15. fejezet
Ha valaki azt állítja, hogy bálba menni könnyű dolog, az hazudik. Már az mekkora macerával jár, hogy az ember lánya kiválassza A tökéletes ruhát. Legtöbbeknek nem adatik meg életük során, hogy estélyiben pompázzanak, mint mondjuk a hollywoodi sztároknak, akik fidres-fodros ruhakölteményeikben tündökölnek a vörös szőnyegen, már-már földöntúli szépségüket vakuk százai örökítik meg az utókor számára. Persze ők ezt biztos unják, de mi otthon a tévé vagy a számítógép előtt ülve csorgatjuk a nyálunkat, és azon mélázunk, hogy lehetnek ilyen gyönyörűek, ilyen tökéletesek, mikor nekünk csak ez a végtelen unalomba vesző szürke élet jutott. De egyszer mindenki életében eljön az idő, legyen az csak egy szimpla kis gimis bál, ami olyan felhőtlen pillanat lesz, hogy az egész világ sem lenne elég, hogy végigkísérje.
Persze ebben az eldugott apró városkában, mint Forks, ruhát találni olyan, mint vízt keresni a sivatagban, nem véletlenül mentek a csajok múltkor Port Angelesbe vásárolni. Most viszont abszolút nem volt kedvem oda elkocsikázni Bellával, plusz ha figyelembe vesszük azt a pocsék ruhakínálatot, amit a Twilight filmben láthattunk, sok értelmét nem láttam. Úgy döntöttem, hogy inkább megvarratom az álomruhát.
Forksban sem megy ez egyik napról a másikra, így 1 hét alatt elkészülni a végeredménnyel azonnali beavatkozást kíván. Szerencsére jó, ha akad egy nevelőapa, akibe nem mellesleg a varrónő bele van zúgva, szerinte olyan szexis azzal a förtelmes bajuszkával a szája fölött (persze förtelmesnek csak én nevezem, mert nekem nem jön be semmilyen arcszőrzet). Ilyenkor nem lehet mást tenni, csak kihasználni a helyzetet, és lefixálni egy randit Swann rendőrfőnök úrral, aki természetesen majd utólag fog értesülni a dologról. Belláért talán megtenné mindenféle trükk nélkül is, így viszont kellemetlen helyzetbe keveredne és Ő azt nem élné túl. Egyébként is ráfér már a kikapcsolódás, Judith igazán bájos nő, a 30-as évei elején jár, és képes arra, hogy egy olyan remetét, mint Charlie 21. századi emberré tegyen. Na jó, ez talán egyenlő a lehetetlennel, a könyv szerint sem jön össze Charlie senkivel, de hátha 1-2 éjszaka erejéig megszabadulhatunk tőle otthonról. Bár nem mintha Bellát zavarná a pasizásban, hogy otthon van. Engem bezzeg?!
Bella már teljesen oda meg vissza volt az Edwarddal töltendő délutántól. Én már tudtam, mi fog történni, így egyik nap óvatosan a vámípr tudomására hoztam, hogy kezelje a helyzetet a legprecízebben.
- Becsszóra. - ígérte meg, tekintetében őszinteség ült.
- De forró lesz a helyzet. - mondtam nyomatékosan. - Bella... nagyon szenvedélyes tud lenni. - majdnem nevettem, mikor ezt kimondtam. Miért nem vallottam be az igazat? Edward, drága, Bella le fog téged teperni. Komolyan nem sok tartotta, hogy hangosan fel ne vihogjak. Bella távolról szende szűznek tűnik, de Edwarddal úgy viselkedik, mint valami nőstény állat. Tényleg nem kéne folytatni ezt a gondolatmenetet, mert röhögés lesz a vége. Még jó, hogy Edward az én gondolataimat sem hallja.
1 nappal a bál előtt végre elkészült a ruha, és pontosan olyan lett, mint amilyennek megálmodtam. Nagyon boldog voltam. Suli után beugrottam Jakehez, hogy megnézzem, mi a helyzet, már napok óta nem találkoztunk, annyira lekötöttek az elfoglaltságaim. Bella kölcsönadta a frissen elkészült kocsiját. Jake amint meghallotta a piros fémszörny jellegzetesen mormogó hangját, már a verandán termett, még addig sem jutottam el, hogy leállítsam a motort. Mire elfordítottam a slusszkulcsot, fejét bedugta az ablakon, képén hatalmas vigyor terült szét, a szeme körüli alig látható mosolygós ráncok szinte angyalivá tették az arcát. Haja belógott az ablakból, és súrolta a vállamat, bizsergetően kellemes érzés volt.
- Rég jártam erre. - csak ennyit bírtam kinyögni. - Ööö... így hát most itt vagyok.
Látta rajtam a zavarodottságot, így mint mindig, cukkolni kezdett. Imádnivaló ez a srác.
-Hiányoztam mi? - létezik, hogy ennél is terebélyesebb legyen a vigyora? Nem tudtam mit mondani, zavaromban lehajtottam a fejem, aztán pár pillanat múlva magabiztosan felszegtem, felé fordultam, és finoman megtaszítottam.
- El az ajtótól ember! - kiáltottam rá pajkosan, ő pedig hátralépett egyet, kezét védekezően felemelte, én pedig kikászálódtam a kocsiból. Egymásra néztünk, és hangosan röhögni kezdtünk. Nem létezik, hogy Jakekel ne legyen jó a hangulat, nem kellenek hozzá szavak, nem kell hozzá semmi, egyszerűen az aurája kihozza a vidámságot mindenkiből. Egy szar nap után csak fel kell keresni Őt, és minden probléma a múltba vész.
Billy robogott ki a tolószékében, mi pedig igyekeztünk lehiggadni. A kocsira nézett, aztám rám irányult a figyelme. - Látom sikerült rendbehozni a kocsit.
- Igen. - válaszoltam. - Szerencsére csak a behorpadt részeket kellett kijavítani. Csodálom, hogy oda merték adni, ahhoz képest, hogy elrendeztem a múltkor. - próbáltam tréfálkozni. Jake bevette, ez volt a lényeg, Billy meg tudta, hogy tudom, amit nem kéne tudnom. Ha tudná még mi mindent tudok, amit ő nem!
2010. július 6., kedd
2010. május 29., szombat
14. fejezet
14. fejezet
Reflexszerűen a mellkasához szorítottam a kezem, mintha az én kis gyenge emberi erőmmel eltaszíthatnám magamtól Edwardot. Csak egy hosszú ujjú póló feszült a testén, a vékony anyagon át szinte a kezembe áramlott bőrének kellemetlen hűvössége, mintha legalábbis valami hűtőből kivett dolgot (mirelitcsirkét) tapogattam volna. Bellának pocsék ízlése van, belegondolni sem mertem, milyen lehet, mikor egy jégcsap ölel, amitől újra és újra borzongás járja át egész lényemet, de nem a vágy, bizsergető édessége, hanem a mindent kioltó jeges hideg. Észrevette mozdulatom szándékosságát, és rögtön hátrált egy lépést, amitől némileg oldódott bennem a feszültség.
- Ezt NE csináld többet! - sziszegtem a fogaim között szűrve nyomatékosan a szavakat, hogy értelmüket örökre az eszébe vésse. - Tudom, hogy Bellára gerjedsz, de azért bennem is folyik elég vér ahhoz, hogy egy vámpír elcsábulhasson. Szóval NE ijessz meg így legközelebb, mert rosszul sülhet el a dolog...
- Bocsánat - mondta a megbánás legapróbb jele nélkül. - Nem szoktam meg az emberektől az... elutasítást.
Beláttam, hogy komolyan gondolja, amit mond, hiszen Bella inkább a nyakába ugrik, semmint távol maradjon tőle, az emberek pedig nem tudják a Cullenekről, hogy vámpírok... szóval okuk sincs kerülni őket.
- Semmi gond. - tettem magam túl a kellemetlen szitun. - Mit szeretnél tőlem?
- Én csak... szóval te meg Bella... - kezdett bele, de félbeszakítottam a mondandóját.
- Jaj ne. Kérlek, Edward, ne játszd itt el nekem a közvetítőt... - most ő nem hagyott szóhoz jutni.
- Nem Bella küldött. Ha tudná, hogy beszélek veled, minden bizonnyal megölne. - a szája mosolyra húzódott, a tekintetéből jól kivehető volt, hogy képzeletben lejátszotta maga előtt, milyen is lenne Bella, ha megtudná, hogy épp mit csinál. A gondolatra nekem is jókedvem támadt, így halkan felkuncogtam.
- Nem tudom mi van veletek, de ez már nem normális állapot, hogy napok óta még csak egymásra sem néztek. Bellából semmit sem tudtam kihúzni.
- És miből gondolod, hogy belőlem fogsz? - nem bírtam megállni, hogy el ne fintorodjak.
Felvillantotta, hű-de-szexi-vagyok-vesd-rám-magad mosolyát, ami velem szemben hatástalan volt, de azért úgy döntöttem felvilágosítom a problémát kiváltó okról.
- Nos... az igazat megvallva... miattad.
- Miattam? - őszintén megdöbbent. Mondjuk nem értem, hogy miért, hiszen ő is tudja, hogy helytelen együtt lenniük.
- Tudod... én csak próbálom megvédeni Bellát. Mindketten tudjuk, hogy nem szabadna még csak a közelében sem lenned. És ahelyett, hogy a biztonságát helyeznéd a személyes vágyaid elé, egyre közelebb kerültök egymáshoz, és Bella... Bella annyira önfejű, hogy ha te semmit nem teszel ezellen, én még annyit sem tehetek. - láttam rajta, hogy mondani akar valamit, de nem hagytam, hogy szóhoz jusson. - Figyelj, én tudom, hogy szerelmes vagy Bellába. Ő is az beléd... úgyhogy túljutottunk azon a ponton, mikor vissza lehetne csinálni az egészet. Voltak bizonyos helyzetek, amikor még közbe akartam avatkozni, mint Port Angeles, mert tudtam, hogy mi fog történni, de hiába erőlködtem, nem sikerült, és végül csak nekem származott bajom belőle. Megpróbáltam egy utolsó kísérletet tenni pár napja, de fölöslegesen. Csak annyit értem el vele, hogy Bella felkapta a vizet... és most nem beszélünk. Majd elmúlik. Ez a Ti dolgotok, többé már nem az enyém.
- Nem is tudom mit mondjak...- Kezdte el. Szégyellte magát, de ha egyszer az ember megtalálja az igazit... sosem a józan ész nyeri a meccset a szívvel folytatott elszánt harcban.
- Csak vigyázz rá a jövőben. Lesznek majd nehézségek, amiket együtt átvészeltek majd. - tényleg vígasztalóan a vállára tettem a kezem? Meghibbantam?
Ekkor Bella lépett ki az ajtón, kezében a kukával. Nyilván ki akarta önteni a szemetet. Meglátott minket, és hirtelen megtorpant látván, hogy kezem Edward vállán nyugszik. Gyorsan elrántottam onnan, és úgy rebbentünk szét, mint akik tilosban járnak. Mire Edward Bella felé fordult, gyötrődést sugárzó arcvonásai tökéletes simaságba rendeződtek.
- Hozzád jöttem, Bella. Csak beszélgettünk egy kicsit Robinnal.
Megindult a lány felé, akinek szeme gyanakvással volt teli, én pedig Edward mögött haladva gondosan kikerülve Bellát léptem be az ajtón.
***
Másnap álmos szemekkel battyogtam a konyhába, a tűzhelynél Bella dobott össze valami ínycsiklandozó illatot árasztó harapnivalót. Charlie már az asztalnál ült a reggeli újságot olvasva.
- Jó reggelt! - köszöntem kótyagosan, Charlie biccentett, Bellától pedig semmit sem vártam, éppen ezért lepett meg, mikor viszonozta a köszönésem. Valószínűleg elég hülye képet vághattam, mert azon kaptam magam, hogy mindketten rajtam röhögnek.
- Kíváncsi lennék, mi ilyen mókás - dünnyögtem, ők pedig sunyin összenéztek, és tovább vigyorogtak. Bella hamarosan mindenki tányérjára kimerte az adagot, amit jóízűen befaltunk. Két falat között felém fordult, és megkérdezte: - Beszélhetnénk később?
Igent feleltem. Kíváncsi voltam, mi ez az egyik napról másikra bekövetkezett pálfordulás. Edward tuti beszélt vele. És amit Edward mond, annak nem lehet ellenállni... Pfff.
Felöltöztem, Charlie pedig elvitt minket a suliba, hiszen Bella kocsija totálkárosra törött a Sammel történt incidens során. Itt nem beszélhettünk. Swann rendőrfőnök kitett minket, Bella pedig félrehúzott az egyik bokornál. Korán odaértünk, így még nem lézengtek sokan, bőven volt időnk egy hosszabb elbeszélgetésre.
- Robin. - kezdett bele. Nem igazán tudta, hogyan is fogalmazzon, nehezen találta a szavakat. - Szóval... tudom, hogy csak... csak jót akarsz nekem. De én totálisan bele vagyok zúgva Edwardba, és bár halvány lila gőzöm sincs, hogy mit lát bennem, egy ilyen szürke, semmilyen csajban, mint én, de azt hiszem... úgy érzem, hogy kedvel. És... nekem vele kell lennem, nem bírom ki nélküle. És tudom, hogy van benne valami furcsa, és ő más, mint az átlagos srácok, de ez engem abszolút nem érdekel. Szeretem őt, ennyi. Nem tudok és nem is akarok tenni ellene... és neked el kell fogadnod ezt. Tudok vigyázni magamra.
- Tudom, hogy tudsz, csak... nem feltétlenül helyes az, amit teszel. De te olyan önfejű vagy, és csakazértis a vesztedbe rohansz... - vártam, hogy ismét felkapja a vizet. De nem tette. Meglepődöttségemre inkább kis mosoly bújt meg a szája sarkában.
- Na igen. Tudom, hogy hülye vagyok, és makacs, és nem hallgatok senkire, de én már csak ilyen vagyok.
- Most az egyszer igazat adok neked. - mindketten felvihogtunk. Edward diszkréten hátul meghúzódva figyelt bennünket, látszott rajta a megkönnyebbülés, szívből örült, hogy végre kibékültünk.
- Itt van Edward. - mondtam Bellának arra biccentve, ahol a fiú állt.
- Ugye nem bánod?
- Nem, menj csak. Majd töri után beszélünk.
Bella boldogan rohant Edwardhoz, aki közben engem figyelt. - Köszönöm. - suttogtam az emberi fül számára hangtalanul, ám egy vámpírnak nem okozott gondot, hogy meghallja. Edwardnak felfelé kunkorodott a szája. Majd Bella szemébe nézett, és olyan szerelem sugárzott át az arcán, hogy a kívülállónak nyilvánvaló volt, hogy őket egymásnak teremtette a sors. Vagy legalábbis Stephenie Meyer.
Az emberek megbámulták őket, de ez egyiküket sem zavarta. Mintha megszűnt volna körülöttük a világ.
Töri után Bella letelepedett az asztalomra, és úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna. A Jake-kel töltött időről faggatott, hogy mit csináltunk minden egyes délután, én pedig beszámoltam róla, hogy semmi különöset, csak néztem, ahogy Jake szerel, beszélgettünk az "élet nagy dolgairól", valamint tévéztünk. Felvetette, hogy mi lenne, ha nem lógnék minden délután Jakekel, hanem szervezhetnék vele közös programokat is. Nem bírtam megállni, hogy el ne csacsogjam neki, hogy bálra megyek az indiánfiúval, ő pedig különösen lelkes lett. Tetszett a reakciója, hiszen jól tudom, mennyire unta a bevásárlást Port Angelesben, most viszont őszintén kedve lett volna valami dögös ruhát találni nekem a különleges alkalomra.
- Jaj, képzeld, engem meg a srácok nem hagynak békén. Mindenki velem akar menni a bálba... éééééés NEM BÍROM!!! - fakadt ki. Röhögnöm kellett, mert még jól emlékeztem, mennyire bosszankodott Bella, hogy senki sem érti meg, hogy a hétvégén Seattle-be készül, és nem csak mentségként hazudozza ezt a többieknek.
Reflexszerűen a mellkasához szorítottam a kezem, mintha az én kis gyenge emberi erőmmel eltaszíthatnám magamtól Edwardot. Csak egy hosszú ujjú póló feszült a testén, a vékony anyagon át szinte a kezembe áramlott bőrének kellemetlen hűvössége, mintha legalábbis valami hűtőből kivett dolgot (mirelitcsirkét) tapogattam volna. Bellának pocsék ízlése van, belegondolni sem mertem, milyen lehet, mikor egy jégcsap ölel, amitől újra és újra borzongás járja át egész lényemet, de nem a vágy, bizsergető édessége, hanem a mindent kioltó jeges hideg. Észrevette mozdulatom szándékosságát, és rögtön hátrált egy lépést, amitől némileg oldódott bennem a feszültség.
- Ezt NE csináld többet! - sziszegtem a fogaim között szűrve nyomatékosan a szavakat, hogy értelmüket örökre az eszébe vésse. - Tudom, hogy Bellára gerjedsz, de azért bennem is folyik elég vér ahhoz, hogy egy vámpír elcsábulhasson. Szóval NE ijessz meg így legközelebb, mert rosszul sülhet el a dolog...
- Bocsánat - mondta a megbánás legapróbb jele nélkül. - Nem szoktam meg az emberektől az... elutasítást.
Beláttam, hogy komolyan gondolja, amit mond, hiszen Bella inkább a nyakába ugrik, semmint távol maradjon tőle, az emberek pedig nem tudják a Cullenekről, hogy vámpírok... szóval okuk sincs kerülni őket.
- Semmi gond. - tettem magam túl a kellemetlen szitun. - Mit szeretnél tőlem?
- Én csak... szóval te meg Bella... - kezdett bele, de félbeszakítottam a mondandóját.
- Jaj ne. Kérlek, Edward, ne játszd itt el nekem a közvetítőt... - most ő nem hagyott szóhoz jutni.
- Nem Bella küldött. Ha tudná, hogy beszélek veled, minden bizonnyal megölne. - a szája mosolyra húzódott, a tekintetéből jól kivehető volt, hogy képzeletben lejátszotta maga előtt, milyen is lenne Bella, ha megtudná, hogy épp mit csinál. A gondolatra nekem is jókedvem támadt, így halkan felkuncogtam.
- Nem tudom mi van veletek, de ez már nem normális állapot, hogy napok óta még csak egymásra sem néztek. Bellából semmit sem tudtam kihúzni.
- És miből gondolod, hogy belőlem fogsz? - nem bírtam megállni, hogy el ne fintorodjak.
Felvillantotta, hű-de-szexi-vagyok-vesd-rám-magad mosolyát, ami velem szemben hatástalan volt, de azért úgy döntöttem felvilágosítom a problémát kiváltó okról.
- Nos... az igazat megvallva... miattad.
- Miattam? - őszintén megdöbbent. Mondjuk nem értem, hogy miért, hiszen ő is tudja, hogy helytelen együtt lenniük.
- Tudod... én csak próbálom megvédeni Bellát. Mindketten tudjuk, hogy nem szabadna még csak a közelében sem lenned. És ahelyett, hogy a biztonságát helyeznéd a személyes vágyaid elé, egyre közelebb kerültök egymáshoz, és Bella... Bella annyira önfejű, hogy ha te semmit nem teszel ezellen, én még annyit sem tehetek. - láttam rajta, hogy mondani akar valamit, de nem hagytam, hogy szóhoz jusson. - Figyelj, én tudom, hogy szerelmes vagy Bellába. Ő is az beléd... úgyhogy túljutottunk azon a ponton, mikor vissza lehetne csinálni az egészet. Voltak bizonyos helyzetek, amikor még közbe akartam avatkozni, mint Port Angeles, mert tudtam, hogy mi fog történni, de hiába erőlködtem, nem sikerült, és végül csak nekem származott bajom belőle. Megpróbáltam egy utolsó kísérletet tenni pár napja, de fölöslegesen. Csak annyit értem el vele, hogy Bella felkapta a vizet... és most nem beszélünk. Majd elmúlik. Ez a Ti dolgotok, többé már nem az enyém.
- Nem is tudom mit mondjak...- Kezdte el. Szégyellte magát, de ha egyszer az ember megtalálja az igazit... sosem a józan ész nyeri a meccset a szívvel folytatott elszánt harcban.
- Csak vigyázz rá a jövőben. Lesznek majd nehézségek, amiket együtt átvészeltek majd. - tényleg vígasztalóan a vállára tettem a kezem? Meghibbantam?
Ekkor Bella lépett ki az ajtón, kezében a kukával. Nyilván ki akarta önteni a szemetet. Meglátott minket, és hirtelen megtorpant látván, hogy kezem Edward vállán nyugszik. Gyorsan elrántottam onnan, és úgy rebbentünk szét, mint akik tilosban járnak. Mire Edward Bella felé fordult, gyötrődést sugárzó arcvonásai tökéletes simaságba rendeződtek.
- Hozzád jöttem, Bella. Csak beszélgettünk egy kicsit Robinnal.
Megindult a lány felé, akinek szeme gyanakvással volt teli, én pedig Edward mögött haladva gondosan kikerülve Bellát léptem be az ajtón.
***
Másnap álmos szemekkel battyogtam a konyhába, a tűzhelynél Bella dobott össze valami ínycsiklandozó illatot árasztó harapnivalót. Charlie már az asztalnál ült a reggeli újságot olvasva.
- Jó reggelt! - köszöntem kótyagosan, Charlie biccentett, Bellától pedig semmit sem vártam, éppen ezért lepett meg, mikor viszonozta a köszönésem. Valószínűleg elég hülye képet vághattam, mert azon kaptam magam, hogy mindketten rajtam röhögnek.
- Kíváncsi lennék, mi ilyen mókás - dünnyögtem, ők pedig sunyin összenéztek, és tovább vigyorogtak. Bella hamarosan mindenki tányérjára kimerte az adagot, amit jóízűen befaltunk. Két falat között felém fordult, és megkérdezte: - Beszélhetnénk később?
Igent feleltem. Kíváncsi voltam, mi ez az egyik napról másikra bekövetkezett pálfordulás. Edward tuti beszélt vele. És amit Edward mond, annak nem lehet ellenállni... Pfff.
Felöltöztem, Charlie pedig elvitt minket a suliba, hiszen Bella kocsija totálkárosra törött a Sammel történt incidens során. Itt nem beszélhettünk. Swann rendőrfőnök kitett minket, Bella pedig félrehúzott az egyik bokornál. Korán odaértünk, így még nem lézengtek sokan, bőven volt időnk egy hosszabb elbeszélgetésre.
- Robin. - kezdett bele. Nem igazán tudta, hogyan is fogalmazzon, nehezen találta a szavakat. - Szóval... tudom, hogy csak... csak jót akarsz nekem. De én totálisan bele vagyok zúgva Edwardba, és bár halvány lila gőzöm sincs, hogy mit lát bennem, egy ilyen szürke, semmilyen csajban, mint én, de azt hiszem... úgy érzem, hogy kedvel. És... nekem vele kell lennem, nem bírom ki nélküle. És tudom, hogy van benne valami furcsa, és ő más, mint az átlagos srácok, de ez engem abszolút nem érdekel. Szeretem őt, ennyi. Nem tudok és nem is akarok tenni ellene... és neked el kell fogadnod ezt. Tudok vigyázni magamra.
- Tudom, hogy tudsz, csak... nem feltétlenül helyes az, amit teszel. De te olyan önfejű vagy, és csakazértis a vesztedbe rohansz... - vártam, hogy ismét felkapja a vizet. De nem tette. Meglepődöttségemre inkább kis mosoly bújt meg a szája sarkában.
- Na igen. Tudom, hogy hülye vagyok, és makacs, és nem hallgatok senkire, de én már csak ilyen vagyok.
- Most az egyszer igazat adok neked. - mindketten felvihogtunk. Edward diszkréten hátul meghúzódva figyelt bennünket, látszott rajta a megkönnyebbülés, szívből örült, hogy végre kibékültünk.
- Itt van Edward. - mondtam Bellának arra biccentve, ahol a fiú állt.
- Ugye nem bánod?
- Nem, menj csak. Majd töri után beszélünk.
Bella boldogan rohant Edwardhoz, aki közben engem figyelt. - Köszönöm. - suttogtam az emberi fül számára hangtalanul, ám egy vámpírnak nem okozott gondot, hogy meghallja. Edwardnak felfelé kunkorodott a szája. Majd Bella szemébe nézett, és olyan szerelem sugárzott át az arcán, hogy a kívülállónak nyilvánvaló volt, hogy őket egymásnak teremtette a sors. Vagy legalábbis Stephenie Meyer.
Az emberek megbámulták őket, de ez egyiküket sem zavarta. Mintha megszűnt volna körülöttük a világ.
Töri után Bella letelepedett az asztalomra, és úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna. A Jake-kel töltött időről faggatott, hogy mit csináltunk minden egyes délután, én pedig beszámoltam róla, hogy semmi különöset, csak néztem, ahogy Jake szerel, beszélgettünk az "élet nagy dolgairól", valamint tévéztünk. Felvetette, hogy mi lenne, ha nem lógnék minden délután Jakekel, hanem szervezhetnék vele közös programokat is. Nem bírtam megállni, hogy el ne csacsogjam neki, hogy bálra megyek az indiánfiúval, ő pedig különösen lelkes lett. Tetszett a reakciója, hiszen jól tudom, mennyire unta a bevásárlást Port Angelesben, most viszont őszintén kedve lett volna valami dögös ruhát találni nekem a különleges alkalomra.
- Jaj, képzeld, engem meg a srácok nem hagynak békén. Mindenki velem akar menni a bálba... éééééés NEM BÍROM!!! - fakadt ki. Röhögnöm kellett, mert még jól emlékeztem, mennyire bosszankodott Bella, hogy senki sem érti meg, hogy a hétvégén Seattle-be készül, és nem csak mentségként hazudozza ezt a többieknek.
2010. május 20., csütörtök
13. fejezet (by Rileey)
13. fejezet
Elegem van. Csinálhatok én bármit is, hasztalan. Bár részese lettem a könyvnek, a karakterem, mely harmonikusan beilleszkedett a Swann családba, nem akadályozhatja meg, írhatja át a papíron leírtakat. A jövő eleve el van rendelve, megváltoztathatalan. Viszont az eddigiek alapján rájöttem, hogy teremthetek új helyzeteket, és velem is történhetnek olyasmik, amik együtt járnak a karakterem sorsával...
Most eljött az én időm, a saját életemet fogom élni, és kiélvezni, amíg csak lehet. Amíg Bella el nem rontja. Ő meg menjen üldözősdit játszani, majdnem meghalni, ha annyira akar.
A Sammel történtek olyan sokkolóan hatottak rám, hogy sokadszorra is megpróbáltam jobb belátásra bírni Bellát. De ő csak büszkén elfordította a fejét, és kibökte, hogy nem akar megint belemélyedni ebbe a témába, a beszélgetésünket lezártnak tekinti, pont. Többet nem szólt hozzám, és én sem hozzá. 4 napja nem beszéltünk. Szólhattam volna Edwardnak, hogy mi fog történni, de nem tettem. Bizonyára feleslegesen
próbálkoztam volna, hiszen Bella amilyen önfejű, biztos, hogy ugyanabba a helyzetbe keveredett volna valamilyen úton-módon, amibe eredetileg is fog. A suliban is kerültem őket, a szüneteket a barátaimmal töltöttem, az órák után pedig vagy otthon zárkóztam el valamelyik helyiségben, vagy meglátogattam Jacobot.
Sajnos Jake a jóindulatú természetéből kiindulva állandóan azt szajkózta, hogy ki kéne békülnünk, ráadásul meg sem magyarázhattam neki, hogy tulajdonképpen miért is vesztünk össze. Mondjuk, ha nagyon gyakorlatiasan akarok fogalmazni, tulajdonképpen össze se vesztünk, csak nem beszélünk. Nem ugyanaz.
Jake azonban hajthatatlan maradt, így elárultam a kulcsszót:
- Edward.
- Szóval Cullen miatt vesztetek össze?
- Nem. - feleltem.
- Most mondtad! - húzta fel a jobb szemöldökét, miközben értetlenül meredt rám.
- NEM vesztünk össze. Csak ő az oka annak, hogy nem beszélünk. - mondtam ingerülten.
- Miért, mi a baj vele?
- Hát... Bella bele van zúgva... - kezdtem óvatosan, és láttam, hogy nem tetszik neki. Jake odavan Belláért. Persze nem csoda, hiszen Bella a főhős, aki csinálhat bármit, minden pasi beleszeret. Ez hol igazságos velünk egyszerű mellékszereplőkkel szemben? - És Edward... mondjuk úgy... hogy nem jó társaság neki.
- Mit csinál vele az a...? - háborodott fel Jake.
- Á, semmit. Ő is kedveli Bellát. - Már-már pszichopata módon, tettem hozzá magamban, felidézve a Midnight Sunban olvasottakat, amiben Edward szemszögéből megtudhattuk, hogy úgy koslatott a lány után, mint valami perverz kukkoló. Bizarr ízlése van egyeseknek. - Csak van egy olyan érzésem, hogy rossz hatással lesz rá. Mármint nem a személyiségére, azt nem tudja befolyásolni, ahhoz Bella túl okos, és túl önálló... de annyira különböznek, hogy az a társaság... aminek Edward a részese... szóval nem hiszem, hogy jó lesz Bella számára.
