3. fejezet

3. fejezet

Sikeresen túléltem az első napot és Bella elkísért a motelbe, hogy elhozzam az ott maradt gitáromat.
- Ruhákat nem is hoztál magaddal? – kérdezte Bella furcsa tekintettel.
- De hoztam, csak a reptéren elkeveredtek és azóta is várom, hogy megkapjam – találtam ki a hazugságot.
- Hát akkor valamikor elmegyünk és veszünk neked pár ruhát. Bár nem vagyok az a vásárolgatós fajta, de ezt már úgy is tudod. – Mosolygott Bella.
Miközben Charlie háza felé tartottunk eszembe jutott, hogy nem is olyan rég az érkezésem előtt történhetett a kocsis incidens Bellával.
- Úgy hallottam, hogy volt valami baleseted. Ez igaz? – Néztem rá mit sem sejtő tekintettel.
- Hát igen volt, de nem történt semmi, mert Edward megmentette az életemet. Azt ne kérdezd meg, hogy hogyan, de egyszerűen csak ott termett és saját életét kockáztatva ugrott közém és a kocsi közé – mesélte elaléltan.
- Milyen lovagias egy fiú – dörmögtem az orrom alatt – de azért neki nem esett baja ugye?
- Hihetetlen, de egy karcolás sem volt rajta, pedig a kocsi neki ment és volt rajta egy hatalmas horpadás is.
Nem akartam ismételten könyörögni neki, hogy kerülje el, de messziről, de valahogy el kell magyaráznom neki, hogy ha ebbe belemegy, teljesen felfordul az élete.
Mikor megérkeztünk kicsit tartottam a találkozástól Charlieval, mivel már egyszer találkoztunk és akkor nem úgy sült el, ahogyan kellett volna. Kikászálódtam a kocsiból, majd megigazítottam magam, hogy a második benyomás kicsivel jobban sikerüljön, mint az első. Gitárral a hátamon elindultunk, majd kopogás nélkül beléptünk – bár ez érthető, mivel Bella itt lakik -, levettem a csizmámat, majd beljebb mentünk.
- Hello Charlie! Bocsánat, hogy a múltkor csak úgy leléptem, csak nem ismertelek meg. Reneé azt mondta, hogy egy idősödő pocakos és morcos férfira számítsak. Nem igazán tudja leírni az embereket. – Vakartam zavartan a homlokomat.
- Semmi baj Robin – mondta unottan egy szelet pizza felett gubbasztva – Gyertek egyetek, amíg meleg. A matracodat pedig felvittem Bella szobájába.
- Nagyon szépen köszönöm, hogy így váratlanul is, de befogadsz.
Nem szólt semmit, csak felállt az asztaltól, majd kidobta a pizza szélét és elmosta a tányérját. Letettem a gitáromat az ajtónak támasztva és leültünk enni Bellával. Charlie elvonult TV-t nézni. Gondolom baseball meccset nézte, mint általában.
Mikor befejeztük a vacsorát felmentünk a szobába és én felhúztam az ágyneműmet, majd Bella után elmentem fürdeni.
Mikor már mind ketten feküdtünk elkezdtünk beszélgetni mindenféléről és ismételten Cullenék került terítékre.
- Nem tudom leírni, azt az érzést, amit iránta érzek. Annyira meg tud babonázni a tekintetével és szinte már kívánom a jelenlétét. Mintha nem tudnék…
- De hát nem is ismered – vágtam a szavába – Alig tudsz róla valamit. Olyan sötét és titokzatos az egész családjával együtt. És szerinted miért nincs barátnője? Lehet, hogy… meleg.
Bella szemei elkerekedtek az érvelések hallatára.
- Robin, én még soha nem éreztem ilyen szenvedélyt más iránt, eddig azt se tudtam, hogy mi a szerelem, de most teljesen más. Ha nem lesz az enyém, abba… abba belehalok.
- Ez csak tini szerelem, majd elfelejted.
- Miért ellenzed ennyire ezt a kapcsolatot? Nem is ismered. Lehet, hogy tök rendes.
- Dehogyis nem… De te nem ismered.
- Honnan ismernéd már? Hiszen ma láttad először.
- Amúgy meg milyen kapcsolatról beszélsz Bella? Kétszer beszélt veled aztán ennyi. El se hívott randira vagy valami.
- Mert biztos félénk, de mit tudsz róla? Mit nem mondasz el?
Pár pillanatra néma csend szállt le közénk és valami jó kifogást akartam találni, de valahogy nem jutott eszembe semmi.
- Én… én nagyon álmos vagyok. Majd, holnap beszélünk. Jó éjt!
- De… - nem szólt semmit elterült az ágyon és a plafont kezdte szuggerálni.
A vitánk ezennel lezárult, legalábbis mára. Nem nagyon tudtam aludni, próbáltam elfoglalni magamat valamivel, de nem nagyon ment.
Körülbelül hajnali három lehetett, amikor egy halk neszt hallottam az ablak felől. Nem nagyon törődtem vele, de amikor egy kicsit gondolkoztam eszembe jutott, hogy Edward rendszeres éjszakai látogatója volt Bellának.
Gyorsan felültem, majd az ablakhoz futottam, hogy elzárjam a menekülés útját, de amikor elértem volna valaki – Edward – félrelökött és bevertem a fejem az ágy sarkába. Nem mérlegeltem a helyzetet, hogy egy vámpírral szembeszállni nekem nem valami jó ötlet. Legalábbis nagy hátránnyal indultam neki a küzdelemnek.
- Robin. Mi történt? – Riadt fel álmából Bella.
