9. fejezet
- Robin! Nem hiszem el, hogy hogyan lehettél ennyire felelőtlen – szitkozódott Charlie a kanapé előtt fel-alá járkálva.
- Nem ő tehet róla apu. Én kértem meg, hogy jöjjön értem, mert... mert rosszul éreztem magam, de a busz csak egy óra múlva jött volna és nem akartam annyit várni.
- Akkor is! Nem tudom, hogy most mit csináljak. – Idegeskedett. Még sohasem láttam ilyennek Charlie-t – pontosabban sohasem írta le így Őt Bella a könyvekben – szinte majdnem szétrobbant. Lehet, hogy a kocsit nem kellene többször elvinnem. – Először is felhívom René-t. Addig menjetek fel a szobátokba.
Nem szóltunk semmit csak elindultunk a lépcső felé.
Könyörgök René, mond azt Charlienak, hogy 2 hét szobafogság mindkettőnknek! Akkor meg tudom előzni a bajt!
Hosszas tárgyalás után Charlie jött be a szobába.
- Nem kaptok szobafogságot, de ha még egyszer előfordul valamiféle kihágás, akkor két hétig itt fogtok ebben a szobában penészesedni – mondta, majd kiment.
- Hát ezt megúsztuk. – Próbáltam nyugodtnak tűnni, hogy leplezzem kétségbeesettségemet.
Bella nem szólt semmit, csak kiment az ajtón, majd lement, hogy valamit összeüssön vacsorára. Addig bekapcsoltam a gépet és próbáltam valami értelmessel elütni az időt.
- Robin gyere! Kész a kaja! – kiabált Bella.
Mostanában mennek majd a rétre, azt hiszem. Ha még nem voltak. De ha már megejtették ezt a körutat, lassan befogja mutatni Edwardot Charlienak.
Lementem, és szó nélkül elfogyasztottam a vacsorát. Hál’ Isten senki nem szót senkihez. Most az egyszer örültem, hogy csend van. Miközben kivételesen én mosogattam el a tányérokat Bella helyett, Ő addig ott várt rám. Az Ő helyében én már rég elhúztam volna valamerre.
- Na és mit tervezel a mostani napokra? – Próbálta oldani a feszültséget.
- Nem tudom… Gondolom te Edwarddal leszel. Vagy esetleg tévedek? – Aprócska mosoly húzódott a számra.
- Miért gondolod ezt? Nem történt semmi köztünk.
- Majd fog… - suttogtam halkan.
- Mit mondtál?!
- Azt, hogy… lehet lemegyek Jacobhoz. – Kamuztam össze-vissza. – Figyelj Bella! Szeretnék veled beszélni… egy bizonyos dologról.
- Mondd csak. Hallgatlak.
- Nos, ha Edward el akar vinni baseballozni a közeljövőben, akkor ne menj el.
- Már megint mi a bajod vele? – fakadt ki.
- Semmi, csak ne menj… Halaszd el másik időpontra, csak akkor ne menj el. Kérlek!
- Hagyd ezt abba! – Bella kiviharzott a szobából és a kocsikulcsot matatta. – Apa elmentem!
- Ho… - Becsapódott az ajtó. – …va mész? – kérdezte Charlie. – Na, ezt érdemlem a gyerekektől… Robin, nem tudod hova ment? Remélem 5-re visszajön, mert megyünk La Push-ba.
La Push-ba? Hát, de a könyvben semmi ilyen nincs. Ennyire meg lehet változtatni a cselekményt? De ez most mellékes. Ismét láthatom Jake-t! Jaj, de jó! Gyorsan kell keresnem valami normális göncöt.
- Öhm… Nem tudom, de szerintem megjön addigra.
Félbehagytam a mosogatást, majd mivel Bella itthon hagyta a telefonját megnéztem a nevek között, hogy nincs-e bent valamelyik Cullen. Alice neve és telefonszáma ott villogott az első helyen. Nem is kellett sokat keresnem. Felhívtam, majd pár pillanat múlva fel is vette a telefont.
- Szia Bella!
- Szia Alice! Én Robin vagyok! – mondtam, majd Alice egy kisebb sóhajt eresztett ki, mintha nagy csalódás érte volna az ő jámbor kis lelkét. – Csak azt szeretném mondani, hogy ha Bella esetleg hozzátok futna be kérlek írj vissza erre a telefonra egy SMS-t és mond neki, hogy siessen vissza, mert megyünk La Push-ba.