- Értem. - mondta tömören, láttam rajta, hogy a hallottakon töpreng. Biztos meg fogja kérdezni, hogy miből gondolom ezt. Alig telt el pár pillanat, és fel is tette a kérdést.
- Csak érzem, hogy így van. És jók a megérzéseim.
Jacobban az volt a legnagyszerűbb, hogy megbízott az emberekben, nem akart kételkedni vagy hülyének nézni, egyszerűen rám nézett, a tekintetében pedig az tükröződött, hogy hisz nekem. És persze féltette Bellát.
- Mit tegyünk? - segíteni szeretett volna. De ez nem a mi dolgunk.
- Semmit. Én már megpróbáltam számtalanszor. Vége. Bellának nem fog baja esni... csak lesznek nehézségek, amikkel meg kell birkóznia. - válaszoltam. És neked is lesznek majd, amikor összetöri a szívedet a New Moonban - tettem hozzá magamban.
Úgy döntöttem itt az ideje témát váltani, és előadni a haditervet Jacobnak, ami azóta körvonalazódott a fejemben, mióta elhatároztam, hogy befejezem Bella pesztrálását.
- Ne is beszéljünk erről. Tudom, hogy Bella jóbarátod, nekem meg a tesóm, de ez már nem a mi dolgunk, és úgy érzem, mindent megtettem, amit csak lehetett. Úgyhogy beszéljünk másról!
- Oké. - mondta kurtán, de azért láttam rajta, hogy aggódik.
- Szóóóóval... mi lenne... ha te meg én... szórakoznánk?
- Most is azt csináljuk, nem? Állandóan itt lógsz... - mosolyodott el. Ha így folytatja, a padlóról kell felmosnia. Olyan lehengerlően édes!
- Lehet, hogy az indián rezervátumokban a ház körüli tevékenységeket szórakozásnak nevezik, de nálunk, városi embereknél otthonülésnek. Persze imádok veled lenni, de...
- Szóval imádsz velem lenni? - most már úgy mosolygott, mint a tejbetök. Kivillantak vakítóan fehér fogai, és én csak arra tudtam gondolni, hogy bárcsak a nyelve a számban matatna. Gyorsan el is szégyelltem magam, a fejem pedig vörös lett, mint egy cékla.
- Valaki zavarban van! - most már teli torokból nevetett. Szerintem a fejemnek egy az egyben ugyanolyan színe volt már, mint a hajamnak.
- Izé, szeretek veled lenni, oké? Ne csináljunk ügyet belőle. - Rá sem mertem nézni. Vártam egy kicsit, míg hevültségem alább hagyott.
- Tudod, érdekes... Bella mindig azt mondja, hogy túl fiatal vagyok hozzá. Téged meg abszolút nem zavar.
- Mert én nem vagyok Bella. És többet hallani sem akarok róla! Szívesebben hallanám a szádból azt, hogy Robin így, Robin úgy. - kidugtam rá a nyelvem.
- Szóval... azt akarom kérdezni, hogy nem akarsz velem eljönni a forksi gimi báljára? A lányok hívják a fiúkat, és megkérdeztem, jöhetnek-e külsösők, és igen, jöhetnek, ésésés én rád gondoltam. Te vagy a legjobb fiúbarátom. - mondtam el egy szuszra.
Nem gondolkozott sokáig rajta, bólintott. - Oké, menjünk. De ki is kell öltözni, mi? - erre a tényre elhúzta a száját.
- Ki bizony. De egy estére túléled! Táncolunk, meg eszünk, meg táncolunk, meg iszunk, meg táncolunk.... - látszott rajtam, hogy lelkes vagyok. Magam elé képzeltem a jelenetet, Jake izmos karja a derekamra
fonódik, szilaj teste hozzáfeszül kecses vonalaimhoz... maga a mennyország. Bella pedig akkor fut össze Jamesszel... Ja, nem is, akkor még csak a tisztásra mennek. De kit érdekel?
Lefixáltuk, hogy jövő szombatra szerezzünk be valami göncöt, nem csak én szenvedtem hiányt estélyiben, Jake sem az a típus, akinek a szekrényében öltönyök lógnak. Talán benézek Port Angelesbe valamikor.
Jake meg azt mondta, hogy szerez egyet La Pushban.
Az idő többi részét tanulással töltöttük, majd később néztünk valamit a tévében. Meg nem tudom mondani, hogy mi volt az, mert ahelyett, hogy a tévé képernyőn figyeltem volna az eseményeket, elmélyülten tanulmányoztam Jake egyelőre még kisfiús arcának lágy vonásait. Ezek hamarosan megkeményednek majd, figyelmeztettem magam, hogy kiélvezzem a pillanatot, az időt, amit együtt tölthetünk, amíg csak lehet. Nem vette észre, hogy mit művelek, vagy legalábbis úgy tett, mintha nem lenne tudatában, talán sikeresen növeltem ezzel az egoját. Lehet, hogy ez a baj, én túl könnyen odaadnám magam neki, Bella meg nem, ő sokkal nagyobb kihívás, mint én valaha is lehetnék.
Hamarosan sötétedni kezdett, így indulnom kellett haza. Bár Charlie nem kifogásolta soha, ha leruccanok La Pushba, tudta milyen felelősségteljesen viselkedem, de suliidőben estére kimaradni nem bölcs dolog. Pláne ha valaki a rendőrfőnök házában lakik.
Mivel Bella kocsiját nem használhattam, és nem is akartam, hogy ő furikázzon, ezért mindig Jake hozott el, és ő is vitt haza.
- Akkor szia! Majd csörgök, mi a helyzet. - odahajoltam hozzá, és egy puszit nyomtam az arcára, majd kipattantam a kocsiból. Ő is köszönt egy sziát, majd szép álmokat kívánt, kitolatott a felhajtóról és hamarosan már csak az egyre kisebb alakot láttam, ami befordult a következő sarkon és eltűnt. Megfordultam, és egyenesen Edward hideg márványtestébe ütköztem.
Köszönet Rileey-nak!
(Ui.: a kövit is Rileey írja, mert úgy gondoltuk, hogy én nem nagyon tudnám innen folytatni és már el van tervezve mi lesz!)
Elegem van. Csinálhatok én bármit is, hasztalan. Bár részese lettem a könyvnek, a karakterem, mely harmonikusan beilleszkedett a Swann családba, nem akadályozhatja meg, írhatja át a papíron leírtakat. A jövő eleve el van rendelve, megváltoztathatalan. Viszont az eddigiek alapján rájöttem, hogy teremthetek új helyzeteket, és velem is történhetnek olyasmik, amik együtt járnak a karakterem sorsával...
Most eljött az én időm, a saját életemet fogom élni, és kiélvezni, amíg csak lehet. Amíg Bella el nem rontja. Ő meg menjen üldözősdit játszani, majdnem meghalni, ha annyira akar.
A Sammel történtek olyan sokkolóan hatottak rám, hogy sokadszorra is megpróbáltam jobb belátásra bírni Bellát. De ő csak büszkén elfordította a fejét, és kibökte, hogy nem akar megint belemélyedni ebbe a témába, a beszélgetésünket lezártnak tekinti, pont. Többet nem szólt hozzám, és én sem hozzá. 4 napja nem beszéltünk. Szólhattam volna Edwardnak, hogy mi fog történni, de nem tettem. Bizonyára feleslegesen
próbálkoztam volna, hiszen Bella amilyen önfejű, biztos, hogy ugyanabba a helyzetbe keveredett volna valamilyen úton-módon, amibe eredetileg is fog. A suliban is kerültem őket, a szüneteket a barátaimmal töltöttem, az órák után pedig vagy otthon zárkóztam el valamelyik helyiségben, vagy meglátogattam Jacobot.
Sajnos Jake a jóindulatú természetéből kiindulva állandóan azt szajkózta, hogy ki kéne békülnünk, ráadásul meg sem magyarázhattam neki, hogy tulajdonképpen miért is vesztünk össze. Mondjuk, ha nagyon gyakorlatiasan akarok fogalmazni, tulajdonképpen össze se vesztünk, csak nem beszélünk. Nem ugyanaz.
Jake azonban hajthatatlan maradt, így elárultam a kulcsszót:
- Edward.
- Szóval Cullen miatt vesztetek össze?
- Nem. - feleltem.
- Most mondtad! - húzta fel a jobb szemöldökét, miközben értetlenül meredt rám.
- NEM vesztünk össze. Csak ő az oka annak, hogy nem beszélünk. - mondtam ingerülten.
- Miért, mi a baj vele?
- Hát... Bella bele van zúgva... - kezdtem óvatosan, és láttam, hogy nem tetszik neki. Jake odavan Belláért. Persze nem csoda, hiszen Bella a főhős, aki csinálhat bármit, minden pasi beleszeret. Ez hol igazságos velünk egyszerű mellékszereplőkkel szemben? - És Edward... mondjuk úgy... hogy nem jó társaság neki.
- Mit csinál vele az a...? - háborodott fel Jake.
- Á, semmit. Ő is kedveli Bellát. - Már-már pszichopata módon, tettem hozzá magamban, felidézve a Midnight Sunban olvasottakat, amiben Edward szemszögéből megtudhattuk, hogy úgy koslatott a lány után, mint valami perverz kukkoló. Bizarr ízlése van egyeseknek. - Csak van egy olyan érzésem, hogy rossz hatással lesz rá. Mármint nem a személyiségére, azt nem tudja befolyásolni, ahhoz Bella túl okos, és túl önálló... de annyira különböznek, hogy az a társaság... aminek Edward a részese... szóval nem hiszem, hogy jó lesz Bella számára.
- Értem. - mondta tömören, láttam rajta, hogy a hallottakon töpreng. Biztos meg fogja kérdezni, hogy miből gondolom ezt. Alig telt el pár pillanat, és fel is tette a kérdést.
- Csak érzem, hogy így van. És jók a megérzéseim.
Jacobban az volt a legnagyszerűbb, hogy megbízott az emberekben, nem akart kételkedni vagy hülyének nézni, egyszerűen rám nézett, a tekintetében pedig az tükröződött, hogy hisz nekem. És persze féltette Bellát.
- Mit tegyünk? - segíteni szeretett volna. De ez nem a mi dolgunk.
- Semmit. Én már megpróbáltam számtalanszor. Vége. Bellának nem fog baja esni... csak lesznek nehézségek, amikkel meg kell birkóznia. - válaszoltam. És neked is lesznek majd, amikor összetöri a szívedet a New Moonban - tettem hozzá magamban.
Úgy döntöttem itt az ideje témát váltani, és előadni a haditervet Jacobnak, ami azóta körvonalazódott a fejemben, mióta elhatároztam, hogy befejezem Bella pesztrálását.
- Ne is beszéljünk erről. Tudom, hogy Bella jóbarátod, nekem meg a tesóm, de ez már nem a mi dolgunk, és úgy érzem, mindent megtettem, amit csak lehetett. Úgyhogy beszéljünk másról!
- Oké. - mondta kurtán, de azért láttam rajta, hogy aggódik.
- Szóóóóval... mi lenne... ha te meg én... szórakoznánk?
- Most is azt csináljuk, nem? Állandóan itt lógsz... - mosolyodott el. Ha így folytatja, a padlóról kell felmosnia. Olyan lehengerlően édes!
- Lehet, hogy az indián rezervátumokban a ház körüli tevékenységeket szórakozásnak nevezik, de nálunk, városi embereknél otthonülésnek. Persze imádok veled lenni, de...
- Szóval imádsz velem lenni? - most már úgy mosolygott, mint a tejbetök. Kivillantak vakítóan fehér fogai, és én csak arra tudtam gondolni, hogy bárcsak a nyelve a számban matatna. Gyorsan el is szégyelltem magam, a fejem pedig vörös lett, mint egy cékla.
- Valaki zavarban van! - most már teli torokból nevetett. Szerintem a fejemnek egy az egyben ugyanolyan színe volt már, mint a hajamnak.
- Izé, szeretek veled lenni, oké? Ne csináljunk ügyet belőle. - Rá sem mertem nézni. Vártam egy kicsit, míg hevültségem alább hagyott.
- Tudod, érdekes... Bella mindig azt mondja, hogy túl fiatal vagyok hozzá. Téged meg abszolút nem zavar.
- Mert én nem vagyok Bella. És többet hallani sem akarok róla! Szívesebben hallanám a szádból azt, hogy Robin így, Robin úgy. - kidugtam rá a nyelvem.
- Szóval... azt akarom kérdezni, hogy nem akarsz velem eljönni a forksi gimi báljára? A lányok hívják a fiúkat, és megkérdeztem, jöhetnek-e külsösők, és igen, jöhetnek, ésésés én rád gondoltam. Te vagy a legjobb fiúbarátom. - mondtam el egy szuszra.
Nem gondolkozott sokáig rajta, bólintott. - Oké, menjünk. De ki is kell öltözni, mi? - erre a tényre elhúzta a száját.
- Ki bizony. De egy estére túléled! Táncolunk, meg eszünk, meg táncolunk, meg iszunk, meg táncolunk.... - látszott rajtam, hogy lelkes vagyok. Magam elé képzeltem a jelenetet, Jake izmos karja a derekamra
fonódik, szilaj teste hozzáfeszül kecses vonalaimhoz... maga a mennyország. Bella pedig akkor fut össze Jamesszel... Ja, nem is, akkor még csak a tisztásra mennek. De kit érdekel?
Lefixáltuk, hogy jövő szombatra szerezzünk be valami göncöt, nem csak én szenvedtem hiányt estélyiben, Jake sem az a típus, akinek a szekrényében öltönyök lógnak. Talán benézek Port Angelesbe valamikor.
Jake meg azt mondta, hogy szerez egyet La Pushban.
Az idő többi részét tanulással töltöttük, majd később néztünk valamit a tévében. Meg nem tudom mondani, hogy mi volt az, mert ahelyett, hogy a tévé képernyőn figyeltem volna az eseményeket, elmélyülten tanulmányoztam Jake egyelőre még kisfiús arcának lágy vonásait. Ezek hamarosan megkeményednek majd, figyelmeztettem magam, hogy kiélvezzem a pillanatot, az időt, amit együtt tölthetünk, amíg csak lehet. Nem vette észre, hogy mit művelek, vagy legalábbis úgy tett, mintha nem lenne tudatában, talán sikeresen növeltem ezzel az egoját. Lehet, hogy ez a baj, én túl könnyen odaadnám magam neki, Bella meg nem, ő sokkal nagyobb kihívás, mint én valaha is lehetnék.
Hamarosan sötétedni kezdett, így indulnom kellett haza. Bár Charlie nem kifogásolta soha, ha leruccanok La Pushba, tudta milyen felelősségteljesen viselkedem, de suliidőben estére kimaradni nem bölcs dolog. Pláne ha valaki a rendőrfőnök házában lakik.
Mivel Bella kocsiját nem használhattam, és nem is akartam, hogy ő furikázzon, ezért mindig Jake hozott el, és ő is vitt haza.
- Akkor szia! Majd csörgök, mi a helyzet. - odahajoltam hozzá, és egy puszit nyomtam az arcára, majd kipattantam a kocsiból. Ő is köszönt egy sziát, majd szép álmokat kívánt, kitolatott a felhajtóról és hamarosan már csak az egyre kisebb alakot láttam, ami befordult a következő sarkon és eltűnt. Megfordultam, és egyenesen Edward hideg márványtestébe ütköztem.
Köszönet Rileey-nak!
(Ui.: a kövit is Rileey írja, mert úgy gondoltuk, hogy én nem nagyon tudnám innen folytatni és már el van tervezve mi lesz!)
2010. május 10., hétfő
12. fejezet
12. fejezet
Miközben ott hevertem az egyik pillanatban az állat ismételten felugrott a kocsira, majd mintha ugrott volna egyet, vagy összeesett volna. Az egyik mancsa lelógott. Megpróbáltam kiszabadítani magam a kormány és az ülés rabságából. Már a bal lábam kint is volt, amivel megpróbáltam az így is teljesen berepedezett szélvédőt kirúgni. Elsőre nem mentem sok sikerre, de a második próbálkozás annál jobb lett. Mintha a farkas megmozdult volna a hatalmas csörömpölésre, de utána nem hallottam más zajt, csak a mély, kapkodó, ám mégis egyenletes szuszogására lettem figyelmes. Mintha fájdalmai lennének. Nem biztos, hogy fizikai, inkább lelki fájdalmak. A másik lábamat is kiszabadítva az üvegszilánk-tengeren végigúszva kijutottam a felborult kocsiból, majd megfordultam ám a farkas helyett már Sam feküdt a kocsi tetején, teljesen meztelenül.
- Most mit tegyek? – tettem fel magamnak a költői kérdést.
Odafutottam hozzá és mit sem törődve ádámkosztümével elkezdtem rázogatni, hogy ébredjen fel. A teste tüzelt a láztól, de tudtam, hogy ez teljesen normális a farkasoknál. Nem csinált semmit, így fogtam a kabátomat és ráterítettem. Mégsem heverhet itt meztelenül az éjszaka közepén egy felborult kocsin. Eszeveszett rohanásba kezdtem a rezervátum felé. Nem tudtam mit csinálok és nem tudtam, hogy mennyit tudok segíteni ezzel, de csak futottam. Már nagyon fáradt voltam, de tudtam, hogy akár Sam életébe is kerülhet ez az egész, ezért nem álltam le egy pillanatra sem. Nem tudom, hogy honnan jött ennyi erő, biztos valami fenti energialöketet kaptam, mert ki nem állhatom a futást. Már megláttam a rezervátumot jelző táblát és fellélegeztem, egy picit lassítottam a tempón, majd amikor megpillantottam Jacobék házát elkezdtem dörömbölni az ajtón.
- Jake, Billy! Segítsetek! Sam Ulley bajban van! – ordítottam.
Felkapcsolódott a villany, majd a zár felől a kulcszörgés hangját lehetett hallani.
- Mi történt Robin? Miért nem jöttél? Pedig vártalak és Charlie sem tudta, hogy hol vagy – mondta kómás fejjel Jake.
- Majd később mindent megmagyarázok, de Sam rosszul van és segíteni kell neki.
- Jacob!? Ki az? – Hallottam, ahogy Billy átül az ágyából a tolószékbe és a régi parketta nyikorogni kezd.
- Billy! Segítened kell Sam Ulley-nek! – Mélyen a szemébe néztem és pár pillanat múlva már láttam rajta, hogy rájött mit is akarok kinyökögni.
- Jake! Azonnal hozd a kocsikulcsot és menjünk!
Jacob nagyon furán nézett, de teljesítette apja kérdését és amikor ráparancsolt még kicsit gyorsított is a tempóján. Segítettünk Billynek beszállni a kocsiba, majd indulásra készen álltunk. Csak ekkor vettem észre, hogy több házból is figyelnek minket és olyasmiket gondolhatnak, hogy megbolondultam és most elvisznek egy szanatóriumba. Mil lehet, olyan fontos ezen kívül, hogy egy pizsamás fiú és egy rokkant indián furikázzon velem az éjszaka közepén? Billy nem foglalkozott a bámészkodókkal, de mintha intett volna Harry Clearwater-nek, aki eltűnt. Biztos ő is ott lesz, majd segíteni. Hamar odaértünk. (Legalábbis az odavezető úthoz képest gyorsan.) Jake kiszállt, majd apját segítette ki, addig én már Sam mellett voltam. Még mindig nagyon meleg volt a teste. Tudom, hogy mindig „lázas” egy farkas, de szerintem ez annál is melegebb volt. Harry is megérkezett, majd mind Sam körül gyűltünk össze.
- Jacob! Segíts Harry-nek elvinni Sam-et. Tegyétek fel a platóra.
- Hát, de meztelen. Én meg nem fogom így!
Más helyzetben viccesnek találtam volna, de ránéztem Jake-ra, aki a szememből kiolvasta a segélykiáltásokat és azonnal elkomolyodott az arca.
Megfogta a két lábát, majd Harryvel felrakták a kocsira és azonnal indultunk is vissza a rezervátumban. Közben a telefonomon ismét megjelent a térerőt szimbolizáló jel, így felhívtam Charlie-t.
- Szia Charlie!
- Robin! Hol vagy?
- Balesetem volt és megsérült Sam Ulley, de nekem nincs semmi bajom. Már itt van Billy és Jake is. Most megyünk a rezervátumba.
- Ne mozdulj mindjárt ott leszek!
- Ne gye…re! Nem hiszem el, lecsapta a telefont!
Beértünk, majd Emily-t pillanatottam meg, akit gondolom Harry értesített. Ott állt Jacobék háza előtt. Szeme kivörösödtek a sírástól, egész teste remegett. kiszálltunk, majd én Emily mellé álltam és megpróbáltam megnyugtatni.
- Emily nem lesz semmi baj! – mondtam miközben átkaroltam a vállát.
- Te… ki vagy? És honnét ismersz? – kérdezte, miközben szemeiből folytak a könnyek.
- Én Robin vagyok! És hallottam, hogy Sam barátnője vagy!
Leültünk a lépcsőre, mert attól féltem, hogy összeesik az idegességtől. Sam már Harry és Jake oltalmazó kezei közt volt és a ház felé haladtak. Felsegítettem Emily-t. Miután bevitték a még mindig eszméletlen fit mi is bementünk, majd én becsuktam az ajtót. Lefektették a kanapéra és vizes borogatással hűtötték testét. Még mindig a testén hevert a kabátom, melyet Billy egy törölközővel váltott fel, majd a kabátot odaadta nekem.
- Jake, kérlek kísérd ki Emily-t a konyhába és próbáld meg lenyugtatni, amíg el nem ájul – mondta Billy, aki az egyik szekrényben keresett valami gyógyszerféleséget.
Kimentek, majd Harry és Billy közelebb jöttek hozzám, hogy ne kelljen olyan hangosan beszélniük.
- Robin… nem tudom mit láttál és, hogy mit hiszel, de …
- Nem kell kertelnetek. Tudok mindent a legendáitokról, farkasokról és vámpírokról. Tudom, hogy Sam min megy most keresztül – szakítottam félbe Harry-t.
Először kicsit megilletődtek, de egy pár perc múlva arcuk ismét visszaállt a normális enyhén ráncos és nyugodt formába.
- Akkor tudod, hogy mi vár Jacob-ra, de ezt ne mond el neki, mert csak felidegesíti magát.
- Persze ezt megértem, de jobban jársz, ha te mondod el neki, mert nagyon fel fogja zaklatni az egész farkasosdi.
Meghallottam Charlie kocsijának a hangját és szinte pillanatok alatt bent is volt.
- Robin jól vagy? –Futott oda hozzám és ölelt magához, ami elég ritka volt közte.
- Igen Charlie jól vagyok! Nincs semmi bajom! – mondtam.
- Billy, hogy van Sam? Ugye nincs semmi baja?
- Nem meg fog gyógyulni, csak mirigyláza van. Mostanában elég sok az ilyen eset, de remek gyógyszereink vannak, szóval nem lesz semmi gond.
- Rendben! Szerintem most hazaviszem Robin-t, mert eléggé stresszes volt ez a mai nap számára.
- Persze, menjetek! – mondta, majd kikísért minket és megvárta míg elmegyünk.
Nem beszélgettünk a kocsiba. Charlie agya egész úton kattoghatott, hogy hogyan került oda Sam. Amikor elhaladtunk a roncs mellett mindketten sóhajtottunk egyet. Már elképzeltem Bellát, hogy mit fogok tőle kapni a kocsi miatt.
(Ui.: A következő fejezetet nem én fogom megírni, hanem Rileey barátom! Fogdjátok, majd sok-sok szeretettel!)
Miközben ott hevertem az egyik pillanatban az állat ismételten felugrott a kocsira, majd mintha ugrott volna egyet, vagy összeesett volna. Az egyik mancsa lelógott. Megpróbáltam kiszabadítani magam a kormány és az ülés rabságából. Már a bal lábam kint is volt, amivel megpróbáltam az így is teljesen berepedezett szélvédőt kirúgni. Elsőre nem mentem sok sikerre, de a második próbálkozás annál jobb lett. Mintha a farkas megmozdult volna a hatalmas csörömpölésre, de utána nem hallottam más zajt, csak a mély, kapkodó, ám mégis egyenletes szuszogására lettem figyelmes. Mintha fájdalmai lennének. Nem biztos, hogy fizikai, inkább lelki fájdalmak. A másik lábamat is kiszabadítva az üvegszilánk-tengeren végigúszva kijutottam a felborult kocsiból, majd megfordultam ám a farkas helyett már Sam feküdt a kocsi tetején, teljesen meztelenül.
- Most mit tegyek? – tettem fel magamnak a költői kérdést.
Odafutottam hozzá és mit sem törődve ádámkosztümével elkezdtem rázogatni, hogy ébredjen fel. A teste tüzelt a láztól, de tudtam, hogy ez teljesen normális a farkasoknál. Nem csinált semmit, így fogtam a kabátomat és ráterítettem. Mégsem heverhet itt meztelenül az éjszaka közepén egy felborult kocsin. Eszeveszett rohanásba kezdtem a rezervátum felé. Nem tudtam mit csinálok és nem tudtam, hogy mennyit tudok segíteni ezzel, de csak futottam. Már nagyon fáradt voltam, de tudtam, hogy akár Sam életébe is kerülhet ez az egész, ezért nem álltam le egy pillanatra sem. Nem tudom, hogy honnan jött ennyi erő, biztos valami fenti energialöketet kaptam, mert ki nem állhatom a futást. Már megláttam a rezervátumot jelző táblát és fellélegeztem, egy picit lassítottam a tempón, majd amikor megpillantottam Jacobék házát elkezdtem dörömbölni az ajtón.
- Jake, Billy! Segítsetek! Sam Ulley bajban van! – ordítottam.
Felkapcsolódott a villany, majd a zár felől a kulcszörgés hangját lehetett hallani.
- Mi történt Robin? Miért nem jöttél? Pedig vártalak és Charlie sem tudta, hogy hol vagy – mondta kómás fejjel Jake.
- Majd később mindent megmagyarázok, de Sam rosszul van és segíteni kell neki.
- Jacob!? Ki az? – Hallottam, ahogy Billy átül az ágyából a tolószékbe és a régi parketta nyikorogni kezd.
- Billy! Segítened kell Sam Ulley-nek! – Mélyen a szemébe néztem és pár pillanat múlva már láttam rajta, hogy rájött mit is akarok kinyökögni.
- Jake! Azonnal hozd a kocsikulcsot és menjünk!
Jacob nagyon furán nézett, de teljesítette apja kérdését és amikor ráparancsolt még kicsit gyorsított is a tempóján. Segítettünk Billynek beszállni a kocsiba, majd indulásra készen álltunk. Csak ekkor vettem észre, hogy több házból is figyelnek minket és olyasmiket gondolhatnak, hogy megbolondultam és most elvisznek egy szanatóriumba. Mil lehet, olyan fontos ezen kívül, hogy egy pizsamás fiú és egy rokkant indián furikázzon velem az éjszaka közepén? Billy nem foglalkozott a bámészkodókkal, de mintha intett volna Harry Clearwater-nek, aki eltűnt. Biztos ő is ott lesz, majd segíteni. Hamar odaértünk. (Legalábbis az odavezető úthoz képest gyorsan.) Jake kiszállt, majd apját segítette ki, addig én már Sam mellett voltam. Még mindig nagyon meleg volt a teste. Tudom, hogy mindig „lázas” egy farkas, de szerintem ez annál is melegebb volt. Harry is megérkezett, majd mind Sam körül gyűltünk össze.
- Jacob! Segíts Harry-nek elvinni Sam-et. Tegyétek fel a platóra.
- Hát, de meztelen. Én meg nem fogom így!
Más helyzetben viccesnek találtam volna, de ránéztem Jake-ra, aki a szememből kiolvasta a segélykiáltásokat és azonnal elkomolyodott az arca.
Megfogta a két lábát, majd Harryvel felrakták a kocsira és azonnal indultunk is vissza a rezervátumban. Közben a telefonomon ismét megjelent a térerőt szimbolizáló jel, így felhívtam Charlie-t.
- Szia Charlie!
- Robin! Hol vagy?
- Balesetem volt és megsérült Sam Ulley, de nekem nincs semmi bajom. Már itt van Billy és Jake is. Most megyünk a rezervátumba.
- Ne mozdulj mindjárt ott leszek!
- Ne gye…re! Nem hiszem el, lecsapta a telefont!
Beértünk, majd Emily-t pillanatottam meg, akit gondolom Harry értesített. Ott állt Jacobék háza előtt. Szeme kivörösödtek a sírástól, egész teste remegett. kiszálltunk, majd én Emily mellé álltam és megpróbáltam megnyugtatni.
- Emily nem lesz semmi baj! – mondtam miközben átkaroltam a vállát.
- Te… ki vagy? És honnét ismersz? – kérdezte, miközben szemeiből folytak a könnyek.
- Én Robin vagyok! És hallottam, hogy Sam barátnője vagy!
Leültünk a lépcsőre, mert attól féltem, hogy összeesik az idegességtől. Sam már Harry és Jake oltalmazó kezei közt volt és a ház felé haladtak. Felsegítettem Emily-t. Miután bevitték a még mindig eszméletlen fit mi is bementünk, majd én becsuktam az ajtót. Lefektették a kanapéra és vizes borogatással hűtötték testét. Még mindig a testén hevert a kabátom, melyet Billy egy törölközővel váltott fel, majd a kabátot odaadta nekem.