- Csak elestem, amikor WC-re akartam menni, semmi gond. Aludj nyugodtan. – Nagy nehezen felálltam, majd kimentem a fürdőbe megnézni, hogy mennyire dagadt meg a fejem.
Bella visszahuppant az ágyba, majd aludt tovább. Mikor kiértem a fürdőbe megláttam, hogy csurom vér a fejem, bár a vörös hajamban nem nagyon látszott meg. Kezembe kaptam egy törölközőt és rátettem a vérző sebre. Égő érzést éreztem miközben óvatosan rányomtam a fürdőlepedőt. A vérzés nehezen állt el, körülbelül fél óráig tartott. Utána gyengéden, csak tiszta vízzel megmostam a hajamat, majd belecsavartam egy törölközőbe és visszamentem a szobába. Ránéztem az órára.
Nem sokára négy óra és én egy szemhunyásnyit nem aludtam. Gyorsan ráhuppantam a matracomra, majd amikor lehajtottam a fejem már el is nyomott az álom.
***
Másnap reggel Bella ébresztett fel kezében egy bögre gőzölgő teával.
- Ó, nagyon szépen köszönöm. – Felültem, megfogtam a bögrét, majd belekortyoltam.
- Láttam a véres törölközőt. Ennyire beverted a fejed?
- Á, nem fájt annyira. – mondtam miközben levettem a fejemről az ismét véres fürdőlepedőt.
Megittam a teát, majd gyorsan felöltöztünk és elindultunk az iskolába.
- Apukád, hogy van? Jól megy neki a baseball? – kérdezte Bella vezetés közben.
Mi?! Apu? Mi a fenéről beszél most Bella?Baseball… baseball…. hogyan jön ide a baseball?
Kezdtem pánikba esni.
- Öhm… Meg van.
- Kicsit bővebben nem tudnád kifejteni? Nagyon régen beszéltem Phillel.
Tényleg… PHIL! Ő baseballozik. Ő lenne az apám? De hát ez, hogy lehet?
- Most… nyertek… kettő meccset, ha jól tudom, bár nem nagyon követtem figyelemmel a baseball-os eseményeket.
Bella nem mondott rá semmit, csak az útra koncentrált.
- Na és La Pushban fogsz szörfözni? – kérdezte Bella.
- Nagyon szívesen megtenném, de a fejemmel nem hiszem, hogy kellemes érzés lenne belemenni a hideg és sós vízbe.
- Ja ez igaz.
Éppen, hogy beértünk az iskolába. Rohantunk a terem felé. A tanár Hál’ Isten késett, így nem kaptunk igazolatlant.
A tanár 10 perccel később érkezett, majd elkezdte az matematika órát. Az óra után Jessicával beszélgettünk, hogy valamikor le kellene ugrani Port Angelesbe ruhát venni. Ők báli ruhát vesznek, majd én pedig utcai ruhákat. Mivel most is Bellától kaptam kölcsön pár ruhát, de az ő ruhatára sem valami nagy, így nem bírnánk sokáig.
Hamar elment a nap és próbáltam nem arra gondolni, hogy minden bizonnyal holnap találkozni fogok Jacob Black-kel La Pushban.
Hamar elment a többi óra is. Mikor elérkezett az ebéd ideje iszonyatos tömeg várt ránk. Beálltunk a sor végére, majd lassan vártuk, hogy ránk kerüljön a sor.
- Na és téged már elhívott valaki a bálba? – kérdeztem Bellát, hogy gyorsabban teljen az idő.
- Nos, volt pár kérő, de nemet mondtam nekik…
- Csak nem Edwardra vársz, hogy talán meghív? – célozgattam.
- Nem erről van szó Robin, akadj már le erről a témáról. Tudod jól, hogy mennyire rossz táncos vagyok.
- Jó-jó… és kik voltak azok, akik meghívtak?
- Eric és Mike is meghívott…
- De… Mike nem Jessicával megy? – kérdeztem úgy mintha nem tudtam volna az egész sztorit elejétől a végéig.
- Nos, ez így van, de csak azért megy vele, mert én javasoltam neki…
- Ó, értem… - mondtam elgondolkodva, azon, hogy körülbelül mikor szakítanak… majd.
Ismételten néma csend szállt ránk. Valami jó témáról akartam beszélni, de sajnos nem jutott eszembe semmi, amit nem lehet egy szavas válaszokkal lepasszolni. A sor a vártnál gyorsabban haladt, tíz perc alatt már elfogyott a tömeg háromnegyede. Innen már be lehetett látni az ebédlőbe és észrevettem, hogy a Cullen család már ott ül a szokásos asztaluknál és csak vannak, néha-néha szólnak egymáshoz egy szót, de általánosságban csak a tömeget nézik.
- Állj le te barom! – kiabálta egy lány, aki egy fiút kergetett.
A fiú eszeveszettül lökdöste a sort, majd amikor elért hozzánk engem is eltaszított az útból. Én elestem, majd bevertem a fejem a padlóba. A sebem, amit tegnap éjszaka szereztem Edwardtól felszakadt, majd a járólapon egy kisebb vértócsa alakult ki. Hirtelen rengetegen lettek körülöttem, mindenki rám szegezte a tekintetét, de a lábak között láttam, hogy Jasper nem tudja magán uralkodni és felém ront, de Edward Emmettel sikeresen megfogták. Ha valaki rendesen koncentrált hallhatta volna a vámpírok mellkasából feltörő halk morajt.
- Hátra, hátra emberek hagyjatok levegőt Robinnak – mondta egy hirtelen fel nem ismerhető tanári hang.
Sohasem voltam valami finnyás lány, de most valahogy émelygés fogott el. Azt hittem kidobom a taccsot, de valahogy elájultam mielőtt ez megtörténhetett volna, talán jobb is.