- Jake, kérlek kísérd ki Emily-t a konyhába és próbáld meg lenyugtatni, amíg el nem ájul – mondta Billy, aki az egyik szekrényben keresett valami gyógyszerféleséget.
Kimentek, majd Harry és Billy közelebb jöttek hozzám, hogy ne kelljen olyan hangosan beszélniük.
- Robin… nem tudom mit láttál és, hogy mit hiszel, de …
- Nem kell kertelnetek. Tudok mindent a legendáitokról, farkasokról és vámpírokról. Tudom, hogy Sam min megy most keresztül – szakítottam félbe Harry-t.
Először kicsit megilletődtek, de egy pár perc múlva arcuk ismét visszaállt a normális enyhén ráncos és nyugodt formába.
- Akkor tudod, hogy mi vár Jacob-ra, de ezt ne mond el neki, mert csak felidegesíti magát.
- Persze ezt megértem, de jobban jársz, ha te mondod el neki, mert nagyon fel fogja zaklatni az egész farkasosdi.
Meghallottam Charlie kocsijának a hangját és szinte pillanatok alatt bent is volt.
- Robin jól vagy? –Futott oda hozzám és ölelt magához, ami elég ritka volt közte.
- Igen Charlie jól vagyok! Nincs semmi bajom! – mondtam.
- Billy, hogy van Sam? Ugye nincs semmi baja?
- Nem meg fog gyógyulni, csak mirigyláza van. Mostanában elég sok az ilyen eset, de remek gyógyszereink vannak, szóval nem lesz semmi gond.
- Rendben! Szerintem most hazaviszem Robin-t, mert eléggé stresszes volt ez a mai nap számára.
- Persze, menjetek! – mondta, majd kikísért minket és megvárta míg elmegyünk.
Nem beszélgettünk a kocsiba. Charlie agya egész úton kattoghatott, hogy hogyan került oda Sam. Amikor elhaladtunk a roncs mellett mindketten sóhajtottunk egyet. Már elképzeltem Bellát, hogy mit fogok tőle kapni a kocsi miatt.
(Ui.: A következő fejezetet nem én fogom megírni, hanem Rileey barátom! Fogdjátok, majd sok-sok szeretettel!)
2010. április 11., vasárnap
Díj!
Feladataim.
1. Tedd be a logót a blogodba!
2. Nevezd, meg akitől kaptad!
3. Válaszolj a kérdéseket!
4. Nevezz meg 6 bloggert (belinkelve) akinek továbbadod!
5. Értesítsd az érintetteket!
1.
Rendben!:P
2.
Köszönöm Gianna-nak
3.
Kedvenc könyvem:
Kedvenc íróm: Jane Austen
Ételem: Sült oldalas
Italom: Mentes ásványvíz, Nes Tea Green Tea
Színem: Zöld
Énekesem: ???
Énekesnőm: ???
Együttesem: ???
Színész/nő: Katherine Heigl
Mozifilm: The Ugly Truth, Juno, A másik Boleyn lány
Sorozatom: Grace Klinika
Dalom: Pocahontas: Color of the Wind
Hangszerem: Nincs
Hónapom: Június
Napom: Péntek
Napszakom: Hajnal
Évszakom: Nyár
Sportom: Séta(?)
Idézet: "Sometimes goodbye is a second chance from the life..."
"Dalolj, ha belül fáj, Nevess, ha zokognod kell, Tanulj meg szenvedni, S így boldog leszel."
Tovább adom:
Vampire Nori-nak
Mitchie-nek
11. fejezet
11. fejezet
(Ez a fejezet, egy kicsit megváltoztatja az alap sztorit, mármint nem igazán, mert olyan információt tartalmaz, amire a széria során nem derül fény. Ez csak egy feltételezés!)
- Szia Jake! Lemehetnék hozzátok La Pushba? Szeretnék valamit kérdezni tőled – mondtam a telefonba.
- Gyere persze! Valami baj van?
- Nem nincs, csak Bella elment nincs itthon és elkértem tőle a kocsiját, had menjek vele egy kicsit, és azt nem mondta, hogy hozzátok nem mehetek, szóval…
- Rendben akkor várlak! – majd letette a telefont.
Gyorsan felkaptam egy műzliszeletet, mivel a suliban nem ettem semmit. Megkerestem a slusszkulcsot, majd kezembe vettem a kabátot. Nem húztam fel, mert kivételesen kellemes idő volt és néha-néha még a Nap is előbújt a sűrű felhőlepel alól, csak az volt a baj, hogy már csak pár óráig élvezhettem a melengető sugarakat. Bepattantam a kocsiba, majd elindultam La Push felé. Egész végig azon gondolkoztam, hogy mit fog szólni Jacob ahhoz, amit meg szeretnék tőle megkérdezni. Útközben bekapcsoltam a rádiót, de az csak recsegett, úgyhogy inkább kikapcsoltam. Már csak 3 kilométer volt hátra, amikor Bella autója lerobbant.
- Ezt nem hiszem el! Most mit csináljak? – Elkezdtem matatni a kabát zsebeiben, majd kis idő múlva megtaláltam a telefonomat. – Ez nem lehet! Nincs térerő!
Ledobtam az ülésre, majd kiszálltam a kocsiból és bevágtam az ajtót.
- Lassan besötétedik és nem tudok semmit sem csinálni, de ha nem megyek haza és Jacobhoz sem érek oda, akkor csak észreveszik. Lehet el kellene indulni La Push felé… egyszer csak oda érek.
Kivettem a kabátomat és a telefonomat a kocsiból, majd bezártam és elindultam az útmentén. A megszokottnál hamarabb sötétedett be az ég és a telefonomon kívül semmi fényforrás nem volt nálam. A szél is feltámadt egy idő után. Úgy gondoltam jobban járok, ha a kabátot rendeltetésszerűen használom és nem csak a karomban tartom, így felhúztam, majd kezeimet összefontam. Nem vagyok igazán félős típus, de abban a pillanatban mégis úgy éreztem, mintha valaki figyelne és arra várna, hogy lecsapjon rám. Pontosan nem tudtam megmondani, hogy hány kilométert mentem, de már fél órája úton voltam és egy nyavalyás kocsi sem hajtott el errefelé. Fogalmam sem volt, hogy mit csináljak.
Merre induljak? Hova menjek?
Egy hirtelen pillanatban, mintha hallottam volna valami zajt a hátam mögül. Először arra gondoltam, hogy a szél „szórakozik” velem, szóval nem törődve semmivel öntudatosan – ám remegő térdekkel – haladtam előre. Talán a kíváncsiság hajtott, de úgy éreztem meg kell fordulnom. Így is tettem. Nem láttam semmit egy ideig. Aztán, ahogy elkezdtem abban a csöppnyi fényben fokuszálni a távolra, izzó szemeket vettem ki, melyek egyre nagyobbak és nagyobbak lettek, amelyből arra következtettem, hogy az a valaki vagy inkább valami közeledik hozzám. Megfordultam és elkezdtem rohanni. Nem volt más választásom, így az erdő sűrűjébe vetettem be magam. Egy idő után, mintha eltűnt volna az üldözőm, így megálltam és kifújtam magam. Elkezdtem keresni az országutat, bár a vaksötétben nem tudtam tájékozódni. Az eget is felhőtakaró borította, így csöppnyi esélyem volt arra, hogy visszatalálok oda, ahonnan elindultam.
Pontosan 49 percet bolyongtam, mire visszaérkeztem a kocsihoz, de amikor megláttam, hogy mi van mellette felsikítottam, majd akaratlanul is befogtam saját számat. Ez már teljesen felesleges volt. Kiszúrt. Ismételten láttam a ragyogó szemeket, amelyek megcsillannak a ki-ki bukkanó Hold fényében. Most már tudtam, hogy mivel állok szemben és éreztem nincs menekvésem. Óvatosan feltápászkodott a földről, majd hátrálni kezdtem, de ezzel párhuzamosan ő felém tartott, csak annyi különbséggel, hogy egy lépte akkora volt, mint nekem három. Nem néztem hátra… Talán azért, mert féltem, ha leveszem róla a tekintetem eltűnik a előlem és váratlanul jön a halál bármely oldalról, vagy egyszerűen azért, mert megigézett e csodálatos szempár. Már csak pár méterre volt tőlem, és már teljesen ki tudtam venni a méreteit a vérfarkasnak, aki velem szemben van és vicsorogva felém szaglászik. Elkezdtem gondolkodni, hogy miért került ide ez a farkas.
Talán elkóborolt egy másik vámpírokkal teli városból? Lehet Alaszkából jött! Vagy… Nem az képtelenség!
Amíg gondolkoztam egy pillanatra magam elé néztem, és levettem tekintetemet a vadról. Ezt rosszul tettem, mert, ahogy sejtettem eltűnt. Egyre jobban kitört rajtam a pánik és nem tudtam merre nézzek, honnét várjam a támadást. Jobbnak láttam beszállni a kocsiba, amíg nem őrzi a farkas. Lassan, nehogy rájöjjön a tervemre elindultam. Már az országúton voltam, amikor egy éles vonyítás rázta fel az erdő lakóit. Szinte az egész világ elkezdett menekülni. Madarak repültek fel az égre, melyeknek csak a szárnyverdeséseit hallottam, de tőlem alig öt méterre egy kisebb csapat őz suhant át az úton. A szél ismét feltámadt, és ahogy a fák elkezdtek hajladozni az orkán hatására, úgy éreztem mintha ők is menekülni próbálnának, csak nem tudnak. Rettegésemet még jobban fokozta a szél süvítése, mely egy vészjósló nő sikítására emlékeztetett. Nem bírtam tovább sétálni elkezdtem rohanni. Sikeresen elértem a kocsiig, és még ki is tudtam nyitni az ajtót. Beültem bekapcsoltam a fényszórókat, hátha ez elijeszti. Bár szerintem ezt nem gondoltam komolyan, csak nekem adott egy kis megnyugvást. Az éjszaka egy apró részéről lehullt a lepel és minden felszínre került, amíg a fény elért. Szinte már a legrosszabbra is fel voltam készülve, azaz a halálra. Még kimondani is rossz ezt a szót… Halál. Lassan fél órája ülök a kocsiban és nem történt semmi. Egyre fáradtabb és fáradtabb lettem, de az egyik pillanatban, mintha a kocsi egy icipicit kilengett volna. Ez kicsit felélénkített, de ezt csak a nagyon erős szélre fogtam. Igen, csak az is lehetett. Olyan lehetetlen dolgokat próbáltam magamnak bemagyarázna, csak azért, hogy megnyugodjak, amit még egy kisgyerek sem hisz el. A kocsi hirtelen 180 fokos fordulatot vett. Ismételten sikítás hagyta el a számat, de szinte elnyelte a hatalmas zörej a hangomat. A farkas visszatért, majd ráugrott a furgonra. Hatalmas körmei kopogtak az alumínium-lemezen, mely már így is csupa rozsda volt. Egyszer csak leugrott, majd lehajolt és az anyósülés felöli oldalon farkasszemet nézett velem.
- Kérlek Bella, bocsájtsd meg nekem, amit tettem. Nem volt jogom ezt tenni veled és az életeddel! – mondtam, mintha bárki is hallotta volna, majd egy könnycsepp hullott rá az enyhén véres hajamra, mely az arcomon lévő apró vágásokból csepegett hajamra és vegyült el így is vörös hajam színével.
(Ez a fejezet, egy kicsit megváltoztatja az alap sztorit, mármint nem igazán, mert olyan információt tartalmaz, amire a széria során nem derül fény. Ez csak egy feltételezés!)
- Szia Jake! Lemehetnék hozzátok La Pushba? Szeretnék valamit kérdezni tőled – mondtam a telefonba.
- Gyere persze! Valami baj van?
- Nem nincs, csak Bella elment nincs itthon és elkértem tőle a kocsiját, had menjek vele egy kicsit, és azt nem mondta, hogy hozzátok nem mehetek, szóval…
- Rendben akkor várlak! – majd letette a telefont.
Gyorsan felkaptam egy műzliszeletet, mivel a suliban nem ettem semmit. Megkerestem a slusszkulcsot, majd kezembe vettem a kabátot. Nem húztam fel, mert kivételesen kellemes idő volt és néha-néha még a Nap is előbújt a sűrű felhőlepel alól, csak az volt a baj, hogy már csak pár óráig élvezhettem a melengető sugarakat. Bepattantam a kocsiba, majd elindultam La Push felé. Egész végig azon gondolkoztam, hogy mit fog szólni Jacob ahhoz, amit meg szeretnék tőle megkérdezni. Útközben bekapcsoltam a rádiót, de az csak recsegett, úgyhogy inkább kikapcsoltam. Már csak 3 kilométer volt hátra, amikor Bella autója lerobbant.
- Ezt nem hiszem el! Most mit csináljak? – Elkezdtem matatni a kabát zsebeiben, majd kis idő múlva megtaláltam a telefonomat. – Ez nem lehet! Nincs térerő!
Ledobtam az ülésre, majd kiszálltam a kocsiból és bevágtam az ajtót.
- Lassan besötétedik és nem tudok semmit sem csinálni, de ha nem megyek haza és Jacobhoz sem érek oda, akkor csak észreveszik. Lehet el kellene indulni La Push felé… egyszer csak oda érek.
Kivettem a kabátomat és a telefonomat a kocsiból, majd bezártam és elindultam az útmentén. A megszokottnál hamarabb sötétedett be az ég és a telefonomon kívül semmi fényforrás nem volt nálam. A szél is feltámadt egy idő után. Úgy gondoltam jobban járok, ha a kabátot rendeltetésszerűen használom és nem csak a karomban tartom, így felhúztam, majd kezeimet összefontam. Nem vagyok igazán félős típus, de abban a pillanatban mégis úgy éreztem, mintha valaki figyelne és arra várna, hogy lecsapjon rám. Pontosan nem tudtam megmondani, hogy hány kilométert mentem, de már fél órája úton voltam és egy nyavalyás kocsi sem hajtott el errefelé. Fogalmam sem volt, hogy mit csináljak.
Merre induljak? Hova menjek?
Egy hirtelen pillanatban, mintha hallottam volna valami zajt a hátam mögül. Először arra gondoltam, hogy a szél „szórakozik” velem, szóval nem törődve semmivel öntudatosan – ám remegő térdekkel – haladtam előre. Talán a kíváncsiság hajtott, de úgy éreztem meg kell fordulnom. Így is tettem. Nem láttam semmit egy ideig. Aztán, ahogy elkezdtem abban a csöppnyi fényben fokuszálni a távolra, izzó szemeket vettem ki, melyek egyre nagyobbak és nagyobbak lettek, amelyből arra következtettem, hogy az a valaki vagy inkább valami közeledik hozzám. Megfordultam és elkezdtem rohanni. Nem volt más választásom, így az erdő sűrűjébe vetettem be magam. Egy idő után, mintha eltűnt volna az üldözőm, így megálltam és kifújtam magam. Elkezdtem keresni az országutat, bár a vaksötétben nem tudtam tájékozódni. Az eget is felhőtakaró borította, így csöppnyi esélyem volt arra, hogy visszatalálok oda, ahonnan elindultam.
Pontosan 49 percet bolyongtam, mire visszaérkeztem a kocsihoz, de amikor megláttam, hogy mi van mellette felsikítottam, majd akaratlanul is befogtam saját számat. Ez már teljesen felesleges volt. Kiszúrt. Ismételten láttam a ragyogó szemeket, amelyek megcsillannak a ki-ki bukkanó Hold fényében. Most már tudtam, hogy mivel állok szemben és éreztem nincs menekvésem. Óvatosan feltápászkodott a földről, majd hátrálni kezdtem, de ezzel párhuzamosan ő felém tartott, csak annyi különbséggel, hogy egy lépte akkora volt, mint nekem három. Nem néztem hátra… Talán azért, mert féltem, ha leveszem róla a tekintetem eltűnik a előlem és váratlanul jön a halál bármely oldalról, vagy egyszerűen azért, mert megigézett e csodálatos szempár. Már csak pár méterre volt tőlem, és már teljesen ki tudtam venni a méreteit a vérfarkasnak, aki velem szemben van és vicsorogva felém szaglászik. Elkezdtem gondolkodni, hogy miért került ide ez a farkas.
Talán elkóborolt egy másik vámpírokkal teli városból? Lehet Alaszkából jött! Vagy… Nem az képtelenség!
Amíg gondolkoztam egy pillanatra magam elé néztem, és levettem tekintetemet a vadról. Ezt rosszul tettem, mert, ahogy sejtettem eltűnt. Egyre jobban kitört rajtam a pánik és nem tudtam merre nézzek, honnét várjam a támadást. Jobbnak láttam beszállni a kocsiba, amíg nem őrzi a farkas. Lassan, nehogy rájöjjön a tervemre elindultam. Már az országúton voltam, amikor egy éles vonyítás rázta fel az erdő lakóit. Szinte az egész világ elkezdett menekülni. Madarak repültek fel az égre, melyeknek csak a szárnyverdeséseit hallottam, de tőlem alig öt méterre egy kisebb csapat őz suhant át az úton. A szél ismét feltámadt, és ahogy a fák elkezdtek hajladozni az orkán hatására, úgy éreztem mintha ők is menekülni próbálnának, csak nem tudnak. Rettegésemet még jobban fokozta a szél süvítése, mely egy vészjósló nő sikítására emlékeztetett. Nem bírtam tovább sétálni elkezdtem rohanni. Sikeresen elértem a kocsiig, és még ki is tudtam nyitni az ajtót. Beültem bekapcsoltam a fényszórókat, hátha ez elijeszti. Bár szerintem ezt nem gondoltam komolyan, csak nekem adott egy kis megnyugvást. Az éjszaka egy apró részéről lehullt a lepel és minden felszínre került, amíg a fény elért. Szinte már a legrosszabbra is fel voltam készülve, azaz a halálra. Még kimondani is rossz ezt a szót… Halál. Lassan fél órája ülök a kocsiban és nem történt semmi. Egyre fáradtabb és fáradtabb lettem, de az egyik pillanatban, mintha a kocsi egy icipicit kilengett volna. Ez kicsit felélénkített, de ezt csak a nagyon erős szélre fogtam. Igen, csak az is lehetett. Olyan lehetetlen dolgokat próbáltam magamnak bemagyarázna, csak azért, hogy megnyugodjak, amit még egy kisgyerek sem hisz el. A kocsi hirtelen 180 fokos fordulatot vett. Ismételten sikítás hagyta el a számat, de szinte elnyelte a hatalmas zörej a hangomat. A farkas visszatért, majd ráugrott a furgonra. Hatalmas körmei kopogtak az alumínium-lemezen, mely már így is csupa rozsda volt. Egyszer csak leugrott, majd lehajolt és az anyósülés felöli oldalon farkasszemet nézett velem.
- Kérlek Bella, bocsájtsd meg nekem, amit tettem. Nem volt jogom ezt tenni veled és az életeddel! – mondtam, mintha bárki is hallotta volna, majd egy könnycsepp hullott rá az enyhén véres hajamra, mely az arcomon lévő apró vágásokból csepegett hajamra és vegyült el így is vörös hajam színével.
2010. március 23., kedd
Saját Könyv!
Légyszi nézzetek be ide! Az én saját sztorim!
Chatet még nem volt időm csinálni, ezért légyszi kommentbe értékeljetek!
A képre kattintva jön be az oldal, de ha nem megy akkor itt a link:
http://smileyboy-poetry.blogspot.com/
Chatet még nem volt időm csinálni, ezért légyszi kommentbe értékeljetek!
A képre kattintva jön be az oldal, de ha nem megy akkor itt a link:
http://smileyboy-poetry.blogspot.com/
2010. március 22., hétfő
Díj 2.0
Ismételten nagyon köszönöm αп∂ι-nak!
1) Megköszönöm akitől kaptam, és belinkelem
2) Elküldöm azoknak, akik szerintem megérdemlik { max 10 embernek }
3) Értesítem őket az ajándékról
4) Leírom miért szeretek másoknak írni
5) Pár mondatban bemutatkozom a nagyvilágnak
2,
Klajcsiií
Vampire Nori
4, Nos... Miért is szeretek másoknak írni?
Ezen a kérdésen sokáig gondolkoztam, míg leírtam ide.
Először is azért, mert örülök, ha más örömet szerez és valahogy képes vagyok neki adni valamit, amitől ha nagyon kis %-ban is, de megváltozik és fejlődik esetleg átgondol valamit.
Jó látni, hogy mennyire izgatottan várják a frissítéseket!
5, Kaposvári fiúként tengetem mindennapjaimat. 9.-es vagyok és kedvenc tantárgyam az irodalom. Amit meg legjobban utálok a tesi. Hobbim az olvasás és a moziba járás!:P Szeretek biciklizni, főleg nyáron.
És a legfontosabb: Nekem a Balaton a Riviéra!:P
1) Megköszönöm akitől kaptam, és belinkelem
2) Elküldöm azoknak, akik szerintem megérdemlik { max 10 embernek }
3) Értesítem őket az ajándékról
4) Leírom miért szeretek másoknak írni
5) Pár mondatban bemutatkozom a nagyvilágnak
2,
Klajcsiií
Vampire Nori
4, Nos... Miért is szeretek másoknak írni?
Ezen a kérdésen sokáig gondolkoztam, míg leírtam ide.
Először is azért, mert örülök, ha más örömet szerez és valahogy képes vagyok neki adni valamit, amitől ha nagyon kis %-ban is, de megváltozik és fejlődik esetleg átgondol valamit.
Jó látni, hogy mennyire izgatottan várják a frissítéseket!
5, Kaposvári fiúként tengetem mindennapjaimat. 9.-es vagyok és kedvenc tantárgyam az irodalom. Amit meg legjobban utálok a tesi. Hobbim az olvasás és a moziba járás!:P Szeretek biciklizni, főleg nyáron.
És a legfontosabb: Nekem a Balaton a Riviéra!:P
2010. március 14., vasárnap
10. fejezet
10. fejezet (Különkiadás)
Jacob gurult be a házunk elé – kicsit furcsa volt, mivel már nem az a serdülő kisfiút láttam, hanem az ereje teljében lévő fiatal férfit, akin az XXL-es póló is feszül a kemény izmoktól., majd integetve szállt ki a kocsiból.
- Szia Robin! Pattanj be és aztán húzzunk La Pushba!
Beszálltam, majd lágy, de mégis szenvedélyes csókkal illettem szerelmem. Már tűkön ültem amikor megláttam a La Pusht jelző táblát, belekaroltam kedvesem kezébe amitől kicsit kilengett a kocsi, de már ez sem zavart minket. Jake kitépte a kocsi ajtaját, míg ment a kocsi, majd hirtelen behúzta a kéziféket. Átrohant az én oldalamra, ölbe vett és az üres ház felé vitt a karjaiban. Hamar átjutottunk az ajtón, amit nem zárt be. (Gondolom előre tervezte az egészet.) Lábával behajtotta és a szobája előtt letett. Mélyen a szemébe néztem, amiben valami aranyos huncutságot véltem felfedezni. Kezeimet a nyaka köré fontam, majd dús hajába túrtam. Ő átkarolta a derekamat, majd a laza felsőm alá nyúlt és a gerincvonalamat kezdte cirógatni. Karjaimat lefejtette a nyakáról, majd nyakamat ajándékozta több száz apró, puha csókkal. Kinyitottam a szobája ajtaját és az ingénél fogva behúztam. Rálöktem az ágyra, majd mellkasa fölé térdeltem és lassan elkezdtem a gombokat leszakítani az ingről. Mikor teljesen végeztem, elkezdtem végigcsókolni izmoktól dagadó felsőtestét a szegcsont mentén haladtam, majd kitértem a mellbimbói körül található érzékeny bőrfelületre. Kedvesem halk nyögésekkel nyugtázta cselekedeteimet, amin én csak elmosolyodtam. Egyre lejjebb és lejjebb haladtam. Már elértem a köldökét, amikor egy hirtelen mozdulattal helyet cseréltünk.
- Tudom, hogy nem szereted, amikor nem te vagy az uralkodó, de ugye nem gondolod, hogy hagyom, hogy te csinálj mindent és kimaradj az összes jó dologból. – Lefogta a karjaimat, majd így kezdte el kényeztetni a testem.
Mikor nyakamon, már több folt is fellelhető volt, elengedte kezeimet és levette rólam a felsőmet, de a melltartómat még nem kapcsolta ki. Sokkal lassabban haladt lefele, mint én. Lágy csókjaitól szinte megperzselődött a bőröm. Egy pillanatra kitekintettem az ablakon és észrevettem, hogy kezd besötétedni.
Megpróbáltam ismét átvenni az irányítást. Nem sok sikerrel természetesen. Jake túl erős volt. Egyik pillanatban a telefonom egy SMS érkezését kezdte el jelezni. Belenyúltam a nadrágom zsebébe, ami félig-meddig még rajtam volt, és kinyitottam. Jacob kikapta a kezemből és elhajította az egyik párnára. Nem tudom miért, de nem hagyott nyugodni a dolog. Megpróbáltam elnyúlni érte, de sehogy sem értem el.
- Jake! Várj egy pillanatot! Meg kell néznem, hogy kitől kaptam az üzenetet.
- Nem ér rá később?
Normális esetben nem is törődtem volna egy SMS-sel, de valami belső késztetés nem hagyott nyugodni.
Nagy nehezen letaszítottam magamról kedvesemet és felkaptam a telefont.
A következő üzenet állt benne, amit Reneé-től kaptam.
„Fel kell ébredned! Védd meg Őt!”
Gyorsan felálltam, majd összeszedtem a cuccaimat és kitéptem az ajtót.
- Bocsánat Jake!
Beszálltam Jacob kocsijában, amiben benne maradt a kulcs és padlógázzal végighajtottam a sötét országúton. Csak félóra elteltével lettem figyelmes arra, hogy az éjszakai fények kialudtak és amikor beértem a városba egy lelket nem láttam sehol sem. Begördültem a házunk elé, majd felrohantam a szobánkba. Már a lépcsőről hallottam Bella halk nyögéseit. Bele se mertem gondolni, hogy mi történt vele.
Lehetséges, hogy James találta meg?
Megfogtam egy vázát, ami a lépcső tetején volt. Igaz nem sokat tuok ártani egy vámpírnak, de mégis jobb érzés volt, hogy van nálam valami „fegyver”. Óvatosan odalopakodtam az ajtó elé és benyitottam. Bellát láttam meg az ágyon és rajta feküdt Edward. Éppen Bella hálóingje alatt matatott és csókolóztak.
A kezemből hirtelen kiesett a váza és hatalmas robajjal összetörött.
***
Gyorsan felültem az ágyamnak kinevezett matracon.
Ez csak álom volt?
Ránéztem Bellára, aki alvást színlelve fordult az ellentétes irányba. A szekrényajtót, mintha most csukták volna be.
Remélem nem voltam hangos!
Bella szinte lihegett, mintha most futott volna. Közelebb hajoltam hozzá és megtapintottam a csuklóját, amit nem takart be. A szíve háromszor gyorsabban vert, mint egy átlagos és csak úgy folyt róla a víz.
Hirtelen megcsapott a hideg, így hátranéztem és észrevettem, hogy nyitva van az ablak. Pedig meg voltam győződve, hogy amikor felébredtem be volt csukva.
Csak nem? Megálmodtam, hogy mi történik? Vagy most mi történt?
Bellát nem ébresztettem fel. Visszafeküdtem, de ár nem tudtam elaludni.
Lefutottam a lépcsőn és felkaptam a telefont. Elkezdtem tárcsázni Jake számát. Már háromszor hívtam, de még semmi. Negyedszerre felvette.
- Ki az? – kérdezte álmod hangon.
- Szia Jacob! Robin vagyok.
- Robin?! Mi baj? Még csak hajnali három van.
- Csak… szeretnék kérdezni tőled valamit. Történt velem egy elég különös dolog és nem tudom eldönteni, hogy álmodtam-e vagy sem. Szóval voltál nálunk mostanában? És mi beszélgettünk a szobádban?
- Nem emlékszek ilyenre.
- Ezek szerint álom volt az egész…
- Megkérdezhetem, mi volt az álomban?
- Öhm… semmi érdekes.
- Robin! Ne szórakozz már velem. Hajnali három van és ezért felébresztettél akkor ennyit megérdemlek, hogy megtudjam mit álmodtál.
- Hát, olyan dolog, amit nagyon szeretnék, hogy valóra váljon, de nem hiszem, hogy mostanában fog. – Úgy éreztem egy kicsit elpirulok és szomorúság önti el a lelkemet.
- Ez nem ér! Még mindig nem tudok semmit! – morgolódott és egyben fel is nevetett.
- Bocsi Jake, de most mennem kell! Jóéjt! – majd letettem a telefont.
Hát, de éreztem, ahogy végigcsókolja testem. Éreztem lágy, de mégis erős tapintását. De ha ez nem igaz, akkor, ki nyitotta ki az ablakot és ki szórakozott a szekrényajtóval? Fel kell keltenem Bellát, hogy megtudjam az igazságot. Bár lehetséges, hogy tagadni fogja.
Felsuhantam a lépcsőn, nehogy felébredjen Charlie, majd beléptem a szobába és Bella mellé ültem az ágyon.
- Bella! Tudom, hogy nem alszol! Ne játszd az agyad.
Felnyitotta a szemét és felült.
- Lenne egy kérdésem. – Nem vártam meg míg válaszol. – Itt volt ma éjszaka Edward Cullen?
- Öhm… - elkezdett gondolkodni – Nem… Miért gondolod ezt?
- Bella! Kérlek őszintén válaszolj! Ígérem nem csinálok belőle semmi zűrt! Nem mondom el Charlie-nak és nem megyek üvöltözve a Cullen-házba sem.
Pár pillanatig vívódott magában, de aztán mégis válaszolt.
- Igen itt volt, de tényleg ne mond el senkinek!
- Köszönöm! És nem fogom. Na én most megyek és lefekszek egy kicsit. Jó éjt!
- Neked is!
Mindketten lefeküdtünk, majd hamarosan el is aludtunk.
Jacob gurult be a házunk elé – kicsit furcsa volt, mivel már nem az a serdülő kisfiút láttam, hanem az ereje teljében lévő fiatal férfit, akin az XXL-es póló is feszül a kemény izmoktól., majd integetve szállt ki a kocsiból.
- Szia Robin! Pattanj be és aztán húzzunk La Pushba!
Beszálltam, majd lágy, de mégis szenvedélyes csókkal illettem szerelmem. Már tűkön ültem amikor megláttam a La Pusht jelző táblát, belekaroltam kedvesem kezébe amitől kicsit kilengett a kocsi, de már ez sem zavart minket. Jake kitépte a kocsi ajtaját, míg ment a kocsi, majd hirtelen behúzta a kéziféket. Átrohant az én oldalamra, ölbe vett és az üres ház felé vitt a karjaiban. Hamar átjutottunk az ajtón, amit nem zárt be. (Gondolom előre tervezte az egészet.) Lábával behajtotta és a szobája előtt letett. Mélyen a szemébe néztem, amiben valami aranyos huncutságot véltem felfedezni. Kezeimet a nyaka köré fontam, majd dús hajába túrtam. Ő átkarolta a derekamat, majd a laza felsőm alá nyúlt és a gerincvonalamat kezdte cirógatni. Karjaimat lefejtette a nyakáról, majd nyakamat ajándékozta több száz apró, puha csókkal. Kinyitottam a szobája ajtaját és az ingénél fogva behúztam. Rálöktem az ágyra, majd mellkasa fölé térdeltem és lassan elkezdtem a gombokat leszakítani az ingről. Mikor teljesen végeztem, elkezdtem végigcsókolni izmoktól dagadó felsőtestét a szegcsont mentén haladtam, majd kitértem a mellbimbói körül található érzékeny bőrfelületre. Kedvesem halk nyögésekkel nyugtázta cselekedeteimet, amin én csak elmosolyodtam. Egyre lejjebb és lejjebb haladtam. Már elértem a köldökét, amikor egy hirtelen mozdulattal helyet cseréltünk.
- Tudom, hogy nem szereted, amikor nem te vagy az uralkodó, de ugye nem gondolod, hogy hagyom, hogy te csinálj mindent és kimaradj az összes jó dologból. – Lefogta a karjaimat, majd így kezdte el kényeztetni a testem.
Mikor nyakamon, már több folt is fellelhető volt, elengedte kezeimet és levette rólam a felsőmet, de a melltartómat még nem kapcsolta ki. Sokkal lassabban haladt lefele, mint én. Lágy csókjaitól szinte megperzselődött a bőröm. Egy pillanatra kitekintettem az ablakon és észrevettem, hogy kezd besötétedni.
Megpróbáltam ismét átvenni az irányítást. Nem sok sikerrel természetesen. Jake túl erős volt. Egyik pillanatban a telefonom egy SMS érkezését kezdte el jelezni. Belenyúltam a nadrágom zsebébe, ami félig-meddig még rajtam volt, és kinyitottam. Jacob kikapta a kezemből és elhajította az egyik párnára. Nem tudom miért, de nem hagyott nyugodni a dolog. Megpróbáltam elnyúlni érte, de sehogy sem értem el.
- Jake! Várj egy pillanatot! Meg kell néznem, hogy kitől kaptam az üzenetet.
- Nem ér rá később?
Normális esetben nem is törődtem volna egy SMS-sel, de valami belső késztetés nem hagyott nyugodni.
Nagy nehezen letaszítottam magamról kedvesemet és felkaptam a telefont.
A következő üzenet állt benne, amit Reneé-től kaptam.
„Fel kell ébredned! Védd meg Őt!”
Gyorsan felálltam, majd összeszedtem a cuccaimat és kitéptem az ajtót.
- Bocsánat Jake!
Beszálltam Jacob kocsijában, amiben benne maradt a kulcs és padlógázzal végighajtottam a sötét országúton. Csak félóra elteltével lettem figyelmes arra, hogy az éjszakai fények kialudtak és amikor beértem a városba egy lelket nem láttam sehol sem. Begördültem a házunk elé, majd felrohantam a szobánkba. Már a lépcsőről hallottam Bella halk nyögéseit. Bele se mertem gondolni, hogy mi történt vele.
Lehetséges, hogy James találta meg?
Megfogtam egy vázát, ami a lépcső tetején volt. Igaz nem sokat tuok ártani egy vámpírnak, de mégis jobb érzés volt, hogy van nálam valami „fegyver”. Óvatosan odalopakodtam az ajtó elé és benyitottam. Bellát láttam meg az ágyon és rajta feküdt Edward. Éppen Bella hálóingje alatt matatott és csókolóztak.
A kezemből hirtelen kiesett a váza és hatalmas robajjal összetörött.
***
Gyorsan felültem az ágyamnak kinevezett matracon.
Ez csak álom volt?
Ránéztem Bellára, aki alvást színlelve fordult az ellentétes irányba. A szekrényajtót, mintha most csukták volna be.
Remélem nem voltam hangos!
Bella szinte lihegett, mintha most futott volna. Közelebb hajoltam hozzá és megtapintottam a csuklóját, amit nem takart be. A szíve háromszor gyorsabban vert, mint egy átlagos és csak úgy folyt róla a víz.
Hirtelen megcsapott a hideg, így hátranéztem és észrevettem, hogy nyitva van az ablak. Pedig meg voltam győződve, hogy amikor felébredtem be volt csukva.
Csak nem? Megálmodtam, hogy mi történik? Vagy most mi történt?
Bellát nem ébresztettem fel. Visszafeküdtem, de ár nem tudtam elaludni.
Lefutottam a lépcsőn és felkaptam a telefont. Elkezdtem tárcsázni Jake számát. Már háromszor hívtam, de még semmi. Negyedszerre felvette.
- Ki az? – kérdezte álmod hangon.
- Szia Jacob! Robin vagyok.
- Robin?! Mi baj? Még csak hajnali három van.
- Csak… szeretnék kérdezni tőled valamit. Történt velem egy elég különös dolog és nem tudom eldönteni, hogy álmodtam-e vagy sem. Szóval voltál nálunk mostanában? És mi beszélgettünk a szobádban?
- Nem emlékszek ilyenre.
- Ezek szerint álom volt az egész…
- Megkérdezhetem, mi volt az álomban?
- Öhm… semmi érdekes.
- Robin! Ne szórakozz már velem. Hajnali három van és ezért felébresztettél akkor ennyit megérdemlek, hogy megtudjam mit álmodtál.
- Hát, olyan dolog, amit nagyon szeretnék, hogy valóra váljon, de nem hiszem, hogy mostanában fog. – Úgy éreztem egy kicsit elpirulok és szomorúság önti el a lelkemet.
- Ez nem ér! Még mindig nem tudok semmit! – morgolódott és egyben fel is nevetett.
- Bocsi Jake, de most mennem kell! Jóéjt! – majd letettem a telefont.
Hát, de éreztem, ahogy végigcsókolja testem. Éreztem lágy, de mégis erős tapintását. De ha ez nem igaz, akkor, ki nyitotta ki az ablakot és ki szórakozott a szekrényajtóval? Fel kell keltenem Bellát, hogy megtudjam az igazságot. Bár lehetséges, hogy tagadni fogja.
Felsuhantam a lépcsőn, nehogy felébredjen Charlie, majd beléptem a szobába és Bella mellé ültem az ágyon.
- Bella! Tudom, hogy nem alszol! Ne játszd az agyad.
Felnyitotta a szemét és felült.
- Lenne egy kérdésem. – Nem vártam meg míg válaszol. – Itt volt ma éjszaka Edward Cullen?
- Öhm… - elkezdett gondolkodni – Nem… Miért gondolod ezt?
- Bella! Kérlek őszintén válaszolj! Ígérem nem csinálok belőle semmi zűrt! Nem mondom el Charlie-nak és nem megyek üvöltözve a Cullen-házba sem.
Pár pillanatig vívódott magában, de aztán mégis válaszolt.
- Igen itt volt, de tényleg ne mond el senkinek!
- Köszönöm! És nem fogom. Na én most megyek és lefekszek egy kicsit. Jó éjt!
- Neked is!
Mindketten lefeküdtünk, majd hamarosan el is aludtunk.
2010. március 12., péntek
Megnyitottuk ÚJ oldalunkat!
Sziasztok Kedves Olvasóim!
Sajnos nem frissel jelentkezek!
Nem rég - az az ma (xD) - megnyitottuk új oldalunkat közösen Robinnal.
Az oldal Nikki Reeddel (aka Rosalie) és Kristen Stewarttal (aka Bella) foglalkozik.
Nézzetek be!:P
Hamarosan friss kitartás!
Ui.: Robin nem áll semmilyen kapcsolatban az "Én" Robinommal.(xD)
Sajnos nem frissel jelentkezek!
Nem rég - az az ma (xD) - megnyitottuk új oldalunkat közösen Robinnal.
Az oldal Nikki Reeddel (aka Rosalie) és Kristen Stewarttal (aka Bella) foglalkozik.
Nézzetek be!:P
Hamarosan friss kitartás!
Ui.: Robin nem áll semmilyen kapcsolatban az "Én" Robinommal.(xD)
2010. március 10., szerda
10. fejezet - Előzetes
10. fejezet
Jacob gurult be a házunk elé – kicsit furcsa volt, mivel már nem az a serdülő kisfiút láttam, hanem az ereje teljében lévő fiatal férfit, akin az XXL-es póló is feszül a kemény izmoktól., majd integetve szállt ki a kocsiból.
- Szia Robin! Pattanj be és aztán húzzunk La Pushba!
Beszálltam, majd lágy, de mégis szenvedélyes csókkal illettem szerelmem. Már tűkön ültem amikor megláttam a La Pusht jelző táblát, belekaroltam kedvesem kezébe amitől kicsit kilengett a kocsi, de már ez sem zavart minket. Jake kitépte a kocsi ajtaját, míg ment a kocsi, majd hirtelen behúzta a kéziféket. Átrohant az én oldalamra, ölbe vett és az üres ház felé vitt a karjaiban. Hamar átjutottunk az ajtón, amit nem zárt be. (Gondolom előre tervezte az egészet.) Lábával behajtotta és a szobája előtt letett. Mélyen a szemébe néztem, amiben valami aranyos huncutságot véltem felfedezni. Kezeimet a nyaka köré fontam, majd dús hajába túrtam. Ő átkarolta a derekamat, majd a laza felsőm alá nyúlt és a gerincvonalamat kezdte cirógatni. Karjaimat lefejtette a nyakáról, majd nyakamat ajándékozta több száz apró, puha csókkal.
Jacob gurult be a házunk elé – kicsit furcsa volt, mivel már nem az a serdülő kisfiút láttam, hanem az ereje teljében lévő fiatal férfit, akin az XXL-es póló is feszül a kemény izmoktól., majd integetve szállt ki a kocsiból.
- Szia Robin! Pattanj be és aztán húzzunk La Pushba!
Beszálltam, majd lágy, de mégis szenvedélyes csókkal illettem szerelmem. Már tűkön ültem amikor megláttam a La Pusht jelző táblát, belekaroltam kedvesem kezébe amitől kicsit kilengett a kocsi, de már ez sem zavart minket. Jake kitépte a kocsi ajtaját, míg ment a kocsi, majd hirtelen behúzta a kéziféket. Átrohant az én oldalamra, ölbe vett és az üres ház felé vitt a karjaiban. Hamar átjutottunk az ajtón, amit nem zárt be. (Gondolom előre tervezte az egészet.) Lábával behajtotta és a szobája előtt letett. Mélyen a szemébe néztem, amiben valami aranyos huncutságot véltem felfedezni. Kezeimet a nyaka köré fontam, majd dús hajába túrtam. Ő átkarolta a derekamat, majd a laza felsőm alá nyúlt és a gerincvonalamat kezdte cirógatni. Karjaimat lefejtette a nyakáról, majd nyakamat ajándékozta több száz apró, puha csókkal.
2010. február 27., szombat
9. fejezet
9. fejezet
- Robin! Nem hiszem el, hogy hogyan lehettél ennyire felelőtlen – szitkozódott Charlie a kanapé előtt fel-alá járkálva.
- Nem ő tehet róla apu. Én kértem meg, hogy jöjjön értem, mert... mert rosszul éreztem magam, de a busz csak egy óra múlva jött volna és nem akartam annyit várni.
- Akkor is! Nem tudom, hogy most mit csináljak. – Idegeskedett. Még sohasem láttam ilyennek Charlie-t – pontosabban sohasem írta le így Őt Bella a könyvekben – szinte majdnem szétrobbant. Lehet, hogy a kocsit nem kellene többször elvinnem. – Először is felhívom René-t. Addig menjetek fel a szobátokba.
Nem szóltunk semmit csak elindultunk a lépcső felé.
Könyörgök René, mond azt Charlienak, hogy 2 hét szobafogság mindkettőnknek! Akkor meg tudom előzni a bajt!
Hosszas tárgyalás után Charlie jött be a szobába.
- Nem kaptok szobafogságot, de ha még egyszer előfordul valamiféle kihágás, akkor két hétig itt fogtok ebben a szobában penészesedni – mondta, majd kiment.
- Hát ezt megúsztuk. – Próbáltam nyugodtnak tűnni, hogy leplezzem kétségbeesettségemet.
Bella nem szólt semmit, csak kiment az ajtón, majd lement, hogy valamit összeüssön vacsorára. Addig bekapcsoltam a gépet és próbáltam valami értelmessel elütni az időt.
- Robin gyere! Kész a kaja! – kiabált Bella.
Mostanában mennek majd a rétre, azt hiszem. Ha még nem voltak. De ha már megejtették ezt a körutat, lassan befogja mutatni Edwardot Charlienak.
Lementem, és szó nélkül elfogyasztottam a vacsorát. Hál’ Isten senki nem szót senkihez. Most az egyszer örültem, hogy csend van. Miközben kivételesen én mosogattam el a tányérokat Bella helyett, Ő addig ott várt rám. Az Ő helyében én már rég elhúztam volna valamerre.
- Na és mit tervezel a mostani napokra? – Próbálta oldani a feszültséget.
- Nem tudom… Gondolom te Edwarddal leszel. Vagy esetleg tévedek? – Aprócska mosoly húzódott a számra.
- Miért gondolod ezt? Nem történt semmi köztünk.
- Majd fog… - suttogtam halkan.
- Mit mondtál?!
- Azt, hogy… lehet lemegyek Jacobhoz. – Kamuztam össze-vissza. – Figyelj Bella! Szeretnék veled beszélni… egy bizonyos dologról.
- Mondd csak. Hallgatlak.
- Nos, ha Edward el akar vinni baseballozni a közeljövőben, akkor ne menj el.
- Már megint mi a bajod vele? – fakadt ki.
- Semmi, csak ne menj… Halaszd el másik időpontra, csak akkor ne menj el. Kérlek!
- Hagyd ezt abba! – Bella kiviharzott a szobából és a kocsikulcsot matatta. – Apa elmentem!
- Ho… - Becsapódott az ajtó. – …va mész? – kérdezte Charlie. – Na, ezt érdemlem a gyerekektől… Robin, nem tudod hova ment? Remélem 5-re visszajön, mert megyünk La Push-ba.
La Push-ba? Hát, de a könyvben semmi ilyen nincs. Ennyire meg lehet változtatni a cselekményt? De ez most mellékes. Ismét láthatom Jake-t! Jaj, de jó! Gyorsan kell keresnem valami normális göncöt.
- Öhm… Nem tudom, de szerintem megjön addigra.
Félbehagytam a mosogatást, majd mivel Bella itthon hagyta a telefonját megnéztem a nevek között, hogy nincs-e bent valamelyik Cullen. Alice neve és telefonszáma ott villogott az első helyen. Nem is kellett sokat keresnem. Felhívtam, majd pár pillanat múlva fel is vette a telefont.
- Szia Bella!
- Szia Alice! Én Robin vagyok! – mondtam, majd Alice egy kisebb sóhajt eresztett ki, mintha nagy csalódás érte volna az ő jámbor kis lelkét. – Csak azt szeretném mondani, hogy ha Bella esetleg hozzátok futna be kérlek írj vissza erre a telefonra egy SMS-t és mond neki, hogy siessen vissza, mert megyünk La Push-ba.
- Öhm… rendben. Akkor, majd küldöm, ha megérkezik. Szia! – köszönt el, majd lerakta a telefont.
Huh, valahova nagyon siethet…
Ezután felsiettem a szobába, majd elkezdtem a szekrényben turkálni, és felkaptam valami csinosabb ruhát. Körülbelül fél óra telt el, majd megkaptam az SMS-t Alice Cullen-től.
Legalább azt tudom, hogy hol van. Bár nem mintha sokat javítana a helyzeten. Bár ha elmondja Edwardnak, amit mondtam talán hallgatnak rám és nem mennek. De mi van akkor,ha elfelejti megemlíteni?!
Bella 5 előtt pár perccel érkezett meg, amikor én és Charlie indulásra készen álltunk. Bella már be se jött csak mi mentünk ki, amikor meghallottuk, hogy begördül a kocsija. Miközben mentünk ki felkaptam Bella telefonját.
- Nem La Push-ba megyünk? – kérdezte Bella.
- De. Miért kérdezed? – értetlenkedtem.
- Hát, mert úgy kirittyentetted magad, mintha esküvőre mennénk.
Charlie csak a bajsza alatt nevetett a mi kicsinyes vitánkon. Beültünk, kivételesen mindketten hátra ültünk és amíg utaztunk átadtam a telefont, majd bluetooth-os elkezdtünk beszélgetni egymással.
Robin:
Mi volt ez az érzelmi kitörés?
Bella:
Még neked áll feljebb?! Mit akarsz elérni? Bevonuljak egy zárdába és cölibátust fogadjak örök életemre?! :@
Robin:
Én nem mondtam, csak arra kértelek, hogy aznap ne menjél el sehova… -.-
Bella:
Aha…
Robin:
Mit aha?
Erre már nem kaptam választ csak egy „Chh”-vel nyugtázta kedves testvérem. A beszélgetéssel talán kicsit elment az idő és nem kellett unatkozva végigülni az utazást. Hamarosan megérkeztünk La Push-ba. Billy és Jacob már ott várt minket. Billy ölében ott volt egy karton sör, mintha csak most jöttek volna meg a boltból. Kiszálltunk, majd Charlie a zsebéből előkapott öt csomag popcorn-t.
Pff… Jó kis délután lesz, remélem Jake nem lesz elfoglalva ezzel a meccsel.
- Sziasztok srácok! Készen álltok egy jó kis meccsre?! – Élte bele magát Charlie.
- Bármikor! – nevetett fel.
- Szia Jake! – mondtam, majd közelebb léptem hozzá és átkaroltam a nyakát és beletúrtam a hajába.
Amikor elengedtem szegény teljesen elvörösödött.
- Hello! – makogott Bella.
Bella még mindig haragudott rám, de amikor meglátta Jacobot mindig apró mosoly húzódott a szájára. Bementünk, majd Jake-kel és Bellával kimentünk a konyhába. Én az ablakhoz mentem, majd kifelé tekintgettem miközben Jacob a kukoricát készítette elő.
- Na és be tudtál már illeszkedni az iskolában Robin?
- Nos… - fordultam Jacob felé - … találtam pár barátot, akikkel jól kijövök, de azért még mindig jobb veled beszélgetni. – nevettem fel.
Ennél a résznél a beszélgetés megfeneklett és kínos csend honolt az egész házra. Szerencsére Billy, kikiabált, hogy vigyük be a kukoricát. Bella felkelt, majd kikapta Jake kezéből és bevitte.
- Mi a baja? Nagyon paprikás a hangulata.
- Összevesztem vele.
- Megkérdezhetem, hogy miért?
- Huh… bonyolult, de mondjuk Miss Önfejű nem fogadja meg a jó tanácsot és megvárja míg „elharapódzik” a dolog.
- Aha… remélem majd kibékültök, mert nagyon rossz így látni titeket.
- Én is remélem.
- Amúgy nagyon csinos vagy. Jól áll neked a zöld!
Á! Észrevette!
- Köszönöm! – Pirultam el.
Közelebb léptem hozzá, de még így is volt köztünk körülbelül négy méter. Nem bírtam a szemébe nézni, és éreztem, hogy a szívem olyan hevesen ver, ahogy még életemben nem vert. Levegő után kapkodva ültem le egy székre.
- Jól vagy? Kérsz egy kis vizet? – kérdezte Jake, miközben leguggolt elém, hogy szemkontaktust tarthasson velem. A fejem teljesen égett, úgy éreztem mintha túl közel kerültem volna a ropogó tábortűzhöz. Bőrömön éreztem, ahogy hideg lehelete végigszántja a nyakamat. Igéző szemei, mint a csokoládé, mintha azt mondták volna, hogy: Gyere közelebb! Add meg magad!, Ezt is tettem, egyre közelebb és közelebb húzódtam Jake arcához, majd lehunytam a szemem és mély levegőt véve az arcára helyeztem ajkaimat,lassan a szája felé tartottam, hogy lágy csókkal illessem.
- Elfogyott a pattoga… Ti meg mi a fészkes fenét csináltok? – hitetlenkedett Bella.
Gyorsan ellöktem magamtól Jake-t, de Ő ettől hátraesett.
- Jajj nagyon sajnálom!
Pár perccel később már mindenki ott téblábolt a konyhaajtóban és minket nézett.
- Mi történt itt? – kérdezte Billy.
- Semmi… - vágta rá Jacob, miközben felsegítettem.
- Semmi… csak megszakítottam a romantikus jelenetet – mondta Bella.
Charlie és Billy hirtelen szétnéztek, majd szó nélkül visszamentek. Testvérem magát nem zavartatva megcsinálta a kukoricát és visszatért, hogy bámulhassa a TV képernyőjét.
- Sajnálom! Nem akartam csak megijedtem.
- Ne aggódj! Ilyen könnyen nem tudsz a kórházba jutattni. – Mindketten felnevettünk.
Sajnálatos módon nem volt még egy ehhez hasonló pillanat az estébe átnyúló találkozásunkkor, hogy megpróbáljam megcsókolni, de talán legközelebb.
- Sziasztok! – mondta Jake – Robin! Remélem, majd meglátogatsz még valamikor!
Mindketten elpirultunk és Billy szájára kaján vigyor húzódott.
- Robin! Nem hiszem el, hogy hogyan lehettél ennyire felelőtlen – szitkozódott Charlie a kanapé előtt fel-alá járkálva.
- Nem ő tehet róla apu. Én kértem meg, hogy jöjjön értem, mert... mert rosszul éreztem magam, de a busz csak egy óra múlva jött volna és nem akartam annyit várni.
- Akkor is! Nem tudom, hogy most mit csináljak. – Idegeskedett. Még sohasem láttam ilyennek Charlie-t – pontosabban sohasem írta le így Őt Bella a könyvekben – szinte majdnem szétrobbant. Lehet, hogy a kocsit nem kellene többször elvinnem. – Először is felhívom René-t. Addig menjetek fel a szobátokba.
Nem szóltunk semmit csak elindultunk a lépcső felé.
Könyörgök René, mond azt Charlienak, hogy 2 hét szobafogság mindkettőnknek! Akkor meg tudom előzni a bajt!
Hosszas tárgyalás után Charlie jött be a szobába.
- Nem kaptok szobafogságot, de ha még egyszer előfordul valamiféle kihágás, akkor két hétig itt fogtok ebben a szobában penészesedni – mondta, majd kiment.
- Hát ezt megúsztuk. – Próbáltam nyugodtnak tűnni, hogy leplezzem kétségbeesettségemet.
Bella nem szólt semmit, csak kiment az ajtón, majd lement, hogy valamit összeüssön vacsorára. Addig bekapcsoltam a gépet és próbáltam valami értelmessel elütni az időt.
- Robin gyere! Kész a kaja! – kiabált Bella.
Mostanában mennek majd a rétre, azt hiszem. Ha még nem voltak. De ha már megejtették ezt a körutat, lassan befogja mutatni Edwardot Charlienak.
Lementem, és szó nélkül elfogyasztottam a vacsorát. Hál’ Isten senki nem szót senkihez. Most az egyszer örültem, hogy csend van. Miközben kivételesen én mosogattam el a tányérokat Bella helyett, Ő addig ott várt rám. Az Ő helyében én már rég elhúztam volna valamerre.
- Na és mit tervezel a mostani napokra? – Próbálta oldani a feszültséget.
- Nem tudom… Gondolom te Edwarddal leszel. Vagy esetleg tévedek? – Aprócska mosoly húzódott a számra.
- Miért gondolod ezt? Nem történt semmi köztünk.
- Majd fog… - suttogtam halkan.
- Mit mondtál?!
- Azt, hogy… lehet lemegyek Jacobhoz. – Kamuztam össze-vissza. – Figyelj Bella! Szeretnék veled beszélni… egy bizonyos dologról.
- Mondd csak. Hallgatlak.
- Nos, ha Edward el akar vinni baseballozni a közeljövőben, akkor ne menj el.
- Már megint mi a bajod vele? – fakadt ki.
- Semmi, csak ne menj… Halaszd el másik időpontra, csak akkor ne menj el. Kérlek!
- Hagyd ezt abba! – Bella kiviharzott a szobából és a kocsikulcsot matatta. – Apa elmentem!
- Ho… - Becsapódott az ajtó. – …va mész? – kérdezte Charlie. – Na, ezt érdemlem a gyerekektől… Robin, nem tudod hova ment? Remélem 5-re visszajön, mert megyünk La Push-ba.
La Push-ba? Hát, de a könyvben semmi ilyen nincs. Ennyire meg lehet változtatni a cselekményt? De ez most mellékes. Ismét láthatom Jake-t! Jaj, de jó! Gyorsan kell keresnem valami normális göncöt.
- Öhm… Nem tudom, de szerintem megjön addigra.
Félbehagytam a mosogatást, majd mivel Bella itthon hagyta a telefonját megnéztem a nevek között, hogy nincs-e bent valamelyik Cullen. Alice neve és telefonszáma ott villogott az első helyen. Nem is kellett sokat keresnem. Felhívtam, majd pár pillanat múlva fel is vette a telefont.
- Szia Bella!
- Szia Alice! Én Robin vagyok! – mondtam, majd Alice egy kisebb sóhajt eresztett ki, mintha nagy csalódás érte volna az ő jámbor kis lelkét. – Csak azt szeretném mondani, hogy ha Bella esetleg hozzátok futna be kérlek írj vissza erre a telefonra egy SMS-t és mond neki, hogy siessen vissza, mert megyünk La Push-ba.
- Öhm… rendben. Akkor, majd küldöm, ha megérkezik. Szia! – köszönt el, majd lerakta a telefont.
Huh, valahova nagyon siethet…
Ezután felsiettem a szobába, majd elkezdtem a szekrényben turkálni, és felkaptam valami csinosabb ruhát. Körülbelül fél óra telt el, majd megkaptam az SMS-t Alice Cullen-től.
Legalább azt tudom, hogy hol van. Bár nem mintha sokat javítana a helyzeten. Bár ha elmondja Edwardnak, amit mondtam talán hallgatnak rám és nem mennek. De mi van akkor,ha elfelejti megemlíteni?!
Bella 5 előtt pár perccel érkezett meg, amikor én és Charlie indulásra készen álltunk. Bella már be se jött csak mi mentünk ki, amikor meghallottuk, hogy begördül a kocsija. Miközben mentünk ki felkaptam Bella telefonját.
- Nem La Push-ba megyünk? – kérdezte Bella.
- De. Miért kérdezed? – értetlenkedtem.
- Hát, mert úgy kirittyentetted magad, mintha esküvőre mennénk.
Charlie csak a bajsza alatt nevetett a mi kicsinyes vitánkon. Beültünk, kivételesen mindketten hátra ültünk és amíg utaztunk átadtam a telefont, majd bluetooth-os elkezdtünk beszélgetni egymással.
Robin:
Mi volt ez az érzelmi kitörés?
Bella:
Még neked áll feljebb?! Mit akarsz elérni? Bevonuljak egy zárdába és cölibátust fogadjak örök életemre?! :@
Robin:
Én nem mondtam, csak arra kértelek, hogy aznap ne menjél el sehova… -.-
Bella:
Aha…
Robin:
Mit aha?
Erre már nem kaptam választ csak egy „Chh”-vel nyugtázta kedves testvérem. A beszélgetéssel talán kicsit elment az idő és nem kellett unatkozva végigülni az utazást. Hamarosan megérkeztünk La Push-ba. Billy és Jacob már ott várt minket. Billy ölében ott volt egy karton sör, mintha csak most jöttek volna meg a boltból. Kiszálltunk, majd Charlie a zsebéből előkapott öt csomag popcorn-t.
Pff… Jó kis délután lesz, remélem Jake nem lesz elfoglalva ezzel a meccsel.
- Sziasztok srácok! Készen álltok egy jó kis meccsre?! – Élte bele magát Charlie.
- Bármikor! – nevetett fel.
- Szia Jake! – mondtam, majd közelebb léptem hozzá és átkaroltam a nyakát és beletúrtam a hajába.
Amikor elengedtem szegény teljesen elvörösödött.
- Hello! – makogott Bella.
Bella még mindig haragudott rám, de amikor meglátta Jacobot mindig apró mosoly húzódott a szájára. Bementünk, majd Jake-kel és Bellával kimentünk a konyhába. Én az ablakhoz mentem, majd kifelé tekintgettem miközben Jacob a kukoricát készítette elő.
- Na és be tudtál már illeszkedni az iskolában Robin?
- Nos… - fordultam Jacob felé - … találtam pár barátot, akikkel jól kijövök, de azért még mindig jobb veled beszélgetni. – nevettem fel.
Ennél a résznél a beszélgetés megfeneklett és kínos csend honolt az egész házra. Szerencsére Billy, kikiabált, hogy vigyük be a kukoricát. Bella felkelt, majd kikapta Jake kezéből és bevitte.
- Mi a baja? Nagyon paprikás a hangulata.
- Összevesztem vele.
- Megkérdezhetem, hogy miért?
- Huh… bonyolult, de mondjuk Miss Önfejű nem fogadja meg a jó tanácsot és megvárja míg „elharapódzik” a dolog.
- Aha… remélem majd kibékültök, mert nagyon rossz így látni titeket.
- Én is remélem.
- Amúgy nagyon csinos vagy. Jól áll neked a zöld!
Á! Észrevette!
- Köszönöm! – Pirultam el.
Közelebb léptem hozzá, de még így is volt köztünk körülbelül négy méter. Nem bírtam a szemébe nézni, és éreztem, hogy a szívem olyan hevesen ver, ahogy még életemben nem vert. Levegő után kapkodva ültem le egy székre.
- Jól vagy? Kérsz egy kis vizet? – kérdezte Jake, miközben leguggolt elém, hogy szemkontaktust tarthasson velem. A fejem teljesen égett, úgy éreztem mintha túl közel kerültem volna a ropogó tábortűzhöz. Bőrömön éreztem, ahogy hideg lehelete végigszántja a nyakamat. Igéző szemei, mint a csokoládé, mintha azt mondták volna, hogy: Gyere közelebb! Add meg magad!, Ezt is tettem, egyre közelebb és közelebb húzódtam Jake arcához, majd lehunytam a szemem és mély levegőt véve az arcára helyeztem ajkaimat,lassan a szája felé tartottam, hogy lágy csókkal illessem.
- Elfogyott a pattoga… Ti meg mi a fészkes fenét csináltok? – hitetlenkedett Bella.
Gyorsan ellöktem magamtól Jake-t, de Ő ettől hátraesett.
- Jajj nagyon sajnálom!
Pár perccel később már mindenki ott téblábolt a konyhaajtóban és minket nézett.
- Mi történt itt? – kérdezte Billy.
- Semmi… - vágta rá Jacob, miközben felsegítettem.
- Semmi… csak megszakítottam a romantikus jelenetet – mondta Bella.
Charlie és Billy hirtelen szétnéztek, majd szó nélkül visszamentek. Testvérem magát nem zavartatva megcsinálta a kukoricát és visszatért, hogy bámulhassa a TV képernyőjét.
- Sajnálom! Nem akartam csak megijedtem.
- Ne aggódj! Ilyen könnyen nem tudsz a kórházba jutattni. – Mindketten felnevettünk.
Sajnálatos módon nem volt még egy ehhez hasonló pillanat az estébe átnyúló találkozásunkkor, hogy megpróbáljam megcsókolni, de talán legközelebb.
- Sziasztok! – mondta Jake – Robin! Remélem, majd meglátogatsz még valamikor!
Mindketten elpirultunk és Billy szájára kaján vigyor húzódott.
2010. február 18., csütörtök
8. fejezet
8. fejezet
Nem szívesen tettem be a lábam a Cullen-házba. Főleg, hogy Bella 101% bizonyossággal megtudja, hogy a Cullenék mik is valójában. Miközben Bella jött segíteni kiszálláskor Emmett már ott állt a verandán. Edward odament hozzá. Nem értettem sokat a beszélgetésükből nagyon gyorsan beszéltek, de szerintem arra kérte meg, hogy hozza el Charlie kocsiját. Ezután mindketten eltűntek, de azt nem tudtam volna megmondani, hogy melyik irányba mentek. Edward pár pillanat múlva már ott is volt mellettünk és furcsán nézte eszeveszett erőlködésemet, hogy kijussak az autóból.
- Hadd segítsek! – mondta miközben Bella vállára tette kezét.
Ekkor a testvérem hátrált pár lépést, hogy helyet adjon a „hős lovagomnak”.
- Le a kezekkel! – emeltem fel a hangomat, mikor közelebb hajolt hozzám.
Erre a megnyilvánulásomra mindenki kicsődült a házból.
- Ne tedd magad nevetség tárgyává. Ennyire nem lehetsz gyerekes. Megfoglak és beviszlek.
Lehetséges, hogy tényleg kicsit makacsul viselkedtem, de nem tehetek róla. Nem szóltam semmit csak hagytam, hogy Edward bevigyen a házba. A teste kőkemény volt, nem úgy, mint egy testépítőé, hanem mint egy kőszoboré. Kirázott a hideg, amikor a derekamon felcsúszott a felsőm és kezét odahelyezte. Önkéntelenül átkaroltam a nyakát, ezt már csak akkor vettem észre, amikor a nappaliban próbált lerakni a kanapéra. Carlisle már készenlétben várt rám. Kezében egy kézi táska, ami dagadt a gyógyszerektől és egyéb orvosi felszerelésektől. A nadrágomat puszta kézzel egy apró mozdulattal felhasította. Bella még nem jött be a házba és Edwardot sem véltem felfedezni a környéken.
Remélem nem együtt vannak és csöpögős dumával bombázzák egymást.
Letérdelt az ágy mellé, majd a táskájában matatott.
- Ugye nem vagy allergiás a jódra? – kérdezte Carlisle.
- Nem – mondtam lényegre törően.
Egy kisebb törölköző szerűségre öntött egy kicsit, majd a sebre helyezte azt. Pár másodperc múlva elvette és egy szemöldökcsipeszre hajazó eszközt vett elő.
- Szerencséd, hogy a golyót megállította a sípcsontod, különben be kellene, hogy vigyelek a kórházba. Most egy kis fájdalmat fogsz érezni.
Hirtelen éles fájdalom nyilallt a lábamba.
- Áú! – ordítottam fel a fájdalomtól.
- Mindjárt kész, csak pár másodperc.
Tényleg nagyon gyorsan dolgozott, de ez érthető is, mivel vámpír. Pár perc múlca már kötéssel díszelegtem a kanapén.
Alice jelent meg a kezében egy farmer. Olyasmi volt, mint az enyém, de már ránézésre tudtam, hogy tízszer drágább lehet. Átnyújtotta, majd amikor megláttam az árcédulát nem akartam elfogadni.
- Ezt nem fogadhatom el. Még az unokáimnak is törleszteni kellene. Nagyon köszönöm, de nem fogadhatom el.
- Ugyan már! Ki mondta, hogy vissza kell fizetned? – kérdezte Alice.
- A lelkiismeretem.
Bellát és Edwardot még mindig nem láttam sehol, de a Emmett az egyik pillanatban ott termett Rosalie mögött. Ekkor a lány arcára gyöngéd mosoly húzódott, majd a fiú a vállára tette kezét. Jasper Alice mellé lépett, majd a ökölbe szorított kézfejét kinyújtotta felém, és szépen lassan kinyitotta. Én odatartottam a markomat. Jasper kezembe csúsztatott két golyót, ami minden bizonnyal Charlie pisztolyába illett.
- Nagyon szépen köszönöm, de most sietnünk kell. – Elindultam bicegve az ajtó felé. - Lehetne egy kérdésem? – Fordultam vissza Carlisle felé.
- Hát persze!
- Neked nem Charlie-val kellene lenned? Mármint szerintem most öltek meg egy embert és Őt kellene vizsgálnod.
A többiek elkezdtek csodálkozni, de Carlisle rezzenéstelen arccal válaszolt.
- Már visszaértem. Siettem vissza, mert Alice mondta, hogy valami baj fog történni.
- És nagyon dühös a kocsi miatt? Észrevette, hogy nincs otthon a pisztoly? Mármint, nyilván észrevette, hogy nincs a helyén, de gyanakodott, hogy én vittem el?
- A kocsi miatt nem volt dühös, legalábbis akkor nem, mivel a barátját ölték meg. Bár lehetséges, hogy egy kicsit lehord érte. A fegyverről pedig megpróbáltam meggyőzni, hogy biztos máshová tette le, amikor elindult horgászni, szóval ha siessetek még éppen hazaértek.
- Köszönök még egyszer mindent! – mondtam majd elindultam az ajtó felé.
- Állj meg! – szólt rám vagy inkább kiabált egy női hang.
Megfordultam, ahogy sejtettem, Rosalie volt az.
- Ha tudod, hogy meghalt egy ember miért nem tudtad megakadályozni? Miért kellett meghalnia? Ha te tényleg látod a jövőt, és nem csak szelektíven, mint Alice, akkor neked meg kellett volna akadályoznod! – förmedt rám.
- Rosalie! – próbálta megakadályozni Emmett a hirtelen dühkitörést.
- Hagyd csak! – mondtam, majd Rosalie aranybarna szemébe néztem. – Nos, nem jó a jövővel játszani, aminek meg kell történnie az meg is fog. Ha Őt megmentem meghalt volna helyette egy másik. Nincs értelme kijátszani a jövőt.
Mit csinálok Én!? Most ásom alá a saját célomat!
Ezen elmélkedve néztem magam elé.
Rosalie nem szólt semmit csak egy szempillantás alatt eltűnt, majd nem sokkal később Emmett is követte. Esme jött oda mellém, majd megsimogatta az arcomat.
- Ne törődj vele! Mindig ilyen volt és egy jó darabig ilyen is marad. – Mosolygott a bájos „anyuka”.
Kifelé indultam, amikor már Bella bent ült Edward kocsijában. Szerintem nemrég tudta meg, hogy valójában, micsodák Cullenék. Alice hirtelen ott termett mellettem, majd rátámaszkodva bicegtem el a kocsiig. Beültem, majd Alice-től „fájdalmas” búcsút vettem. Nem volt ínyemre, de mégis úgy gondoltam Edwardnak is meg kell köszönnöm, hogy elhozott és, hogy segített.
- Öhm… Edward…
A fiú tekintete a visszapillantó tükörben hirtelen rám szegeződött, szinte szuggerált.
- Igen? – kérdezte.
- Nos… csak meg akarom köszönni, hogy elhoztál ide minket.
- Nincs mit. – Ezzel lezártuk a társalgást és hazáig nem is beszéltünk.
Szinte száguldottunk az úton. Nagyon hamar hazaértünk. Charlie kocsija sértetlenül ott állt ahonnan elhoztuk. Edward nem szállt ki az autóból, de Bellára vetett pár szerelmes pillantást.
- Remélem, hamarosan találkozunk! – mondta.
- Szia! És még egyszer köszönünk mindent!
- Hello! – mondtam Bella után.
Felhúzta az ablakot, majd amilyen sebesen jöttünk, olyan lassan hajtott el a ház mellől, amikor kiért a látószögünkből már hallottam, hogy teljes gázzal hajt tovább. A pisztoly végig Bella kezében volt, szinte szorongatta.
- És most hova rakjuk? Úgy kell tennünk, mintha nem vette volna észre.
Testvérem előrehaladt, hogy kinyissa az ajtót. Miközben a kulccsal szórakozott átadta a fegyvert, így könnyebben hozzáfért a zárhoz. Kinyitotta, majd mindketten bementünk és azon kezdtünk agyalni hova rakjuk. Végül arra az elhatározásra jutottunk, hogy felakasszuk a fogasra és rátesszük az összes kabátot, ami létezik a világon. Amíg nem ért haza Charlie Bella összedobta a vacsorát én pedig közben Őt „boldogítottam”.
- Nos, most már te is tudod igaz?
- Ó, arra gondolsz, hogy vámpírok? – kérdezte enyhén cinikusan. – Mikor akartad ezt elmondani nekem? – förmedt rám.
- Sajnálom, de nem tehettem, mást nem mondhattam el, de próbáltalak lebeszélni Edwardról és megvédeni téged attól, hogy tudd mik is ők valójában.
- …Kik. – javított ki Bella.
Az este nem volt valami jó hangulatú, sokáig vártunk Charliera, de még hajnali egykor sem volt otthon, így elmentünk és lefeküdtünk Bellával, arra – nem – várva, hogy holnap lehordjanak minket – jobban mondva engem – a kocsi miatt.
Amíg próbáltam elaludni azon gondolkoztam, amit Rosalie-nek mondtam, még a Cullen-házban. Nem tudtam eldönteni, hogy mitévő legyek.
Egyrészt… tudom, hogy Bellának nagyon rossz lesz, ha Edward elhagyja, de másrészt viszont sokkal jobb csírájában elfojtani a bajt.
Nem szívesen tettem be a lábam a Cullen-házba. Főleg, hogy Bella 101% bizonyossággal megtudja, hogy a Cullenék mik is valójában. Miközben Bella jött segíteni kiszálláskor Emmett már ott állt a verandán. Edward odament hozzá. Nem értettem sokat a beszélgetésükből nagyon gyorsan beszéltek, de szerintem arra kérte meg, hogy hozza el Charlie kocsiját. Ezután mindketten eltűntek, de azt nem tudtam volna megmondani, hogy melyik irányba mentek. Edward pár pillanat múlva már ott is volt mellettünk és furcsán nézte eszeveszett erőlködésemet, hogy kijussak az autóból.
- Hadd segítsek! – mondta miközben Bella vállára tette kezét.
Ekkor a testvérem hátrált pár lépést, hogy helyet adjon a „hős lovagomnak”.
- Le a kezekkel! – emeltem fel a hangomat, mikor közelebb hajolt hozzám.
Erre a megnyilvánulásomra mindenki kicsődült a házból.
- Ne tedd magad nevetség tárgyává. Ennyire nem lehetsz gyerekes. Megfoglak és beviszlek.
Lehetséges, hogy tényleg kicsit makacsul viselkedtem, de nem tehetek róla. Nem szóltam semmit csak hagytam, hogy Edward bevigyen a házba. A teste kőkemény volt, nem úgy, mint egy testépítőé, hanem mint egy kőszoboré. Kirázott a hideg, amikor a derekamon felcsúszott a felsőm és kezét odahelyezte. Önkéntelenül átkaroltam a nyakát, ezt már csak akkor vettem észre, amikor a nappaliban próbált lerakni a kanapéra. Carlisle már készenlétben várt rám. Kezében egy kézi táska, ami dagadt a gyógyszerektől és egyéb orvosi felszerelésektől. A nadrágomat puszta kézzel egy apró mozdulattal felhasította. Bella még nem jött be a házba és Edwardot sem véltem felfedezni a környéken.
Remélem nem együtt vannak és csöpögős dumával bombázzák egymást.
Letérdelt az ágy mellé, majd a táskájában matatott.
- Ugye nem vagy allergiás a jódra? – kérdezte Carlisle.
- Nem – mondtam lényegre törően.
Egy kisebb törölköző szerűségre öntött egy kicsit, majd a sebre helyezte azt. Pár másodperc múlva elvette és egy szemöldökcsipeszre hajazó eszközt vett elő.
- Szerencséd, hogy a golyót megállította a sípcsontod, különben be kellene, hogy vigyelek a kórházba. Most egy kis fájdalmat fogsz érezni.
Hirtelen éles fájdalom nyilallt a lábamba.
- Áú! – ordítottam fel a fájdalomtól.
- Mindjárt kész, csak pár másodperc.
Tényleg nagyon gyorsan dolgozott, de ez érthető is, mivel vámpír. Pár perc múlca már kötéssel díszelegtem a kanapén.
Alice jelent meg a kezében egy farmer. Olyasmi volt, mint az enyém, de már ránézésre tudtam, hogy tízszer drágább lehet. Átnyújtotta, majd amikor megláttam az árcédulát nem akartam elfogadni.
- Ezt nem fogadhatom el. Még az unokáimnak is törleszteni kellene. Nagyon köszönöm, de nem fogadhatom el.
- Ugyan már! Ki mondta, hogy vissza kell fizetned? – kérdezte Alice.
- A lelkiismeretem.
Bellát és Edwardot még mindig nem láttam sehol, de a Emmett az egyik pillanatban ott termett Rosalie mögött. Ekkor a lány arcára gyöngéd mosoly húzódott, majd a fiú a vállára tette kezét. Jasper Alice mellé lépett, majd a ökölbe szorított kézfejét kinyújtotta felém, és szépen lassan kinyitotta. Én odatartottam a markomat. Jasper kezembe csúsztatott két golyót, ami minden bizonnyal Charlie pisztolyába illett.
- Nagyon szépen köszönöm, de most sietnünk kell. – Elindultam bicegve az ajtó felé. - Lehetne egy kérdésem? – Fordultam vissza Carlisle felé.
- Hát persze!
- Neked nem Charlie-val kellene lenned? Mármint szerintem most öltek meg egy embert és Őt kellene vizsgálnod.
A többiek elkezdtek csodálkozni, de Carlisle rezzenéstelen arccal válaszolt.
- Már visszaértem. Siettem vissza, mert Alice mondta, hogy valami baj fog történni.
- És nagyon dühös a kocsi miatt? Észrevette, hogy nincs otthon a pisztoly? Mármint, nyilván észrevette, hogy nincs a helyén, de gyanakodott, hogy én vittem el?
- A kocsi miatt nem volt dühös, legalábbis akkor nem, mivel a barátját ölték meg. Bár lehetséges, hogy egy kicsit lehord érte. A fegyverről pedig megpróbáltam meggyőzni, hogy biztos máshová tette le, amikor elindult horgászni, szóval ha siessetek még éppen hazaértek.
- Köszönök még egyszer mindent! – mondtam majd elindultam az ajtó felé.
- Állj meg! – szólt rám vagy inkább kiabált egy női hang.
Megfordultam, ahogy sejtettem, Rosalie volt az.
- Ha tudod, hogy meghalt egy ember miért nem tudtad megakadályozni? Miért kellett meghalnia? Ha te tényleg látod a jövőt, és nem csak szelektíven, mint Alice, akkor neked meg kellett volna akadályoznod! – förmedt rám.
- Rosalie! – próbálta megakadályozni Emmett a hirtelen dühkitörést.
- Hagyd csak! – mondtam, majd Rosalie aranybarna szemébe néztem. – Nos, nem jó a jövővel játszani, aminek meg kell történnie az meg is fog. Ha Őt megmentem meghalt volna helyette egy másik. Nincs értelme kijátszani a jövőt.
Mit csinálok Én!? Most ásom alá a saját célomat!
Ezen elmélkedve néztem magam elé.
Rosalie nem szólt semmit csak egy szempillantás alatt eltűnt, majd nem sokkal később Emmett is követte. Esme jött oda mellém, majd megsimogatta az arcomat.
- Ne törődj vele! Mindig ilyen volt és egy jó darabig ilyen is marad. – Mosolygott a bájos „anyuka”.
Kifelé indultam, amikor már Bella bent ült Edward kocsijában. Szerintem nemrég tudta meg, hogy valójában, micsodák Cullenék. Alice hirtelen ott termett mellettem, majd rátámaszkodva bicegtem el a kocsiig. Beültem, majd Alice-től „fájdalmas” búcsút vettem. Nem volt ínyemre, de mégis úgy gondoltam Edwardnak is meg kell köszönnöm, hogy elhozott és, hogy segített.
- Öhm… Edward…
A fiú tekintete a visszapillantó tükörben hirtelen rám szegeződött, szinte szuggerált.
- Igen? – kérdezte.
- Nos… csak meg akarom köszönni, hogy elhoztál ide minket.
- Nincs mit. – Ezzel lezártuk a társalgást és hazáig nem is beszéltünk.
Szinte száguldottunk az úton. Nagyon hamar hazaértünk. Charlie kocsija sértetlenül ott állt ahonnan elhoztuk. Edward nem szállt ki az autóból, de Bellára vetett pár szerelmes pillantást.
- Remélem, hamarosan találkozunk! – mondta.
- Szia! És még egyszer köszönünk mindent!
- Hello! – mondtam Bella után.
Felhúzta az ablakot, majd amilyen sebesen jöttünk, olyan lassan hajtott el a ház mellől, amikor kiért a látószögünkből már hallottam, hogy teljes gázzal hajt tovább. A pisztoly végig Bella kezében volt, szinte szorongatta.
- És most hova rakjuk? Úgy kell tennünk, mintha nem vette volna észre.
Testvérem előrehaladt, hogy kinyissa az ajtót. Miközben a kulccsal szórakozott átadta a fegyvert, így könnyebben hozzáfért a zárhoz. Kinyitotta, majd mindketten bementünk és azon kezdtünk agyalni hova rakjuk. Végül arra az elhatározásra jutottunk, hogy felakasszuk a fogasra és rátesszük az összes kabátot, ami létezik a világon. Amíg nem ért haza Charlie Bella összedobta a vacsorát én pedig közben Őt „boldogítottam”.
- Nos, most már te is tudod igaz?
- Ó, arra gondolsz, hogy vámpírok? – kérdezte enyhén cinikusan. – Mikor akartad ezt elmondani nekem? – förmedt rám.
- Sajnálom, de nem tehettem, mást nem mondhattam el, de próbáltalak lebeszélni Edwardról és megvédeni téged attól, hogy tudd mik is ők valójában.
- …Kik. – javított ki Bella.
Az este nem volt valami jó hangulatú, sokáig vártunk Charliera, de még hajnali egykor sem volt otthon, így elmentünk és lefeküdtünk Bellával, arra – nem – várva, hogy holnap lehordjanak minket – jobban mondva engem – a kocsi miatt.
Amíg próbáltam elaludni azon gondolkoztam, amit Rosalie-nek mondtam, még a Cullen-házban. Nem tudtam eldönteni, hogy mitévő legyek.
Egyrészt… tudom, hogy Bellának nagyon rossz lesz, ha Edward elhagyja, de másrészt viszont sokkal jobb csírájában elfojtani a bajt.
2010. február 9., kedd
7. fejezet
7. fejezet.
Eljött a „várva-várt” csajos nap, amikor Port Angelesbe megyek karöltve Bellával, Angelával és Jessicával.
- Na, Bella?! Hogy érzed magad? El tudsz velünk jönni, mert mintha még mindig sántikálnál. Nem kellene megerőltetni magadat – mondta Jessica. Természetesen csak színtiszta jóindulat uralkodott felette és ezért akarta megóvni az épségemet.
- Igaza van Jessicának – javasolta Bella. Annyira befolyásolható szegény lány.
Tényleg sántítottam még egy kicsit, bár nem volt vészes, de ha akarja úgy is kikényszeríti, hogy ne menjek el velük.
- Lehetséges, hogy még pár napot pihentetnem kellene, de Bella ígérd meg nekem, hogy hozol nekem egy farmert és pár pólót.
- Rendben. – Mosolygott rám Bella.
- Akkor holnap találkozunk a buszmegállóban – mondta Angela, majd elindult hazafelé.
Mi is elindultunk Bella kocsija felé, majd beszálltunk és hazafelé vettük az irányt. Bekapcsoltam a rádiót és az eléggé akadozó adást hallgatva bámultam a sok zöldet. Még mindig nem tudtam felfogni, hogy itt minden négyzetméter zöld. A nap hátralévő része teljesen átlagosan telt el. Semmi gondom-bajom nem volt aminek nagyon is örültem. Nem kellett semmitől sem félnem, esetleg Bellát megvédenem, valami – vagy valaki – elől. Húgocskám valami sült húst készített. Kicsit ízetlen volt, de azon hamar tudtam segíteni egy kis chili és só. Sokáig fent voltam, mert néztem a TV-t. Péntek esténként, mindig szoktak adni valami jó kis horrort. A nappaliban aludtam el a film közben, de arra még emlékszek, hogy Charlie betakart és kikapcsolta a TV-t.
Másnap körülbelül 1 óra körül keltem, de Bella és Charlie már nem voltak otthon. Egy üzenetet találtam a hűtőre ragasztva.
Kaja a hűtőben, ágyazz be, kérlek és tegyél be egy mosást! Üdv Bella!
- Remek – fortyogtam magamban.
Előkaptam a kaját, majd bedobtam a mikróba és megmelegítettem. Kivettem, majd lehuppantam egy székre és elkezdtem enni, amit Bella alkotott. Elkezdtem elmélkedni azon, hogy az Alkonyat világában létezhetnek-e Twilight-fansite-ok? Otthagyva a kaját felfutottam, a géphez, majd bekapcsoltam. Körülbelül 10-15 percet kellet várnom, amíg elindult a gép. Megnyitottam a Google-t és beírtam, hogy „The Twilight Saga”.
Semmit nem dobott ki.
Most mással próbálkoztam: „Stephenie Meyer”.
Erre már kidobta a Burok című művét, de a Twilighttal kapcsolatban semmit.
Hát ez nem jött össze, pedig azt hittem, hogy most „lebuktathatom” ezt az egész… egész világot vagy nem tudom mit.
Kikapcsoltam a gépet, majd leültem az immár teljesen hideg kajámhoz és elkezdtem enni. A tányért bedobtam a mosogatóba, majd elkezdtem azon elmélkedni, hogy vajon Belláék jelenleg mit csinálhatnak és mi fog velük történni.
Körülbelül most fog Bella elmenni… JESSZUSOM! Bella bajban van! Valamit tennem kell! Nem hagyhatom, hogy találkozzon Edwarddal.
Elkezdtem kapkodni felhúztam a cipőm és kabátom, majd Charlie kocsijának kulcsát leakasztottam és indultam. Szemem sarkában megláttam az enyhe napfényben megcsillanó fegyvertokot, és gondolkozás nélkül felkaptam. Józan állapotban semmiképp nem csináltam volna ilyet, de a helyzet és idő szűke miatt gyorsan kellett döntenem…
Bezártam az ajtót, majd beugrottam a kocsiba. Először fel akartam kapcsolni a szirénát, de arra gondoltam, hogy jobb feltűnés nélkül – már amennyire lehet egy rendőrautóval – áthúzni a városon. A fegyvert beraktam a kesztyűtartóba, hogy meg ne lássa senki. Indítottam a kocsit, majd beletapostam a gázba. Átvágtam a városon, hogy időben odaérjek. Körülbelül két óra alatt értem be Port Angelesbe. Előkerestem a mobilomat, majd felhívtam Bellát, hogy hol van és, hogy ne mozduljon semerre.
- Bella! Maradj ott, ahol vagy! Ne mozdulj semerre. Mindjárt ott vagyok! – Lecsaptam a telefont.
Amikor odaértem Bellának se híre se hamva nem volt.
- Aj Bella, hogy miért nem tudsz elülni a seggeden öt kibaszott percig – morgolódtam magamban.
Kinyitottam a kesztyűtartót és a pisztolyt óvatosan a kabátom alá rejtettem. Kiugrottam a kocsiból, majd bezártam. Elkezdtem futni, de az eszeveszett rohanásban teljesen eltévedtem, az így is ismeretlen környéken. Próbáltam felidézni a könyv e részét, de semmi nem jutott eszembe. Megálltam egy pillanatra, és elkezdtem forogni. (Nem úgy, mint egy őrült körbe-körbe, hanem szépen lassan, hogy fel tudjam mérni a területet.) A hátam mögül egy lány sikolyát hallottam, nem teljesen kivehetően. Nem tudtam rendesen felismerni, de kicsi annak az esélye, hogy egy és ugyanazon időben két lányt próbálnak megerőszakolni. Elindultam a hang felé a fegyvert erősen szorongatva. Megláttam öt vagy hat férfi „bűvkörében” Bellát, aki próbálja kivédeni a taperoló barmokat.
- A… azonnal hagyjátok békén és… és tűnjetek ide – mondtam nem túl meggyőzően.
- Na, nézettek oda fiúk, megjött a szőke herceg… nő, aki vörös fehér lován. – Nevettek fel egyszerre a züllött alakok.
Óvatosan elővettem a fegyvert és kivettem a tokjából. Remegő kézzel tartottam a férfiak felé. A félhomályban nem igazán tudtam kivenni az arckifejezésüket, de a hangokból láttam, hogy kicsit meghökkentek.
- Elhoztad a játék pisztolyodat te kis Vörös?
- Ne szórakozz velem, mert megbánod. – Próbáltam erőteljesen mondani, hogy ne tűnjön fel nekik a félelmem.
- Miért mit teszel? Lefröcskölsz a játékszereddel?
Felemeltem a pisztolyt és a levegőbe lőttem egyet. Hatalmasat szólt, szerintem felébreszthetett mindenkit, aki egy kilométeres körzeten belül aludt. A nagy erő, ami a lövés hatására keletkezett megrántotta a kezemet. Alig bírtam tartani a kezemben a védekező eszközömet. Rátettem a másik kezemet, hogy le ne dobjam, de az megégette a kezemet. A pisztolyt kidobtam a kezéből, majd az a földre zuhant és ekkor önmagától elsült. A golyó lábamba fúródott, pontosítva a vádlimba. Összeestem a fájdalomtól, de Bella azonnal jött segíteni. Felállított, majd beletette a tokjába a fegyvert és beletette a táskájába, hogy meg ne lássa senki. Óriási fényár vakította el a szememet, egy kocsi volt az. Ha minden igaz Edward gurult be kicsit megkésve. Mikor lekapcsolta a világítást, az alakok már eltűntek az éjszaka sötétjében. Nehéz volt megszokni újra a homályt. Odamentem Bella mellé.
- Gyere, menjünk! Jessicaék ott várnak az étterem előtt.
- Hé! Várjatok. – Futott utánunk Edward. – Nem esett bajotok.
- Nem nincs semmi bajunk, de azért kösz – mondtam miközben Bellára támaszkodva bicegtem a kocsi felé.
- Robin! – mondta Bella miközben megállt. – Edward apja orvos. El tudja látni a sebedet. Felhívom Jessicát, hogy elmentem előbb, mert fájt a fejem.
- És a kocsival mi lesz? – kérdeztem.
- Majd Emmett eljön érte és elviszi.
Nem volt mit tenni, tényleg jobb ha Carlisle lát el, mint a kórházban.
Így legalább nem fog az egész család engem szidni meg minden és mondhatom azt, hogy csak felhorzsoltam a lábam, azért sántítok.
- Rendben.
Visszafordultunk a Volvóhoz, majd elindultunk felé. Én hátulra ültem, hogy a lábamat fel tudjam rakni a hátsó ülésre.
Bella a kezével a fűtést próbálta lekapcsolni, amikor egyszerre nyúltak oda. Hirtelen szétpattantak a kezeik. Nem akartak megszólalni miattam, de tudtam, hogy legszívesebben most kérdésözönt zúdítana Bella Edwardra. Az út nagyon lassan telt el a nagy némaságban. Arra gondoltam kellene kapcsolni valami zenét, de belegondoltam, hogy milyen Edward ízlése és inkább hagytam ezt a dolgot, mert nem vagyok oda a klasszikus zenéért, mint a többi lány. Engem nem hat meg a csöpögős duma és a tánctudás. Folyamatosan a visszapillantó tükörben néztem Edward tekintetét. Tényleg eléggé megbabonázó volt, de én akkor sem dőlök be az ilyen bociszemeknek. Körülbelül két és fél óra alatt odaértünk a Cullen-rezidenciához.
Eljött a „várva-várt” csajos nap, amikor Port Angelesbe megyek karöltve Bellával, Angelával és Jessicával.
- Na, Bella?! Hogy érzed magad? El tudsz velünk jönni, mert mintha még mindig sántikálnál. Nem kellene megerőltetni magadat – mondta Jessica. Természetesen csak színtiszta jóindulat uralkodott felette és ezért akarta megóvni az épségemet.
- Igaza van Jessicának – javasolta Bella. Annyira befolyásolható szegény lány.
Tényleg sántítottam még egy kicsit, bár nem volt vészes, de ha akarja úgy is kikényszeríti, hogy ne menjek el velük.
- Lehetséges, hogy még pár napot pihentetnem kellene, de Bella ígérd meg nekem, hogy hozol nekem egy farmert és pár pólót.
- Rendben. – Mosolygott rám Bella.
- Akkor holnap találkozunk a buszmegállóban – mondta Angela, majd elindult hazafelé.
Mi is elindultunk Bella kocsija felé, majd beszálltunk és hazafelé vettük az irányt. Bekapcsoltam a rádiót és az eléggé akadozó adást hallgatva bámultam a sok zöldet. Még mindig nem tudtam felfogni, hogy itt minden négyzetméter zöld. A nap hátralévő része teljesen átlagosan telt el. Semmi gondom-bajom nem volt aminek nagyon is örültem. Nem kellett semmitől sem félnem, esetleg Bellát megvédenem, valami – vagy valaki – elől. Húgocskám valami sült húst készített. Kicsit ízetlen volt, de azon hamar tudtam segíteni egy kis chili és só. Sokáig fent voltam, mert néztem a TV-t. Péntek esténként, mindig szoktak adni valami jó kis horrort. A nappaliban aludtam el a film közben, de arra még emlékszek, hogy Charlie betakart és kikapcsolta a TV-t.
Másnap körülbelül 1 óra körül keltem, de Bella és Charlie már nem voltak otthon. Egy üzenetet találtam a hűtőre ragasztva.
Kaja a hűtőben, ágyazz be, kérlek és tegyél be egy mosást! Üdv Bella!
- Remek – fortyogtam magamban.
Előkaptam a kaját, majd bedobtam a mikróba és megmelegítettem. Kivettem, majd lehuppantam egy székre és elkezdtem enni, amit Bella alkotott. Elkezdtem elmélkedni azon, hogy az Alkonyat világában létezhetnek-e Twilight-fansite-ok? Otthagyva a kaját felfutottam, a géphez, majd bekapcsoltam. Körülbelül 10-15 percet kellet várnom, amíg elindult a gép. Megnyitottam a Google-t és beírtam, hogy „The Twilight Saga”.
Semmit nem dobott ki.
Most mással próbálkoztam: „Stephenie Meyer”.
Erre már kidobta a Burok című művét, de a Twilighttal kapcsolatban semmit.
Hát ez nem jött össze, pedig azt hittem, hogy most „lebuktathatom” ezt az egész… egész világot vagy nem tudom mit.
Kikapcsoltam a gépet, majd leültem az immár teljesen hideg kajámhoz és elkezdtem enni. A tányért bedobtam a mosogatóba, majd elkezdtem azon elmélkedni, hogy vajon Belláék jelenleg mit csinálhatnak és mi fog velük történni.
Körülbelül most fog Bella elmenni… JESSZUSOM! Bella bajban van! Valamit tennem kell! Nem hagyhatom, hogy találkozzon Edwarddal.
Elkezdtem kapkodni felhúztam a cipőm és kabátom, majd Charlie kocsijának kulcsát leakasztottam és indultam. Szemem sarkában megláttam az enyhe napfényben megcsillanó fegyvertokot, és gondolkozás nélkül felkaptam. Józan állapotban semmiképp nem csináltam volna ilyet, de a helyzet és idő szűke miatt gyorsan kellett döntenem…
Bezártam az ajtót, majd beugrottam a kocsiba. Először fel akartam kapcsolni a szirénát, de arra gondoltam, hogy jobb feltűnés nélkül – már amennyire lehet egy rendőrautóval – áthúzni a városon. A fegyvert beraktam a kesztyűtartóba, hogy meg ne lássa senki. Indítottam a kocsit, majd beletapostam a gázba. Átvágtam a városon, hogy időben odaérjek. Körülbelül két óra alatt értem be Port Angelesbe. Előkerestem a mobilomat, majd felhívtam Bellát, hogy hol van és, hogy ne mozduljon semerre.
- Bella! Maradj ott, ahol vagy! Ne mozdulj semerre. Mindjárt ott vagyok! – Lecsaptam a telefont.
Amikor odaértem Bellának se híre se hamva nem volt.
- Aj Bella, hogy miért nem tudsz elülni a seggeden öt kibaszott percig – morgolódtam magamban.
Kinyitottam a kesztyűtartót és a pisztolyt óvatosan a kabátom alá rejtettem. Kiugrottam a kocsiból, majd bezártam. Elkezdtem futni, de az eszeveszett rohanásban teljesen eltévedtem, az így is ismeretlen környéken. Próbáltam felidézni a könyv e részét, de semmi nem jutott eszembe. Megálltam egy pillanatra, és elkezdtem forogni. (Nem úgy, mint egy őrült körbe-körbe, hanem szépen lassan, hogy fel tudjam mérni a területet.) A hátam mögül egy lány sikolyát hallottam, nem teljesen kivehetően. Nem tudtam rendesen felismerni, de kicsi annak az esélye, hogy egy és ugyanazon időben két lányt próbálnak megerőszakolni. Elindultam a hang felé a fegyvert erősen szorongatva. Megláttam öt vagy hat férfi „bűvkörében” Bellát, aki próbálja kivédeni a taperoló barmokat.
- A… azonnal hagyjátok békén és… és tűnjetek ide – mondtam nem túl meggyőzően.
- Na, nézettek oda fiúk, megjött a szőke herceg… nő, aki vörös fehér lován. – Nevettek fel egyszerre a züllött alakok.
Óvatosan elővettem a fegyvert és kivettem a tokjából. Remegő kézzel tartottam a férfiak felé. A félhomályban nem igazán tudtam kivenni az arckifejezésüket, de a hangokból láttam, hogy kicsit meghökkentek.
- Elhoztad a játék pisztolyodat te kis Vörös?
- Ne szórakozz velem, mert megbánod. – Próbáltam erőteljesen mondani, hogy ne tűnjön fel nekik a félelmem.
- Miért mit teszel? Lefröcskölsz a játékszereddel?
Felemeltem a pisztolyt és a levegőbe lőttem egyet. Hatalmasat szólt, szerintem felébreszthetett mindenkit, aki egy kilométeres körzeten belül aludt. A nagy erő, ami a lövés hatására keletkezett megrántotta a kezemet. Alig bírtam tartani a kezemben a védekező eszközömet. Rátettem a másik kezemet, hogy le ne dobjam, de az megégette a kezemet. A pisztolyt kidobtam a kezéből, majd az a földre zuhant és ekkor önmagától elsült. A golyó lábamba fúródott, pontosítva a vádlimba. Összeestem a fájdalomtól, de Bella azonnal jött segíteni. Felállított, majd beletette a tokjába a fegyvert és beletette a táskájába, hogy meg ne lássa senki. Óriási fényár vakította el a szememet, egy kocsi volt az. Ha minden igaz Edward gurult be kicsit megkésve. Mikor lekapcsolta a világítást, az alakok már eltűntek az éjszaka sötétjében. Nehéz volt megszokni újra a homályt. Odamentem Bella mellé.
- Gyere, menjünk! Jessicaék ott várnak az étterem előtt.
- Hé! Várjatok. – Futott utánunk Edward. – Nem esett bajotok.
- Nem nincs semmi bajunk, de azért kösz – mondtam miközben Bellára támaszkodva bicegtem a kocsi felé.
- Robin! – mondta Bella miközben megállt. – Edward apja orvos. El tudja látni a sebedet. Felhívom Jessicát, hogy elmentem előbb, mert fájt a fejem.
- És a kocsival mi lesz? – kérdeztem.
- Majd Emmett eljön érte és elviszi.
Nem volt mit tenni, tényleg jobb ha Carlisle lát el, mint a kórházban.
Így legalább nem fog az egész család engem szidni meg minden és mondhatom azt, hogy csak felhorzsoltam a lábam, azért sántítok.
- Rendben.
Visszafordultunk a Volvóhoz, majd elindultunk felé. Én hátulra ültem, hogy a lábamat fel tudjam rakni a hátsó ülésre.
Bella a kezével a fűtést próbálta lekapcsolni, amikor egyszerre nyúltak oda. Hirtelen szétpattantak a kezeik. Nem akartak megszólalni miattam, de tudtam, hogy legszívesebben most kérdésözönt zúdítana Bella Edwardra. Az út nagyon lassan telt el a nagy némaságban. Arra gondoltam kellene kapcsolni valami zenét, de belegondoltam, hogy milyen Edward ízlése és inkább hagytam ezt a dolgot, mert nem vagyok oda a klasszikus zenéért, mint a többi lány. Engem nem hat meg a csöpögős duma és a tánctudás. Folyamatosan a visszapillantó tükörben néztem Edward tekintetét. Tényleg eléggé megbabonázó volt, de én akkor sem dőlök be az ilyen bociszemeknek. Körülbelül két és fél óra alatt odaértünk a Cullen-rezidenciához.
2010. február 6., szombat
Díj - Köszönet!
1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte.
2. A logót ki kell tennem a blogomba.
3. Be kell linkelnem azt, akitõl kaptam.
4. Írni kell magamról 7 dolgot.
5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak.
6. Be kell linkelnem õket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.
Szeretném megköszönni: Carlie-nak!
7 dolog magamról:
- Imádok olvasni!
- Kedvenc tantárgyam az Irodalom, ezen is belül a Görög eposzok, mítoszok.
- Zárkózott vagyok.
- Utálom, ha valaki kétszínű és hazug.
- Álmom, hogy megírjam életem első könyvét. (Nem az a célom, hogy kiadják vagy ilyesmi, csak legyen kitartásom megírni azt.)
- Imádok a legjobb barátommal elmélkedős témáról beszélni!:P
- Imádok moziba járni a legjobb barátommal!
A 7 oldal akiknek küldöm:
Klajcsiií
Linda
Doo88
Mitchie
Nettyke
Vampire Nori
Anyíta
2010. február 3., szerda
6. fejezet
6. fejezet
- Bella… ne kezd el megint a hisztidet – mondtam egy gyenge pillanatomban, amikor testvérem szemében az látszott, hogy mindjárt megörül a szerelemtől.
Nem szólt semmit, ismét a matek tankönyv fölé görnyedt, majd a ceruzájával kezdett el szórakozni.
- De… olyan elérhetetlen és ettől még vonzóbb lesz számomra. Minden egyes percben szenvedek amikor nem látom a tekintetét.
Azt hittem, hogy csak túldramatizálja a helyzetet, de sokkal makacsabb, mint ahogy gondoltam.
- És honnét tudod, hogy Ő viszont szeret? …csak azt ne mond, hogy megérzed. – Karjaimat összefontam.
Nem szólt semmit, csak felállt és kiment a fürdőben, majd magára zárta az ajtót és hallottam, ahogy zokogni kezdett.
- Ne legyél már ennyire gyerekes. A sírás nem fog megoldani semmit… Egy pasi nem érdemli meg, hogy sírjál érte… Főleg nem Ő.
Bella nem szólt semmit csak tovább szipogott. Körülbelül, úgy képzelem el, hogy a padlón fekszik összegömbölyödve, mint egy sündisznó és remeg a sírástól.
- Bella kérlek, ne csináld ezt! Gyere ki különben… különben betöröm az ajtót! Ismersz, én mindenre képes vagyok.
- HAGYJÁL BÉKÉN! – jött az igencsak nemleges válasz.
Nekidőltem az ajtónak, majd szépen lassan lecsúsztam és fejemet az ajtóba vertem. Ránéztem a közelben lévő órára.
- Hamarosan megjön Charlie és akkor Ő úgy is be fog rontani hozzád… tik-tak tik-tak…
Eszembe jutott valami, ezért gyorsan felpattantam és elindultam Bella szobájába és keresgélni kezdtem a polcok között. Sikeresen beszereztem a kellékeket és visszamentem a fürdő elé. Egy papírlapot csúsztattam be az ajtó alatt és a zárba helyezett kulcsot egy ceruzával próbáltam kipiszkálni a zárból.
- Ezaz! – sikítottam örömömben, amikor tompán megcsendült a kulcs a papíron.
Elkezdtem kihúzni a lapot, de sajnos a kulcs megakadt… Nem volt elég hely, hogy ki tudjam húzni.
A francba! Pedig már majdnem bejutottam.
Eszembe jutott még egy filmes trükk, így ismét felpattantam. Nagy nehezen találtam egy hullámcsatot, majd visszamentem a fürdő elé. A hullámcsatot széthajlítottam, majd a zárba dugva próbáltam kinyittatni az ajtót.
- A filmekben ez sokkal könnyebben szokott menni… Mekkora átverés.
Gondolkoztam, hogy milyen módszereket láttam a filmekben, de semmi nem jutott eszembe.
- Bella kérlek, gyere ki abból a kibaszott fürdőből már! – ordítottam az ajtó előtt.
- Minek?! Hogy megint papolj nekem, hogy milyen rossz lesz nekem Edward mellett.
- Bella ne haragudj, de van valami, amit nem mondhatok el neked! Hamarosan úgy is meg fogod tudni és akkor rájössz, hogy miért nem mondhatom el ezt neked…
Szerintem elég drámai hatást értem el, mivel Bella abbahagyta a szipogást és a felvette a kulcsot a földről és a zárba helyezte.
- De miért nem mondhatod el nekem Robin? Mit tudsz te a Cullenékről?
- Bella… Ne most… Rendeljünk egy pizzát! Mit szólsz hozzá?
Nem szólt semmit, csak a szobája felé vette az irányt. Elé álltam, mint egy barikád.
- Ne szórakozz már Robin! Gyere folytassuk a matekozást.
- Most nem… - Megfogtam a kezét, majd a lépcsőn leráncigálva egészen a konyháig húztam, ahol a hűtőre tűzött lapra tekintettem. – Fogd a kezedbe a telefont, diktálom a számot.
Bella nem szólt semmit, csak csinálta, amit mondtam.
- Sonkás-kukoricásat rendelj!
Miután megrendelte a pizzát ismét karon fogtam, majd a nappali felé vettem az irányt.
- Mit szólnál, ha közben néznénk egy DVD-t?
- Felőlem… - mondta unottan.
- Ha ilyen leszel egész hátralévő életedben esküszöm kiköltözök az erdőbe egy sátorba.
Apró mosoly húzódott testvérem arcára, majd lehuppant a kanapéra.
- Na, mit nézzünk?
- Mondjuk… a Rómeó és Júliát!
- Pff… ilyen helyzetben valami jó kis thrillert kell nézni. – Leguggoltam és megnéztem a nem valami változatos DVD arzenált.
- PÁNIKSZOBA? – Gyorsan kikaptam a DVD-t és a szereplő listát kezdtem el vizslatni.
Jodie Foster… Forest Whitaker… KRISTEN STEWART… Uh… ez érdekes lesz…
Bella nem szólt semmit a különös reakciómra, csak pislogott párat. Betettem a DVD-t, és lekuporodtam mellé. Egész végig őt figyeltem, hogy nem veszi észre saját magát a képernyőn, de nem csinált semmit.
Biztos a rövid, szőkés haj és zöld szem miatt nem tűnik fel neki.
Körülbelül huszonöt perc telt, amikor megérkezett a pizza. Kifutottam, majd kifizettem és a gőzölgő finomsággal.
- Pont ez kell nekünk! – mondtam, majd felnyitottam a dobozt.
Filmnézés közben elmajszoltuk a pizzát, majd a vége felé megérkezett Charlie is.
- Sziasztok Lányok!
- Szia Charlie! – Teljesen egyszerre mondtuk ki ezért teljesen úgy hangzott, mint a Charlie angyalaiban. Felkuncogtunk.
- Látom eléggé lányos délutánotok volt. Van még nekem egy kis pizza?
- Igen van! Hagytunk neked két szeletet. – Bella kinyújtotta karját amiben a dobozt tartotta és várta, hogy Charlie elvegye.
Bejött, majd átvette a maradékot.
- Charlie! Láttad már a Pánikszobát? Nem hasonlít valakire ez a színésznő? Olyan ismerős a tekintete csak a haj meg szem lenne kicsit más!
- Igen láttam, de még egyszer sem vettem észre, hogy hasonlítana valakire ez a lány.
Tuti, hogy a drogos tekintet miatt. Eléggé torz itt Kristen arca… Jól alakít ebben a filmben. De akkor sem értem, hogy miért nem veszi észre senki ezen a világon! Jobban mondva csak Forkson belül…
Már csak tíz perc volt hátra a filmből. Ez az idő is hamar eltelt. Miután vége lett felmentünk és még egy kicsit gyötörtük magunkat a matekkal.
(Szerzői megjegyzés: Ha esetleg van itt valaki, aki nem látta még a Pánikszobát, csak ajánlani tudom! Jó kis film!:P)
- Bella… ne kezd el megint a hisztidet – mondtam egy gyenge pillanatomban, amikor testvérem szemében az látszott, hogy mindjárt megörül a szerelemtől.
Nem szólt semmit, ismét a matek tankönyv fölé görnyedt, majd a ceruzájával kezdett el szórakozni.
- De… olyan elérhetetlen és ettől még vonzóbb lesz számomra. Minden egyes percben szenvedek amikor nem látom a tekintetét.
Azt hittem, hogy csak túldramatizálja a helyzetet, de sokkal makacsabb, mint ahogy gondoltam.
- És honnét tudod, hogy Ő viszont szeret? …csak azt ne mond, hogy megérzed. – Karjaimat összefontam.
Nem szólt semmit, csak felállt és kiment a fürdőben, majd magára zárta az ajtót és hallottam, ahogy zokogni kezdett.
- Ne legyél már ennyire gyerekes. A sírás nem fog megoldani semmit… Egy pasi nem érdemli meg, hogy sírjál érte… Főleg nem Ő.
Bella nem szólt semmit csak tovább szipogott. Körülbelül, úgy képzelem el, hogy a padlón fekszik összegömbölyödve, mint egy sündisznó és remeg a sírástól.
- Bella kérlek, ne csináld ezt! Gyere ki különben… különben betöröm az ajtót! Ismersz, én mindenre képes vagyok.
- HAGYJÁL BÉKÉN! – jött az igencsak nemleges válasz.
Nekidőltem az ajtónak, majd szépen lassan lecsúsztam és fejemet az ajtóba vertem. Ránéztem a közelben lévő órára.
- Hamarosan megjön Charlie és akkor Ő úgy is be fog rontani hozzád… tik-tak tik-tak…
Eszembe jutott valami, ezért gyorsan felpattantam és elindultam Bella szobájába és keresgélni kezdtem a polcok között. Sikeresen beszereztem a kellékeket és visszamentem a fürdő elé. Egy papírlapot csúsztattam be az ajtó alatt és a zárba helyezett kulcsot egy ceruzával próbáltam kipiszkálni a zárból.
- Ezaz! – sikítottam örömömben, amikor tompán megcsendült a kulcs a papíron.
Elkezdtem kihúzni a lapot, de sajnos a kulcs megakadt… Nem volt elég hely, hogy ki tudjam húzni.
A francba! Pedig már majdnem bejutottam.
Eszembe jutott még egy filmes trükk, így ismét felpattantam. Nagy nehezen találtam egy hullámcsatot, majd visszamentem a fürdő elé. A hullámcsatot széthajlítottam, majd a zárba dugva próbáltam kinyittatni az ajtót.
- A filmekben ez sokkal könnyebben szokott menni… Mekkora átverés.
Gondolkoztam, hogy milyen módszereket láttam a filmekben, de semmi nem jutott eszembe.
- Bella kérlek, gyere ki abból a kibaszott fürdőből már! – ordítottam az ajtó előtt.
- Minek?! Hogy megint papolj nekem, hogy milyen rossz lesz nekem Edward mellett.
- Bella ne haragudj, de van valami, amit nem mondhatok el neked! Hamarosan úgy is meg fogod tudni és akkor rájössz, hogy miért nem mondhatom el ezt neked…
Szerintem elég drámai hatást értem el, mivel Bella abbahagyta a szipogást és a felvette a kulcsot a földről és a zárba helyezte.
- De miért nem mondhatod el nekem Robin? Mit tudsz te a Cullenékről?
- Bella… Ne most… Rendeljünk egy pizzát! Mit szólsz hozzá?
Nem szólt semmit, csak a szobája felé vette az irányt. Elé álltam, mint egy barikád.
- Ne szórakozz már Robin! Gyere folytassuk a matekozást.
- Most nem… - Megfogtam a kezét, majd a lépcsőn leráncigálva egészen a konyháig húztam, ahol a hűtőre tűzött lapra tekintettem. – Fogd a kezedbe a telefont, diktálom a számot.
Bella nem szólt semmit, csak csinálta, amit mondtam.
- Sonkás-kukoricásat rendelj!
Miután megrendelte a pizzát ismét karon fogtam, majd a nappali felé vettem az irányt.
- Mit szólnál, ha közben néznénk egy DVD-t?
- Felőlem… - mondta unottan.
- Ha ilyen leszel egész hátralévő életedben esküszöm kiköltözök az erdőbe egy sátorba.
Apró mosoly húzódott testvérem arcára, majd lehuppant a kanapéra.
- Na, mit nézzünk?
- Mondjuk… a Rómeó és Júliát!
- Pff… ilyen helyzetben valami jó kis thrillert kell nézni. – Leguggoltam és megnéztem a nem valami változatos DVD arzenált.
- PÁNIKSZOBA? – Gyorsan kikaptam a DVD-t és a szereplő listát kezdtem el vizslatni.
Jodie Foster… Forest Whitaker… KRISTEN STEWART… Uh… ez érdekes lesz…
Bella nem szólt semmit a különös reakciómra, csak pislogott párat. Betettem a DVD-t, és lekuporodtam mellé. Egész végig őt figyeltem, hogy nem veszi észre saját magát a képernyőn, de nem csinált semmit.
Biztos a rövid, szőkés haj és zöld szem miatt nem tűnik fel neki.
Körülbelül huszonöt perc telt, amikor megérkezett a pizza. Kifutottam, majd kifizettem és a gőzölgő finomsággal.
- Pont ez kell nekünk! – mondtam, majd felnyitottam a dobozt.
Filmnézés közben elmajszoltuk a pizzát, majd a vége felé megérkezett Charlie is.
- Sziasztok Lányok!
- Szia Charlie! – Teljesen egyszerre mondtuk ki ezért teljesen úgy hangzott, mint a Charlie angyalaiban. Felkuncogtunk.
- Látom eléggé lányos délutánotok volt. Van még nekem egy kis pizza?
- Igen van! Hagytunk neked két szeletet. – Bella kinyújtotta karját amiben a dobozt tartotta és várta, hogy Charlie elvegye.
Bejött, majd átvette a maradékot.
- Charlie! Láttad már a Pánikszobát? Nem hasonlít valakire ez a színésznő? Olyan ismerős a tekintete csak a haj meg szem lenne kicsit más!
- Igen láttam, de még egyszer sem vettem észre, hogy hasonlítana valakire ez a lány.
Tuti, hogy a drogos tekintet miatt. Eléggé torz itt Kristen arca… Jól alakít ebben a filmben. De akkor sem értem, hogy miért nem veszi észre senki ezen a világon! Jobban mondva csak Forkson belül…
Már csak tíz perc volt hátra a filmből. Ez az idő is hamar eltelt. Miután vége lett felmentünk és még egy kicsit gyötörtük magunkat a matekkal.
(Szerzői megjegyzés: Ha esetleg van itt valaki, aki nem látta még a Pánikszobát, csak ajánlani tudom! Jó kis film!:P)
2010. január 24., vasárnap
5. fejezet
5. fejezet
Amikor felébredtem Bella már nem feküdt a helyén, ha jól hallottam, akkor a konyhában ténykedett valamit, lehet, hogy reggelit csinál, vagy mosogat. Felkeltem, majd kimentem a fürdőbe, hogy összeszedjem magam a tegnap esti – vagy inkább hajnali – kalandozás után a Cullenékkel. Megtámaszkodtam a csapon, a ball karommal, majd a másikkal kinyitottam a hideg vizes csapot. Kezemet alátartottam és arcomat kezdtem vele simogatni. Ez valamennyivel segített, hogy élénkebbnek tűnjek. A kötést levettem a fejemről, majd kidobtam a kukába. Lebattyogtam a lépcsőn és a konyha felé vettem az irányt. Bundás kenyér illata járta át az egész alsó szintet és számomra talán az egyik legkedvesebb hangot is meghallottam, amit egy tárgy kiadhat magából. A teáskanna sípolását.
- Jó reggelt Bella. Mikor keltél fel? – kérdeztem miközben hátratűrtem a hajam.
- Reggelt? Így ½ 12 tájékában?
- Hopsz, kicsit tovább aludtam a kelleténél, de ugye nem késtük le a La Push-i kirándulást? – kérdeztem reménykedve.
- Nem, még nem, de sietnünk kell, ha el szeretnénk menni, pontosabban szeretnél menni… Én még mindig azt hiszem, sokkal jobb lenne, ha itthon maradnánk. Amúgy is egy csomó házi van, amit meg kell csinálni.
- Jaj, már Bella! Ezt megbeszéltük. Megyünk és kész! Amúgy is… régen láttad Jacobot. – pontosan tudtam, hogy Bella mennyire le akar menni és csak engem akar megvédeni és a következményeket is tudtam. Ő kicsit kacérkodik Jacobbal, Jacob elmondja a legendákat, Bella elkezd kutatni és kitör a káosz. Nekem ezt meg kell állítanom. – Ja, és köszi a reggelit.
Az asztal már meg volt terítve. Ott gőzölgött a finom tea és mindkettőnk tányérján két-két szelet bundás kenyér. Leültem és jó nagyot haraptam az enyhén meleg finomságba. Bella is leült velem szembe, majd belekortyolt a teájába. Gyorsan bekapkodtam a kaját, majd felfutottam a lépcsőn és felöltöztem.
- Na, mehetünk! Majd elmosogatsz, amikor megjöttünk. – Rángattam Bellát, majd elzártam a vizet és a kocsi kulcs után kapkodtam.
A fogasról levettem a kabátjainkat és felhúztuk azokat. Bezártuk az ajtót és végre valahára elindulhattunk. Sokkal hosszabb útra számítottam. Legalábbis Bella nem ilyen rövidnek írta le, de lehetséges, hogy azért tűnt ilyen rövidnek, mert már nagyon izgultam Jacob miatt.
Mikor megérkeztünk a többiek már ott voltak és ránk vártak. Mike és Eric már szörfre készek voltak és szerintem engem vártak, de sajnos ki kell őket ábrándítanom, mert én a fejem miatt nem fogok belemenni a vízbe…
Kiszálltunk a kocsiból, majd köszöntöttük a többieket.
- Siess Robin! Nézd milyen jók a hullámok! – mondta fellelkesedve Mike.
- Bocsi fiúk, de a sebem miatt nem tudok veletek menni… - sajnálkoztam miközben a talajon heverő kavicsokat fixíroztam.
Nekidőltem Mike furgonjának, amiben Jessica és Angela ült. A lányok Bellával elbeszélgettek és valami olyasmit hallottam, hogy lefixálták a báli ruha vásárlásának pontos időpontját. Én meg csak vártam és vártam, hogy mikor tűnik fel a távolban Jacob.
Nem hittem a szememnek, amikor megláttam Jacobot a part mentén sétálgatni.
Jesszusom, ez Ő az… Most mit csináljak?
Gyorsan hátat fordítottam, majd kicsit elkezdtem magam csinosítani. A zsebembe rejtettem indulás előtt egy szájfényt és egy kisebb parfümmintát, gyorsan fújtam magamra belőle és a hajamat is megigazítottam a visszapillantó tükörbe.
Csak nyugalom Robin. Nem lesz semmi baj! Robin. Semmi hirtelen reakció.
- Áááá! Ez! Ő! Jujj! Jacob! – elkezdtem rohanni felé, majd a nyakába ugrottam.
- Robin mit csinálsz? – Nézett bambán Bella.
Jacob a hirtelen kapott plusz kilóktól elvesztette egyensúlyát, majd hátravágódott.
- Tudod, hogy sokkal cukibb vagy mint a filmben? – kérdeztem önkívületi állapotban.
Hajzuhatagom előre hullott Jacob arcára, aki elmosolyodott – talán a hajam csiklandozta – és vakítóan fehér fogain megcsillant a tengerről visszatükröződő napfény. A sötétbarna már majdnem fekete szemei teljesen ámulatba ejtettek. Arcom és fülem elkezdett égni – biztos elpirultam –, de szememet nem tudtam levenni róla, minden pillanatot ki akartam élvezni. Megérintettem hosszú, bársonyos barna haját, majd kicsit közelebb hajoltam és akkor… akkor… meghallottam Bella élményromboló hangját.
- Robin te mit csinálsz?
Gyorsan leugrottam Jacobról, majd leporoltam magam. Hátráltam pár lépést, majd hátraestem, mint az elöbb Jake karjai közt.
- Áú! Ez kicsit fájt!
- Várj segítek! – mondta Jacob, majd felhúzott.
- Bocsi, nem szoktam így megnyilvánulni. Amúgy szia Robin vagyok!
Jacob is felkelt és bemutatkozott.
- Én meg Jacob, de ahogy kivettem a viselkedésedből már tudod, hogy ki vagyok. – kacagott – Jól vagy? Mintha sántikálnál kicsit? Gyere, támaszkodj rám, majd visszaviszlek a kocsikhoz.
Nem tiltakoztam és kihasználtam az alkalmat.
- Még egyszer bocsánat. – Tűrtem el a hajamat az elnézéskérés közben.
- Semmi gond! Csak kicsit hirtelen ért… Bella mondta, hogy jössz! Szóval vártalak, de ennyire még nem készültem fel a fogadásodra. – próbálta elviccelni a dolgot.
Én is kacagásba törtem ki. Ezek után Jacob jobb oldalán haladtunk vissza a furgonig. Bella azt mondta, hogy a kocsijában van fásli, így elmente, hogy megkeressem. Hosszas keresés után sem találtam meg, de amikor visszamentem a többiekhez Bella és Jacob már a távolban sétáltak és elméletileg a quileute legendákról fecsegnek, és Bellában most tudatosul, hogy a leendő pasija egy vámpír. Jobbnak gondoltam, ha inkább nem megyek utánuk, úgyis megtudta volna előbb vagy utóbb, de talán eltudom, majd venni a kedvét a vámpíroktól, hiszen azok vérengző fenevadak…
Próbáltam valami értelmessel elütni az időt, amíg visszajönnek, Angelaval társalogtam, hogy Ericcel szeretne menni bálba, de Ő még nem hívta el és Bella azt javasolta neki, hogy hívja el ő a fiút.
- Jessica! Te kivel mész a bálba? – kérdeztem mintha nem tudnám.
- Engem Mike hívott meg, de tökre azt hittem, hogy Bellát fogja elhívni, de Hál’ Isten engem hívott, bár Edwardnak jobban örültem volna. – mondta rezzenéstelenül komoly arckifejezéssel.
- Értem, nagyon összeilletek. Örülök, hogy együtt mentek. – mondtam, hogy ezzel is előrelendítsem az idő múlását.
- Igen… szerintem is… - tette hozzá Jessica.
Jessica úgy látszik, általában megszerzi magának azt amit akar.
Vontam le a következtetést. Angelará tekintettem, aki a hullámokat követte a szemével és a két ügyetlen fiún néha-néha megállt a szeme.
Láttam Jacobékat visszafelé haladni. Bella agya már biztos kattoghat, hogy most mit csináljon, és szegény Jake pedig abban a hitben él, hogy Bella érez valamit iránta. Nem érdemli meg Jacob szeretetét…
Amíg vissza nem értek a lábamat kezdtem vizslatni, kicsit bedagadt, de nem annyira vészes.
- Azt hiszem Bella nem lesz jó a tartós együttélés veled. Éjszaka átragad a balszerencséd rám. – mondtam közbeszólva a beszélgetésükbe, amikor már hallótávolságon belül voltak.
- Az meglehet. Ezt már én is észleltem. Igaz én nem szoktam vele együtt aludni. – Jake Bellára nézett szerelmes szemeivel és én irigykedve bámultam rá. Nem tudtam elhinni, hogy Őt szereti, de abban biztos voltam, hogy megszerzem magamnak bármi áron. Akár elmondom neki az egész jövőt. Én nem dobnám el magamtól, ahogy Bella fogja nem használnám ki…
- Robin! – Zökkentett ki Bella a gondolatmenetemből. – Lassan indulnunk kellene.
- Rendben! – Felálltam, majd Jacobhoz sántikáltam. – Örülök, hogy megismerhettelek.
- Én is nagyon örülök! Majd valamikor meglátogatlak titeket! – kacsintott rám.
Közelebb léptem és megöleltem és Jake is viszonozta az ölelésemet. Beszippantottam kellemes illatát, majd amikor engedett az ölelésén én eltávolodtam.
- Sziasztok! – mondtuk Bellával egyszerre, majd elindultunk a furgonhoz.
Beültünk és hazafelé tartottunk. Az út hosszabbnak tűnt, mint oda, pedig gyorsabban mentünk.
- Jessicáékkal megbeszéltük, hogy jövő héten megyünk, majd Port Angeles-be. Te is jössz ugye? Ruhákat kellene venni…
- Hát nem tudom… A lábammal mi lesz, majd meglátom, szívesen mennék…
… mivel meg kell, hogy védjelek, mert ha én nem teszem, Edward fogja.
Amikor felébredtem Bella már nem feküdt a helyén, ha jól hallottam, akkor a konyhában ténykedett valamit, lehet, hogy reggelit csinál, vagy mosogat. Felkeltem, majd kimentem a fürdőbe, hogy összeszedjem magam a tegnap esti – vagy inkább hajnali – kalandozás után a Cullenékkel. Megtámaszkodtam a csapon, a ball karommal, majd a másikkal kinyitottam a hideg vizes csapot. Kezemet alátartottam és arcomat kezdtem vele simogatni. Ez valamennyivel segített, hogy élénkebbnek tűnjek. A kötést levettem a fejemről, majd kidobtam a kukába. Lebattyogtam a lépcsőn és a konyha felé vettem az irányt. Bundás kenyér illata járta át az egész alsó szintet és számomra talán az egyik legkedvesebb hangot is meghallottam, amit egy tárgy kiadhat magából. A teáskanna sípolását.
- Jó reggelt Bella. Mikor keltél fel? – kérdeztem miközben hátratűrtem a hajam.
- Reggelt? Így ½ 12 tájékában?
- Hopsz, kicsit tovább aludtam a kelleténél, de ugye nem késtük le a La Push-i kirándulást? – kérdeztem reménykedve.
- Nem, még nem, de sietnünk kell, ha el szeretnénk menni, pontosabban szeretnél menni… Én még mindig azt hiszem, sokkal jobb lenne, ha itthon maradnánk. Amúgy is egy csomó házi van, amit meg kell csinálni.
- Jaj, már Bella! Ezt megbeszéltük. Megyünk és kész! Amúgy is… régen láttad Jacobot. – pontosan tudtam, hogy Bella mennyire le akar menni és csak engem akar megvédeni és a következményeket is tudtam. Ő kicsit kacérkodik Jacobbal, Jacob elmondja a legendákat, Bella elkezd kutatni és kitör a káosz. Nekem ezt meg kell állítanom. – Ja, és köszi a reggelit.
Az asztal már meg volt terítve. Ott gőzölgött a finom tea és mindkettőnk tányérján két-két szelet bundás kenyér. Leültem és jó nagyot haraptam az enyhén meleg finomságba. Bella is leült velem szembe, majd belekortyolt a teájába. Gyorsan bekapkodtam a kaját, majd felfutottam a lépcsőn és felöltöztem.
- Na, mehetünk! Majd elmosogatsz, amikor megjöttünk. – Rángattam Bellát, majd elzártam a vizet és a kocsi kulcs után kapkodtam.
A fogasról levettem a kabátjainkat és felhúztuk azokat. Bezártuk az ajtót és végre valahára elindulhattunk. Sokkal hosszabb útra számítottam. Legalábbis Bella nem ilyen rövidnek írta le, de lehetséges, hogy azért tűnt ilyen rövidnek, mert már nagyon izgultam Jacob miatt.
Mikor megérkeztünk a többiek már ott voltak és ránk vártak. Mike és Eric már szörfre készek voltak és szerintem engem vártak, de sajnos ki kell őket ábrándítanom, mert én a fejem miatt nem fogok belemenni a vízbe…
Kiszálltunk a kocsiból, majd köszöntöttük a többieket.
- Siess Robin! Nézd milyen jók a hullámok! – mondta fellelkesedve Mike.
- Bocsi fiúk, de a sebem miatt nem tudok veletek menni… - sajnálkoztam miközben a talajon heverő kavicsokat fixíroztam.
Nekidőltem Mike furgonjának, amiben Jessica és Angela ült. A lányok Bellával elbeszélgettek és valami olyasmit hallottam, hogy lefixálták a báli ruha vásárlásának pontos időpontját. Én meg csak vártam és vártam, hogy mikor tűnik fel a távolban Jacob.
Nem hittem a szememnek, amikor megláttam Jacobot a part mentén sétálgatni.
Jesszusom, ez Ő az… Most mit csináljak?
Gyorsan hátat fordítottam, majd kicsit elkezdtem magam csinosítani. A zsebembe rejtettem indulás előtt egy szájfényt és egy kisebb parfümmintát, gyorsan fújtam magamra belőle és a hajamat is megigazítottam a visszapillantó tükörbe.
Csak nyugalom Robin. Nem lesz semmi baj! Robin. Semmi hirtelen reakció.
- Áááá! Ez! Ő! Jujj! Jacob! – elkezdtem rohanni felé, majd a nyakába ugrottam.
- Robin mit csinálsz? – Nézett bambán Bella.
Jacob a hirtelen kapott plusz kilóktól elvesztette egyensúlyát, majd hátravágódott.
- Tudod, hogy sokkal cukibb vagy mint a filmben? – kérdeztem önkívületi állapotban.
Hajzuhatagom előre hullott Jacob arcára, aki elmosolyodott – talán a hajam csiklandozta – és vakítóan fehér fogain megcsillant a tengerről visszatükröződő napfény. A sötétbarna már majdnem fekete szemei teljesen ámulatba ejtettek. Arcom és fülem elkezdett égni – biztos elpirultam –, de szememet nem tudtam levenni róla, minden pillanatot ki akartam élvezni. Megérintettem hosszú, bársonyos barna haját, majd kicsit közelebb hajoltam és akkor… akkor… meghallottam Bella élményromboló hangját.
- Robin te mit csinálsz?
Gyorsan leugrottam Jacobról, majd leporoltam magam. Hátráltam pár lépést, majd hátraestem, mint az elöbb Jake karjai közt.
- Áú! Ez kicsit fájt!
- Várj segítek! – mondta Jacob, majd felhúzott.
- Bocsi, nem szoktam így megnyilvánulni. Amúgy szia Robin vagyok!
Jacob is felkelt és bemutatkozott.
- Én meg Jacob, de ahogy kivettem a viselkedésedből már tudod, hogy ki vagyok. – kacagott – Jól vagy? Mintha sántikálnál kicsit? Gyere, támaszkodj rám, majd visszaviszlek a kocsikhoz.
Nem tiltakoztam és kihasználtam az alkalmat.
- Még egyszer bocsánat. – Tűrtem el a hajamat az elnézéskérés közben.
- Semmi gond! Csak kicsit hirtelen ért… Bella mondta, hogy jössz! Szóval vártalak, de ennyire még nem készültem fel a fogadásodra. – próbálta elviccelni a dolgot.
Én is kacagásba törtem ki. Ezek után Jacob jobb oldalán haladtunk vissza a furgonig. Bella azt mondta, hogy a kocsijában van fásli, így elmente, hogy megkeressem. Hosszas keresés után sem találtam meg, de amikor visszamentem a többiekhez Bella és Jacob már a távolban sétáltak és elméletileg a quileute legendákról fecsegnek, és Bellában most tudatosul, hogy a leendő pasija egy vámpír. Jobbnak gondoltam, ha inkább nem megyek utánuk, úgyis megtudta volna előbb vagy utóbb, de talán eltudom, majd venni a kedvét a vámpíroktól, hiszen azok vérengző fenevadak…
Próbáltam valami értelmessel elütni az időt, amíg visszajönnek, Angelaval társalogtam, hogy Ericcel szeretne menni bálba, de Ő még nem hívta el és Bella azt javasolta neki, hogy hívja el ő a fiút.
- Jessica! Te kivel mész a bálba? – kérdeztem mintha nem tudnám.
- Engem Mike hívott meg, de tökre azt hittem, hogy Bellát fogja elhívni, de Hál’ Isten engem hívott, bár Edwardnak jobban örültem volna. – mondta rezzenéstelenül komoly arckifejezéssel.
- Értem, nagyon összeilletek. Örülök, hogy együtt mentek. – mondtam, hogy ezzel is előrelendítsem az idő múlását.
- Igen… szerintem is… - tette hozzá Jessica.
Jessica úgy látszik, általában megszerzi magának azt amit akar.
Vontam le a következtetést. Angelará tekintettem, aki a hullámokat követte a szemével és a két ügyetlen fiún néha-néha megállt a szeme.
Láttam Jacobékat visszafelé haladni. Bella agya már biztos kattoghat, hogy most mit csináljon, és szegény Jake pedig abban a hitben él, hogy Bella érez valamit iránta. Nem érdemli meg Jacob szeretetét…
Amíg vissza nem értek a lábamat kezdtem vizslatni, kicsit bedagadt, de nem annyira vészes.
- Azt hiszem Bella nem lesz jó a tartós együttélés veled. Éjszaka átragad a balszerencséd rám. – mondtam közbeszólva a beszélgetésükbe, amikor már hallótávolságon belül voltak.
- Az meglehet. Ezt már én is észleltem. Igaz én nem szoktam vele együtt aludni. – Jake Bellára nézett szerelmes szemeivel és én irigykedve bámultam rá. Nem tudtam elhinni, hogy Őt szereti, de abban biztos voltam, hogy megszerzem magamnak bármi áron. Akár elmondom neki az egész jövőt. Én nem dobnám el magamtól, ahogy Bella fogja nem használnám ki…
- Robin! – Zökkentett ki Bella a gondolatmenetemből. – Lassan indulnunk kellene.
- Rendben! – Felálltam, majd Jacobhoz sántikáltam. – Örülök, hogy megismerhettelek.
- Én is nagyon örülök! Majd valamikor meglátogatlak titeket! – kacsintott rám.
Közelebb léptem és megöleltem és Jake is viszonozta az ölelésemet. Beszippantottam kellemes illatát, majd amikor engedett az ölelésén én eltávolodtam.
- Sziasztok! – mondtuk Bellával egyszerre, majd elindultunk a furgonhoz.
Beültünk és hazafelé tartottunk. Az út hosszabbnak tűnt, mint oda, pedig gyorsabban mentünk.
- Jessicáékkal megbeszéltük, hogy jövő héten megyünk, majd Port Angeles-be. Te is jössz ugye? Ruhákat kellene venni…
- Hát nem tudom… A lábammal mi lesz, majd meglátom, szívesen mennék…
… mivel meg kell, hogy védjelek, mert ha én nem teszem, Edward fogja.
2010. január 22., péntek
4. fejezet
4. fejezet
Új otthonomban ébredtem fel a kanapén feküdve. Bellát hallottam a konyha felől beszélgetni valakivel.
Ez Edward?
Robin felébredt, most jobb lesz, ha megyek – mondta számomra alig hallhatóan.
De honnét tudta, hogy felébredtem?
A kifelé siető fiút láttam meg, miközben feltápászkodtam. Égető szemekkel nézett rám, mintha valami nagyon rosszat tettem volna. Igaz, elég nagy bajt kavartam az iskolai jelenettel, de arról igazán nem én tehettem, hogy a padlóra csurgattam a véremet és ettől „begerjedt” pár rokona. Mikor Bella megjelent mögötte levette rólam a tekintetét.
Viszlát! Remélem, hamar felépülsz Robin – mondta, majd eltűnt a szemem elől.
Gondolom beült a Volvójába és elviharzott…
- Mit keresett itt Edward? – kérdeztem talán túl ingerülten.
- Csak Ő hozott haza, meg hozott be. Nem volt semmi olyan, amire te gondolsz. Kérsz egy kis teát? Éppen az előbb főztem.
- Ó, akkor, majd megköszönöm neki… - dünnyögtem.
- Ne kezd megint ezt a hisztérikus vitádat Robin… Kérsz teát vagy nem?
- Igen, kérek – mondtam miközben duzzogva kimentem a konyhába.
Ekkor vettem csak észre, hogy kötés van a fejemen. Kerestem egy tükröt és megnéztem.
- Nem is olyan vészes ez a kötés. – Forgolódtam, hogy hátulról is láthassam magam.
- Robin szerintem nem kellene, elmennünk holnap La Pushba. Nem hiszem, hogy jót tenne neked – mondta miközben letette a bögrét elém.
- Hát, de életemben először láthatnám Jacobot. Érted te ezt Bella? – ugrottam fel a helyemről.
Jesszusom! Mit csinálok már megint? Jobban járnék, ha megint elájulnék…
- Miért vagy annyira oda Jacobért? Egyszer említettem csak neked az egyik e-mailemben, de még nem is láttad. Jobban mondva láttad, csak akkor még kisbaba volt és az is csak fényképen volt, amit Apu küldött, még Phoenixbe.
- Igen, de azt mondtad, hogy nagyon jó fej meg minden. Szóval… biztos helyes lehet. Nem gondolod?
- Túl fiatal mindkettőnkhöz…
- Egyáltalán nem fiatal… és amúgy is a kor nem számít.
Bella nem szólt semmit, leült mellém, majd belekortyolt a teájába.
- Lassan elmegyek fürdeni és neked sem ártana korán lefeküdni! – mondta miközben az órát leste a falon.
- Hova akarsz te lefeküdni 8 órakor? Bella stréber lettél vagy mi? Éledj már fel egy kicsit… Látom teljesen megzakkantál, amióta nem találkoztunk, de majd én megnevellek.
Bella nem szólt semmit, csak fejét ingatva elmosta a poharát, majd elindult a fürdő felé.
- Komolyan mondtam, hogy feküdj le hamar, mert még a végén feldobod a lábad a sok vérzésedben.
- Pff… Rendben, de csak most az egyszer fekszek le ilyen korán… Érted? – Elindultam Bella után, majd amíg Bella fürdött bekapcsoltam a gépét és nagy nehezen küldtem Phil-éknek egy e-mailt.
- Na, mehetsz fürdeni, de vigyázz el ne csússz, és be ne verd a fejed, mert kicsit kifröcsköltem a vizet.
- Rendben…
Fürdés közben ügyeltem, hogy a kötésem nehogy vizes legyen. Többé-kevésbé sikeresen végrehajtottam az „akciót”. Mikor kimentem már Bella bent feküdt az ágyában.
- Na és akkor most fellövöd a pizsit?
- Ha te így hívod, akkor igen… - mondta rezzenéstelen arccal. Rosszabb volt, mint egy kémiafelelés.
Lefeküdtem a matracomra, majd elfordultam Bella ágyától és mély álomba merültem.
- Robin, Robin ébredj fel! – rázott fel valaki az álmomból – Kérlek! Beszélnem kell veled.
- Mi van hagyjá’ má’ Bella, ha korán lefeküdtünk, akkor legalább szombaton had aludjak egy kicsit tovább…
- Nem Bella vagyok, hanem Edward.
Felpattantak a szemeim, majd felültem.
Edward? De mit akarhat tőlem? Jelen esetben Bellát kellene meglesnie, nem engem zaklatnia az éjszaka közepén…
- Hogyan jutottál be? – kérdeztem bevetve minden színészi tehetségemet.
- Ne játszd az agyad, tudok mindent… Olvastam a gondolataidban…
- Miről beszélsz? – Próbáltam tettetni az ártatlant.
De akkor miért pont most akar lekapcsolni? Miért nem jött ide rögtön…
Nem szólt semmit. Megragadta a karomat, majd kiugrott velem az ablakon. Kirázott a hideg a fagyos testétől. Sikítani akartam, de nem jött ki hang a torkomon a meglepettségtől. Hirtelen már az erdőben találtam magam és száguldottunk a fák között. Meg szerettem volna kérdezni, hogy hova visz, de a szembe áramló levegő miatt ez képtelenség volt. Az egyik pillanatban hatalmas fényár tűnt fel előttünk, amitől a szememet önkénytelenül is be kellett hunynom. Pár másodperc alatt megszoktam az erős fényt, majd kinyitottam a szemem és elém tárult a Cullen család mesébe illő modern villája vagy inkább egy apartmanja. Edward letett a hátáról, majd elindult befelé. Én a meglepettségtől és ijedtségtől megdermedve álltam a háztól úgy tizenöt méterre.
- Gyere! – mondta Edward rezzenéstelen arccal.
Azon gondolkoztam, hogy mi lesz velem, ha nem csinálom azt, amit mond és elfutok a másik oldalra. Hamar feladtam ezt a gondolatmenetet, mert nem tudtam eldönteni, hogy Edward most tud olvasni a gondolataimban vagy sem. Elindultam a hatalmas ház felé, majd ismét megbámultam azt. Felléptem a verandára, majd Edward kitárta előttem az ajtót, és beléptem. Amikor beléptem szememet ismét zavarta a nagy fény és fehérség. A falak nagyon világos színűek voltak, talán tört fehérek, de ha jobban belegondolok, inkább sima fehér. A tört fehér nem vakít ennyire.
Először Esmét láttam meg, aki jött üdvözölni.
- Szia, Robin! – köszöntött bájos és meleg hangon, de azért megtartotta a két méter távolságot.
Nos, lehetett volna rosszabb a fogadtatás. Arra számítottam, hogy kikötve kínoznak majd vagy valami hasonló, bár még azt se tudom mit követtem el, amiért ide kerültem. Carlisle jelent meg felesége mellett, akinek átkarolta a derekát.
- Üdv Robin! Kérlek, fáradj erre. – mondta majd mutatta az irányt.
Mögöttem jöttek mind a hárman, majd megpillantottam az asztalt, azt az asztalt ahol Bella fogja szavazatra kényszeríteni a Culleneket. Ott ült mindenki, már a fogadó bizottságom is helyet foglalt csak én álltam ott tétován. Nem néztem rájuk csak lefelé tekintgettem és a cipő nélküli lábamat néztem. Kicsit hideg volt ahhoz, hogy egy szál selyemhálóingben száguldozzon az ember odakint éjszaka. Egy hideg kéz érintette meg a vállamat. Ismét kirázott a hideg.
- Ne aggódj, nem akarunk bántani, csak beszélni szeretnénk veled – mondta egy csengettyűre hajazó hang a hátam mögül.
Hátranéztem, majd meglátta Alice-t és elkezdett tolni az egyik ülőhelyre. Leültem, majd Alice is lecsüccsent a helyére.
- Nos, azért hoztunk ide…
- Raboltatok el – vágtam bele Edward szavába.
- Most ne civakodjatok – szólt közbe Carlisle. – Azért hoztunk ide, mert szeretnénk tudni, hogy te ki is vagy valójában. Arra már rájöttünk, hogy jövőbelátó vagy.
Miről beszélnek ezek? Jövőbe látó? ÉN?
- Ezt nem értem. Miért lennék én jövőbe látó?
- Edward… tud olvasni az emberek gondolataiban, így a tiédben is… részben…
- Nem kellene minden titkunkat elárulni neki – fortyogott Rosalie.
- Szerintem már mindent tud – mondta Emmett mosolyra húzódó szájjal.
- Mi az, hogy részben? – Ránéztem Carlisle-ra miközben a társaság vitázott.
- Csak akkor látja a gondolataidat, amikor alszol, így nagyrészt csak az álmaidat látja.
Most már értem.
Bevillant, azaz álom, amit akkor álmodtam, amikor Edward felébresztett. Volturival álmodtam. Amikor Jane idejött, hogy elintézze Victoriát, csak későn érkezett. Ezért hisznek jövőbelátónak.
- Értem… Nos, ha már úgy is rájöttetek, akkor elmondom az igazat.
Minden szempár rám szegeződött, majd elkezdtem nagy halványan és felületesen mesélni a „jövőről”.
- Téged a Volturi küldött? – kérdezte Jasper amikor elmondtam a ködös jövőt.
- Nem… nem a Volturi küldött. Szerintetek egy lélegző embert küldenének ide? Akkor már rég vámpír lennék, ha Ők küldtek volna. De most szeretnék haza menni. Charlie minden reggel benéz a szobába, és ha nem talál ott, akkor nagy bajba kerülök, de még előtte szeretnék Edwarddal beszélni… Négyszemközt.
Edward felállt, majd kikísért és a többiek halk susmusolásba kezdtek. Megálltunk a verandán, majd felé fordultam és a szemébe néztem.
- Bellát, hagyd békén… úgyis el fogod hagyni és összetöröd a szívét.
Hamar lezavartam a beszélgetést és nem vártam választ, de szerintem ő nem is akart választ adni. Elment a garázsba, majd kiállt a kocsijával és azzal vitt egészen hazáig. A kocsiban nem szóltunk egymáshoz.
- Köszönöm – mondtam mikor az ablakomon keresztül akart távozni.
Új otthonomban ébredtem fel a kanapén feküdve. Bellát hallottam a konyha felől beszélgetni valakivel.
Ez Edward?
Robin felébredt, most jobb lesz, ha megyek – mondta számomra alig hallhatóan.
De honnét tudta, hogy felébredtem?
A kifelé siető fiút láttam meg, miközben feltápászkodtam. Égető szemekkel nézett rám, mintha valami nagyon rosszat tettem volna. Igaz, elég nagy bajt kavartam az iskolai jelenettel, de arról igazán nem én tehettem, hogy a padlóra csurgattam a véremet és ettől „begerjedt” pár rokona. Mikor Bella megjelent mögötte levette rólam a tekintetét.
Viszlát! Remélem, hamar felépülsz Robin – mondta, majd eltűnt a szemem elől.
Gondolom beült a Volvójába és elviharzott…
- Mit keresett itt Edward? – kérdeztem talán túl ingerülten.
- Csak Ő hozott haza, meg hozott be. Nem volt semmi olyan, amire te gondolsz. Kérsz egy kis teát? Éppen az előbb főztem.
- Ó, akkor, majd megköszönöm neki… - dünnyögtem.
- Ne kezd megint ezt a hisztérikus vitádat Robin… Kérsz teát vagy nem?
- Igen, kérek – mondtam miközben duzzogva kimentem a konyhába.
Ekkor vettem csak észre, hogy kötés van a fejemen. Kerestem egy tükröt és megnéztem.
- Nem is olyan vészes ez a kötés. – Forgolódtam, hogy hátulról is láthassam magam.
- Robin szerintem nem kellene, elmennünk holnap La Pushba. Nem hiszem, hogy jót tenne neked – mondta miközben letette a bögrét elém.
- Hát, de életemben először láthatnám Jacobot. Érted te ezt Bella? – ugrottam fel a helyemről.
Jesszusom! Mit csinálok már megint? Jobban járnék, ha megint elájulnék…
- Miért vagy annyira oda Jacobért? Egyszer említettem csak neked az egyik e-mailemben, de még nem is láttad. Jobban mondva láttad, csak akkor még kisbaba volt és az is csak fényképen volt, amit Apu küldött, még Phoenixbe.
- Igen, de azt mondtad, hogy nagyon jó fej meg minden. Szóval… biztos helyes lehet. Nem gondolod?
- Túl fiatal mindkettőnkhöz…
- Egyáltalán nem fiatal… és amúgy is a kor nem számít.
Bella nem szólt semmit, leült mellém, majd belekortyolt a teájába.
- Lassan elmegyek fürdeni és neked sem ártana korán lefeküdni! – mondta miközben az órát leste a falon.
- Hova akarsz te lefeküdni 8 órakor? Bella stréber lettél vagy mi? Éledj már fel egy kicsit… Látom teljesen megzakkantál, amióta nem találkoztunk, de majd én megnevellek.
Bella nem szólt semmit, csak fejét ingatva elmosta a poharát, majd elindult a fürdő felé.
- Komolyan mondtam, hogy feküdj le hamar, mert még a végén feldobod a lábad a sok vérzésedben.
- Pff… Rendben, de csak most az egyszer fekszek le ilyen korán… Érted? – Elindultam Bella után, majd amíg Bella fürdött bekapcsoltam a gépét és nagy nehezen küldtem Phil-éknek egy e-mailt.
- Na, mehetsz fürdeni, de vigyázz el ne csússz, és be ne verd a fejed, mert kicsit kifröcsköltem a vizet.
- Rendben…
Fürdés közben ügyeltem, hogy a kötésem nehogy vizes legyen. Többé-kevésbé sikeresen végrehajtottam az „akciót”. Mikor kimentem már Bella bent feküdt az ágyában.
- Na és akkor most fellövöd a pizsit?
- Ha te így hívod, akkor igen… - mondta rezzenéstelen arccal. Rosszabb volt, mint egy kémiafelelés.
Lefeküdtem a matracomra, majd elfordultam Bella ágyától és mély álomba merültem.
- Robin, Robin ébredj fel! – rázott fel valaki az álmomból – Kérlek! Beszélnem kell veled.
- Mi van hagyjá’ má’ Bella, ha korán lefeküdtünk, akkor legalább szombaton had aludjak egy kicsit tovább…
- Nem Bella vagyok, hanem Edward.
Felpattantak a szemeim, majd felültem.
Edward? De mit akarhat tőlem? Jelen esetben Bellát kellene meglesnie, nem engem zaklatnia az éjszaka közepén…
- Hogyan jutottál be? – kérdeztem bevetve minden színészi tehetségemet.
- Ne játszd az agyad, tudok mindent… Olvastam a gondolataidban…
- Miről beszélsz? – Próbáltam tettetni az ártatlant.
De akkor miért pont most akar lekapcsolni? Miért nem jött ide rögtön…
Nem szólt semmit. Megragadta a karomat, majd kiugrott velem az ablakon. Kirázott a hideg a fagyos testétől. Sikítani akartam, de nem jött ki hang a torkomon a meglepettségtől. Hirtelen már az erdőben találtam magam és száguldottunk a fák között. Meg szerettem volna kérdezni, hogy hova visz, de a szembe áramló levegő miatt ez képtelenség volt. Az egyik pillanatban hatalmas fényár tűnt fel előttünk, amitől a szememet önkénytelenül is be kellett hunynom. Pár másodperc alatt megszoktam az erős fényt, majd kinyitottam a szemem és elém tárult a Cullen család mesébe illő modern villája vagy inkább egy apartmanja. Edward letett a hátáról, majd elindult befelé. Én a meglepettségtől és ijedtségtől megdermedve álltam a háztól úgy tizenöt méterre.
- Gyere! – mondta Edward rezzenéstelen arccal.
Azon gondolkoztam, hogy mi lesz velem, ha nem csinálom azt, amit mond és elfutok a másik oldalra. Hamar feladtam ezt a gondolatmenetet, mert nem tudtam eldönteni, hogy Edward most tud olvasni a gondolataimban vagy sem. Elindultam a hatalmas ház felé, majd ismét megbámultam azt. Felléptem a verandára, majd Edward kitárta előttem az ajtót, és beléptem. Amikor beléptem szememet ismét zavarta a nagy fény és fehérség. A falak nagyon világos színűek voltak, talán tört fehérek, de ha jobban belegondolok, inkább sima fehér. A tört fehér nem vakít ennyire.
Először Esmét láttam meg, aki jött üdvözölni.
- Szia, Robin! – köszöntött bájos és meleg hangon, de azért megtartotta a két méter távolságot.
Nos, lehetett volna rosszabb a fogadtatás. Arra számítottam, hogy kikötve kínoznak majd vagy valami hasonló, bár még azt se tudom mit követtem el, amiért ide kerültem. Carlisle jelent meg felesége mellett, akinek átkarolta a derekát.
- Üdv Robin! Kérlek, fáradj erre. – mondta majd mutatta az irányt.
Mögöttem jöttek mind a hárman, majd megpillantottam az asztalt, azt az asztalt ahol Bella fogja szavazatra kényszeríteni a Culleneket. Ott ült mindenki, már a fogadó bizottságom is helyet foglalt csak én álltam ott tétován. Nem néztem rájuk csak lefelé tekintgettem és a cipő nélküli lábamat néztem. Kicsit hideg volt ahhoz, hogy egy szál selyemhálóingben száguldozzon az ember odakint éjszaka. Egy hideg kéz érintette meg a vállamat. Ismét kirázott a hideg.
- Ne aggódj, nem akarunk bántani, csak beszélni szeretnénk veled – mondta egy csengettyűre hajazó hang a hátam mögül.
Hátranéztem, majd meglátta Alice-t és elkezdett tolni az egyik ülőhelyre. Leültem, majd Alice is lecsüccsent a helyére.
- Nos, azért hoztunk ide…
- Raboltatok el – vágtam bele Edward szavába.
- Most ne civakodjatok – szólt közbe Carlisle. – Azért hoztunk ide, mert szeretnénk tudni, hogy te ki is vagy valójában. Arra már rájöttünk, hogy jövőbelátó vagy.
Miről beszélnek ezek? Jövőbe látó? ÉN?
- Ezt nem értem. Miért lennék én jövőbe látó?
- Edward… tud olvasni az emberek gondolataiban, így a tiédben is… részben…
- Nem kellene minden titkunkat elárulni neki – fortyogott Rosalie.
- Szerintem már mindent tud – mondta Emmett mosolyra húzódó szájjal.
- Mi az, hogy részben? – Ránéztem Carlisle-ra miközben a társaság vitázott.
- Csak akkor látja a gondolataidat, amikor alszol, így nagyrészt csak az álmaidat látja.
Most már értem.
Bevillant, azaz álom, amit akkor álmodtam, amikor Edward felébresztett. Volturival álmodtam. Amikor Jane idejött, hogy elintézze Victoriát, csak későn érkezett. Ezért hisznek jövőbelátónak.
- Értem… Nos, ha már úgy is rájöttetek, akkor elmondom az igazat.
Minden szempár rám szegeződött, majd elkezdtem nagy halványan és felületesen mesélni a „jövőről”.
- Téged a Volturi küldött? – kérdezte Jasper amikor elmondtam a ködös jövőt.
- Nem… nem a Volturi küldött. Szerintetek egy lélegző embert küldenének ide? Akkor már rég vámpír lennék, ha Ők küldtek volna. De most szeretnék haza menni. Charlie minden reggel benéz a szobába, és ha nem talál ott, akkor nagy bajba kerülök, de még előtte szeretnék Edwarddal beszélni… Négyszemközt.
Edward felállt, majd kikísért és a többiek halk susmusolásba kezdtek. Megálltunk a verandán, majd felé fordultam és a szemébe néztem.
- Bellát, hagyd békén… úgyis el fogod hagyni és összetöröd a szívét.
Hamar lezavartam a beszélgetést és nem vártam választ, de szerintem ő nem is akart választ adni. Elment a garázsba, majd kiállt a kocsijával és azzal vitt egészen hazáig. A kocsiban nem szóltunk egymáshoz.
- Köszönöm – mondtam mikor az ablakomon keresztül akart távozni.
2010. január 20., szerda
3. fejezet
3. fejezet
Sikeresen túléltem az első napot és Bella elkísért a motelbe, hogy elhozzam az ott maradt gitáromat.
- Ruhákat nem is hoztál magaddal? – kérdezte Bella furcsa tekintettel.
- De hoztam, csak a reptéren elkeveredtek és azóta is várom, hogy megkapjam – találtam ki a hazugságot.
- Hát akkor valamikor elmegyünk és veszünk neked pár ruhát. Bár nem vagyok az a vásárolgatós fajta, de ezt már úgy is tudod. – Mosolygott Bella.
Miközben Charlie háza felé tartottunk eszembe jutott, hogy nem is olyan rég az érkezésem előtt történhetett a kocsis incidens Bellával.
- Úgy hallottam, hogy volt valami baleseted. Ez igaz? – Néztem rá mit sem sejtő tekintettel.
- Hát igen volt, de nem történt semmi, mert Edward megmentette az életemet. Azt ne kérdezd meg, hogy hogyan, de egyszerűen csak ott termett és saját életét kockáztatva ugrott közém és a kocsi közé – mesélte elaléltan.
- Milyen lovagias egy fiú – dörmögtem az orrom alatt – de azért neki nem esett baja ugye?
- Hihetetlen, de egy karcolás sem volt rajta, pedig a kocsi neki ment és volt rajta egy hatalmas horpadás is.
Nem akartam ismételten könyörögni neki, hogy kerülje el, de messziről, de valahogy el kell magyaráznom neki, hogy ha ebbe belemegy, teljesen felfordul az élete.
Mikor megérkeztünk kicsit tartottam a találkozástól Charlieval, mivel már egyszer találkoztunk és akkor nem úgy sült el, ahogyan kellett volna. Kikászálódtam a kocsiból, majd megigazítottam magam, hogy a második benyomás kicsivel jobban sikerüljön, mint az első. Gitárral a hátamon elindultunk, majd kopogás nélkül beléptünk – bár ez érthető, mivel Bella itt lakik -, levettem a csizmámat, majd beljebb mentünk.
- Hello Charlie! Bocsánat, hogy a múltkor csak úgy leléptem, csak nem ismertelek meg. Reneé azt mondta, hogy egy idősödő pocakos és morcos férfira számítsak. Nem igazán tudja leírni az embereket. – Vakartam zavartan a homlokomat.
- Semmi baj Robin – mondta unottan egy szelet pizza felett gubbasztva – Gyertek egyetek, amíg meleg. A matracodat pedig felvittem Bella szobájába.
- Nagyon szépen köszönöm, hogy így váratlanul is, de befogadsz.
Nem szólt semmit, csak felállt az asztaltól, majd kidobta a pizza szélét és elmosta a tányérját. Letettem a gitáromat az ajtónak támasztva és leültünk enni Bellával. Charlie elvonult TV-t nézni. Gondolom baseball meccset nézte, mint általában.
Mikor befejeztük a vacsorát felmentünk a szobába és én felhúztam az ágyneműmet, majd Bella után elmentem fürdeni.
Mikor már mind ketten feküdtünk elkezdtünk beszélgetni mindenféléről és ismételten Cullenék került terítékre.
- Nem tudom leírni, azt az érzést, amit iránta érzek. Annyira meg tud babonázni a tekintetével és szinte már kívánom a jelenlétét. Mintha nem tudnék…
- De hát nem is ismered – vágtam a szavába – Alig tudsz róla valamit. Olyan sötét és titokzatos az egész családjával együtt. És szerinted miért nincs barátnője? Lehet, hogy… meleg.
Bella szemei elkerekedtek az érvelések hallatára.
- Robin, én még soha nem éreztem ilyen szenvedélyt más iránt, eddig azt se tudtam, hogy mi a szerelem, de most teljesen más. Ha nem lesz az enyém, abba… abba belehalok.
- Ez csak tini szerelem, majd elfelejted.
- Miért ellenzed ennyire ezt a kapcsolatot? Nem is ismered. Lehet, hogy tök rendes.
- Dehogyis nem… De te nem ismered.
- Honnan ismernéd már? Hiszen ma láttad először.
- Amúgy meg milyen kapcsolatról beszélsz Bella? Kétszer beszélt veled aztán ennyi. El se hívott randira vagy valami.
- Mert biztos félénk, de mit tudsz róla? Mit nem mondasz el?
Pár pillanatra néma csend szállt le közénk és valami jó kifogást akartam találni, de valahogy nem jutott eszembe semmi.
- Én… én nagyon álmos vagyok. Majd, holnap beszélünk. Jó éjt!
- De… - nem szólt semmit elterült az ágyon és a plafont kezdte szuggerálni.
A vitánk ezennel lezárult, legalábbis mára. Nem nagyon tudtam aludni, próbáltam elfoglalni magamat valamivel, de nem nagyon ment.
Körülbelül hajnali három lehetett, amikor egy halk neszt hallottam az ablak felől. Nem nagyon törődtem vele, de amikor egy kicsit gondolkoztam eszembe jutott, hogy Edward rendszeres éjszakai látogatója volt Bellának.
Gyorsan felültem, majd az ablakhoz futottam, hogy elzárjam a menekülés útját, de amikor elértem volna valaki – Edward – félrelökött és bevertem a fejem az ágy sarkába. Nem mérlegeltem a helyzetet, hogy egy vámpírral szembeszállni nekem nem valami jó ötlet. Legalábbis nagy hátránnyal indultam neki a küzdelemnek.
- Robin. Mi történt? – Riadt fel álmából Bella.
- Csak elestem, amikor WC-re akartam menni, semmi gond. Aludj nyugodtan. – Nagy nehezen felálltam, majd kimentem a fürdőbe megnézni, hogy mennyire dagadt meg a fejem.
Bella visszahuppant az ágyba, majd aludt tovább. Mikor kiértem a fürdőbe megláttam, hogy csurom vér a fejem, bár a vörös hajamban nem nagyon látszott meg. Kezembe kaptam egy törölközőt és rátettem a vérző sebre. Égő érzést éreztem miközben óvatosan rányomtam a fürdőlepedőt. A vérzés nehezen állt el, körülbelül fél óráig tartott. Utána gyengéden, csak tiszta vízzel megmostam a hajamat, majd belecsavartam egy törölközőbe és visszamentem a szobába. Ránéztem az órára.
Nem sokára négy óra és én egy szemhunyásnyit nem aludtam. Gyorsan ráhuppantam a matracomra, majd amikor lehajtottam a fejem már el is nyomott az álom.
***
Másnap reggel Bella ébresztett fel kezében egy bögre gőzölgő teával.
- Ó, nagyon szépen köszönöm. – Felültem, megfogtam a bögrét, majd belekortyoltam.
- Láttam a véres törölközőt. Ennyire beverted a fejed?
- Á, nem fájt annyira. – mondtam miközben levettem a fejemről az ismét véres fürdőlepedőt.
Megittam a teát, majd gyorsan felöltöztünk és elindultunk az iskolába.
- Apukád, hogy van? Jól megy neki a baseball? – kérdezte Bella vezetés közben.
Mi?! Apu? Mi a fenéről beszél most Bella?Baseball… baseball…. hogyan jön ide a baseball?
Kezdtem pánikba esni.
- Öhm… Meg van.
- Kicsit bővebben nem tudnád kifejteni? Nagyon régen beszéltem Phillel.
Tényleg… PHIL! Ő baseballozik. Ő lenne az apám? De hát ez, hogy lehet?
- Most… nyertek… kettő meccset, ha jól tudom, bár nem nagyon követtem figyelemmel a baseball-os eseményeket.
Bella nem mondott rá semmit, csak az útra koncentrált.
- Na és La Pushban fogsz szörfözni? – kérdezte Bella.
- Nagyon szívesen megtenném, de a fejemmel nem hiszem, hogy kellemes érzés lenne belemenni a hideg és sós vízbe.
- Ja ez igaz.
Éppen, hogy beértünk az iskolába. Rohantunk a terem felé. A tanár Hál’ Isten késett, így nem kaptunk igazolatlant.
A tanár 10 perccel később érkezett, majd elkezdte az matematika órát. Az óra után Jessicával beszélgettünk, hogy valamikor le kellene ugrani Port Angelesbe ruhát venni. Ők báli ruhát vesznek, majd én pedig utcai ruhákat. Mivel most is Bellától kaptam kölcsön pár ruhát, de az ő ruhatára sem valami nagy, így nem bírnánk sokáig.
Hamar elment a nap és próbáltam nem arra gondolni, hogy minden bizonnyal holnap találkozni fogok Jacob Black-kel La Pushban.
Hamar elment a többi óra is. Mikor elérkezett az ebéd ideje iszonyatos tömeg várt ránk. Beálltunk a sor végére, majd lassan vártuk, hogy ránk kerüljön a sor.
- Na és téged már elhívott valaki a bálba? – kérdeztem Bellát, hogy gyorsabban teljen az idő.
- Nos, volt pár kérő, de nemet mondtam nekik…
- Csak nem Edwardra vársz, hogy talán meghív? – célozgattam.
- Nem erről van szó Robin, akadj már le erről a témáról. Tudod jól, hogy mennyire rossz táncos vagyok.
- Jó-jó… és kik voltak azok, akik meghívtak?
- Eric és Mike is meghívott…
- De… Mike nem Jessicával megy? – kérdeztem úgy mintha nem tudtam volna az egész sztorit elejétől a végéig.
- Nos, ez így van, de csak azért megy vele, mert én javasoltam neki…
- Ó, értem… - mondtam elgondolkodva, azon, hogy körülbelül mikor szakítanak… majd.
Ismételten néma csend szállt ránk. Valami jó témáról akartam beszélni, de sajnos nem jutott eszembe semmi, amit nem lehet egy szavas válaszokkal lepasszolni. A sor a vártnál gyorsabban haladt, tíz perc alatt már elfogyott a tömeg háromnegyede. Innen már be lehetett látni az ebédlőbe és észrevettem, hogy a Cullen család már ott ül a szokásos asztaluknál és csak vannak, néha-néha szólnak egymáshoz egy szót, de általánosságban csak a tömeget nézik.
- Állj le te barom! – kiabálta egy lány, aki egy fiút kergetett.
A fiú eszeveszettül lökdöste a sort, majd amikor elért hozzánk engem is eltaszított az útból. Én elestem, majd bevertem a fejem a padlóba. A sebem, amit tegnap éjszaka szereztem Edwardtól felszakadt, majd a járólapon egy kisebb vértócsa alakult ki. Hirtelen rengetegen lettek körülöttem, mindenki rám szegezte a tekintetét, de a lábak között láttam, hogy Jasper nem tudja magán uralkodni és felém ront, de Edward Emmettel sikeresen megfogták. Ha valaki rendesen koncentrált hallhatta volna a vámpírok mellkasából feltörő halk morajt.
- Hátra, hátra emberek hagyjatok levegőt Robinnak – mondta egy hirtelen fel nem ismerhető tanári hang.
Sohasem voltam valami finnyás lány, de most valahogy émelygés fogott el. Azt hittem kidobom a taccsot, de valahogy elájultam mielőtt ez megtörténhetett volna, talán jobb is.
Sikeresen túléltem az első napot és Bella elkísért a motelbe, hogy elhozzam az ott maradt gitáromat.
- Ruhákat nem is hoztál magaddal? – kérdezte Bella furcsa tekintettel.
- De hoztam, csak a reptéren elkeveredtek és azóta is várom, hogy megkapjam – találtam ki a hazugságot.
- Hát akkor valamikor elmegyünk és veszünk neked pár ruhát. Bár nem vagyok az a vásárolgatós fajta, de ezt már úgy is tudod. – Mosolygott Bella.
Miközben Charlie háza felé tartottunk eszembe jutott, hogy nem is olyan rég az érkezésem előtt történhetett a kocsis incidens Bellával.
- Úgy hallottam, hogy volt valami baleseted. Ez igaz? – Néztem rá mit sem sejtő tekintettel.
- Hát igen volt, de nem történt semmi, mert Edward megmentette az életemet. Azt ne kérdezd meg, hogy hogyan, de egyszerűen csak ott termett és saját életét kockáztatva ugrott közém és a kocsi közé – mesélte elaléltan.
- Milyen lovagias egy fiú – dörmögtem az orrom alatt – de azért neki nem esett baja ugye?
- Hihetetlen, de egy karcolás sem volt rajta, pedig a kocsi neki ment és volt rajta egy hatalmas horpadás is.
Nem akartam ismételten könyörögni neki, hogy kerülje el, de messziről, de valahogy el kell magyaráznom neki, hogy ha ebbe belemegy, teljesen felfordul az élete.
Mikor megérkeztünk kicsit tartottam a találkozástól Charlieval, mivel már egyszer találkoztunk és akkor nem úgy sült el, ahogyan kellett volna. Kikászálódtam a kocsiból, majd megigazítottam magam, hogy a második benyomás kicsivel jobban sikerüljön, mint az első. Gitárral a hátamon elindultunk, majd kopogás nélkül beléptünk – bár ez érthető, mivel Bella itt lakik -, levettem a csizmámat, majd beljebb mentünk.
- Hello Charlie! Bocsánat, hogy a múltkor csak úgy leléptem, csak nem ismertelek meg. Reneé azt mondta, hogy egy idősödő pocakos és morcos férfira számítsak. Nem igazán tudja leírni az embereket. – Vakartam zavartan a homlokomat.
- Semmi baj Robin – mondta unottan egy szelet pizza felett gubbasztva – Gyertek egyetek, amíg meleg. A matracodat pedig felvittem Bella szobájába.
- Nagyon szépen köszönöm, hogy így váratlanul is, de befogadsz.
Nem szólt semmit, csak felállt az asztaltól, majd kidobta a pizza szélét és elmosta a tányérját. Letettem a gitáromat az ajtónak támasztva és leültünk enni Bellával. Charlie elvonult TV-t nézni. Gondolom baseball meccset nézte, mint általában.
Mikor befejeztük a vacsorát felmentünk a szobába és én felhúztam az ágyneműmet, majd Bella után elmentem fürdeni.
Mikor már mind ketten feküdtünk elkezdtünk beszélgetni mindenféléről és ismételten Cullenék került terítékre.
- Nem tudom leírni, azt az érzést, amit iránta érzek. Annyira meg tud babonázni a tekintetével és szinte már kívánom a jelenlétét. Mintha nem tudnék…
- De hát nem is ismered – vágtam a szavába – Alig tudsz róla valamit. Olyan sötét és titokzatos az egész családjával együtt. És szerinted miért nincs barátnője? Lehet, hogy… meleg.
Bella szemei elkerekedtek az érvelések hallatára.
- Robin, én még soha nem éreztem ilyen szenvedélyt más iránt, eddig azt se tudtam, hogy mi a szerelem, de most teljesen más. Ha nem lesz az enyém, abba… abba belehalok.
- Ez csak tini szerelem, majd elfelejted.
- Miért ellenzed ennyire ezt a kapcsolatot? Nem is ismered. Lehet, hogy tök rendes.
- Dehogyis nem… De te nem ismered.
- Honnan ismernéd már? Hiszen ma láttad először.
- Amúgy meg milyen kapcsolatról beszélsz Bella? Kétszer beszélt veled aztán ennyi. El se hívott randira vagy valami.
- Mert biztos félénk, de mit tudsz róla? Mit nem mondasz el?
Pár pillanatra néma csend szállt le közénk és valami jó kifogást akartam találni, de valahogy nem jutott eszembe semmi.
- Én… én nagyon álmos vagyok. Majd, holnap beszélünk. Jó éjt!
- De… - nem szólt semmit elterült az ágyon és a plafont kezdte szuggerálni.
A vitánk ezennel lezárult, legalábbis mára. Nem nagyon tudtam aludni, próbáltam elfoglalni magamat valamivel, de nem nagyon ment.
Körülbelül hajnali három lehetett, amikor egy halk neszt hallottam az ablak felől. Nem nagyon törődtem vele, de amikor egy kicsit gondolkoztam eszembe jutott, hogy Edward rendszeres éjszakai látogatója volt Bellának.
Gyorsan felültem, majd az ablakhoz futottam, hogy elzárjam a menekülés útját, de amikor elértem volna valaki – Edward – félrelökött és bevertem a fejem az ágy sarkába. Nem mérlegeltem a helyzetet, hogy egy vámpírral szembeszállni nekem nem valami jó ötlet. Legalábbis nagy hátránnyal indultam neki a küzdelemnek.
- Robin. Mi történt? – Riadt fel álmából Bella.
- Csak elestem, amikor WC-re akartam menni, semmi gond. Aludj nyugodtan. – Nagy nehezen felálltam, majd kimentem a fürdőbe megnézni, hogy mennyire dagadt meg a fejem.
Bella visszahuppant az ágyba, majd aludt tovább. Mikor kiértem a fürdőbe megláttam, hogy csurom vér a fejem, bár a vörös hajamban nem nagyon látszott meg. Kezembe kaptam egy törölközőt és rátettem a vérző sebre. Égő érzést éreztem miközben óvatosan rányomtam a fürdőlepedőt. A vérzés nehezen állt el, körülbelül fél óráig tartott. Utána gyengéden, csak tiszta vízzel megmostam a hajamat, majd belecsavartam egy törölközőbe és visszamentem a szobába. Ránéztem az órára.
Nem sokára négy óra és én egy szemhunyásnyit nem aludtam. Gyorsan ráhuppantam a matracomra, majd amikor lehajtottam a fejem már el is nyomott az álom.
***
Másnap reggel Bella ébresztett fel kezében egy bögre gőzölgő teával.
- Ó, nagyon szépen köszönöm. – Felültem, megfogtam a bögrét, majd belekortyoltam.
- Láttam a véres törölközőt. Ennyire beverted a fejed?
- Á, nem fájt annyira. – mondtam miközben levettem a fejemről az ismét véres fürdőlepedőt.
Megittam a teát, majd gyorsan felöltöztünk és elindultunk az iskolába.
- Apukád, hogy van? Jól megy neki a baseball? – kérdezte Bella vezetés közben.
Mi?! Apu? Mi a fenéről beszél most Bella?Baseball… baseball…. hogyan jön ide a baseball?
Kezdtem pánikba esni.
- Öhm… Meg van.
- Kicsit bővebben nem tudnád kifejteni? Nagyon régen beszéltem Phillel.
Tényleg… PHIL! Ő baseballozik. Ő lenne az apám? De hát ez, hogy lehet?
- Most… nyertek… kettő meccset, ha jól tudom, bár nem nagyon követtem figyelemmel a baseball-os eseményeket.
Bella nem mondott rá semmit, csak az útra koncentrált.
- Na és La Pushban fogsz szörfözni? – kérdezte Bella.
- Nagyon szívesen megtenném, de a fejemmel nem hiszem, hogy kellemes érzés lenne belemenni a hideg és sós vízbe.
- Ja ez igaz.
Éppen, hogy beértünk az iskolába. Rohantunk a terem felé. A tanár Hál’ Isten késett, így nem kaptunk igazolatlant.
A tanár 10 perccel később érkezett, majd elkezdte az matematika órát. Az óra után Jessicával beszélgettünk, hogy valamikor le kellene ugrani Port Angelesbe ruhát venni. Ők báli ruhát vesznek, majd én pedig utcai ruhákat. Mivel most is Bellától kaptam kölcsön pár ruhát, de az ő ruhatára sem valami nagy, így nem bírnánk sokáig.
Hamar elment a nap és próbáltam nem arra gondolni, hogy minden bizonnyal holnap találkozni fogok Jacob Black-kel La Pushban.
Hamar elment a többi óra is. Mikor elérkezett az ebéd ideje iszonyatos tömeg várt ránk. Beálltunk a sor végére, majd lassan vártuk, hogy ránk kerüljön a sor.
- Na és téged már elhívott valaki a bálba? – kérdeztem Bellát, hogy gyorsabban teljen az idő.
- Nos, volt pár kérő, de nemet mondtam nekik…
- Csak nem Edwardra vársz, hogy talán meghív? – célozgattam.
- Nem erről van szó Robin, akadj már le erről a témáról. Tudod jól, hogy mennyire rossz táncos vagyok.
- Jó-jó… és kik voltak azok, akik meghívtak?
- Eric és Mike is meghívott…
- De… Mike nem Jessicával megy? – kérdeztem úgy mintha nem tudtam volna az egész sztorit elejétől a végéig.
- Nos, ez így van, de csak azért megy vele, mert én javasoltam neki…
- Ó, értem… - mondtam elgondolkodva, azon, hogy körülbelül mikor szakítanak… majd.
Ismételten néma csend szállt ránk. Valami jó témáról akartam beszélni, de sajnos nem jutott eszembe semmi, amit nem lehet egy szavas válaszokkal lepasszolni. A sor a vártnál gyorsabban haladt, tíz perc alatt már elfogyott a tömeg háromnegyede. Innen már be lehetett látni az ebédlőbe és észrevettem, hogy a Cullen család már ott ül a szokásos asztaluknál és csak vannak, néha-néha szólnak egymáshoz egy szót, de általánosságban csak a tömeget nézik.
- Állj le te barom! – kiabálta egy lány, aki egy fiút kergetett.
A fiú eszeveszettül lökdöste a sort, majd amikor elért hozzánk engem is eltaszított az útból. Én elestem, majd bevertem a fejem a padlóba. A sebem, amit tegnap éjszaka szereztem Edwardtól felszakadt, majd a járólapon egy kisebb vértócsa alakult ki. Hirtelen rengetegen lettek körülöttem, mindenki rám szegezte a tekintetét, de a lábak között láttam, hogy Jasper nem tudja magán uralkodni és felém ront, de Edward Emmettel sikeresen megfogták. Ha valaki rendesen koncentrált hallhatta volna a vámpírok mellkasából feltörő halk morajt.
- Hátra, hátra emberek hagyjatok levegőt Robinnak – mondta egy hirtelen fel nem ismerhető tanári hang.
Sohasem voltam valami finnyás lány, de most valahogy émelygés fogott el. Azt hittem kidobom a taccsot, de valahogy elájultam mielőtt ez megtörténhetett volna, talán jobb is.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