- Öhm… rendben. Akkor, majd küldöm, ha megérkezik. Szia! – köszönt el, majd lerakta a telefont.
Huh, valahova nagyon siethet…
Ezután felsiettem a szobába, majd elkezdtem a szekrényben turkálni, és felkaptam valami csinosabb ruhát. Körülbelül fél óra telt el, majd megkaptam az SMS-t Alice Cullen-től.
Legalább azt tudom, hogy hol van. Bár nem mintha sokat javítana a helyzeten. Bár ha elmondja Edwardnak, amit mondtam talán hallgatnak rám és nem mennek. De mi van akkor,ha elfelejti megemlíteni?!
Bella 5 előtt pár perccel érkezett meg, amikor én és Charlie indulásra készen álltunk. Bella már be se jött csak mi mentünk ki, amikor meghallottuk, hogy begördül a kocsija. Miközben mentünk ki felkaptam Bella telefonját.
- Nem La Push-ba megyünk? – kérdezte Bella.
- De. Miért kérdezed? – értetlenkedtem.
- Hát, mert úgy kirittyentetted magad, mintha esküvőre mennénk.
Charlie csak a bajsza alatt nevetett a mi kicsinyes vitánkon. Beültünk, kivételesen mindketten hátra ültünk és amíg utaztunk átadtam a telefont, majd bluetooth-os elkezdtünk beszélgetni egymással.
Robin:
Mi volt ez az érzelmi kitörés?
Bella:
Még neked áll feljebb?! Mit akarsz elérni? Bevonuljak egy zárdába és cölibátust fogadjak örök életemre?! :@
Robin:
Én nem mondtam, csak arra kértelek, hogy aznap ne menjél el sehova… -.-
Bella:
Aha…
Robin:
Mit aha?
Erre már nem kaptam választ csak egy „Chh”-vel nyugtázta kedves testvérem. A beszélgetéssel talán kicsit elment az idő és nem kellett unatkozva végigülni az utazást. Hamarosan megérkeztünk La Push-ba. Billy és Jacob már ott várt minket. Billy ölében ott volt egy karton sör, mintha csak most jöttek volna meg a boltból. Kiszálltunk, majd Charlie a zsebéből előkapott öt csomag popcorn-t.
Pff… Jó kis délután lesz, remélem Jake nem lesz elfoglalva ezzel a meccsel.
- Sziasztok srácok! Készen álltok egy jó kis meccsre?! – Élte bele magát Charlie.
- Bármikor! – nevetett fel.
- Szia Jake! – mondtam, majd közelebb léptem hozzá és átkaroltam a nyakát és beletúrtam a hajába.
Amikor elengedtem szegény teljesen elvörösödött.
- Hello! – makogott Bella.
Bella még mindig haragudott rám, de amikor meglátta Jacobot mindig apró mosoly húzódott a szájára. Bementünk, majd Jake-kel és Bellával kimentünk a konyhába. Én az ablakhoz mentem, majd kifelé tekintgettem miközben Jacob a kukoricát készítette elő.
- Na és be tudtál már illeszkedni az iskolában Robin?
- Nos… - fordultam Jacob felé - … találtam pár barátot, akikkel jól kijövök, de azért még mindig jobb veled beszélgetni. – nevettem fel.
Ennél a résznél a beszélgetés megfeneklett és kínos csend honolt az egész házra. Szerencsére Billy, kikiabált, hogy vigyük be a kukoricát. Bella felkelt, majd kikapta Jake kezéből és bevitte.
- Mi a baja? Nagyon paprikás a hangulata.
- Összevesztem vele.
- Megkérdezhetem, hogy miért?
- Huh… bonyolult, de mondjuk Miss Önfejű nem fogadja meg a jó tanácsot és megvárja míg „elharapódzik” a dolog.
- Aha… remélem majd kibékültök, mert nagyon rossz így látni titeket.
- Én is remélem.
- Amúgy nagyon csinos vagy. Jól áll neked a zöld!
Á! Észrevette!
- Köszönöm! – Pirultam el.
Közelebb léptem hozzá, de még így is volt köztünk körülbelül négy méter. Nem bírtam a szemébe nézni, és éreztem, hogy a szívem olyan hevesen ver, ahogy még életemben nem vert. Levegő után kapkodva ültem le egy székre.
- Jól vagy? Kérsz egy kis vizet? – kérdezte Jake, miközben leguggolt elém, hogy szemkontaktust tarthasson velem. A fejem teljesen égett, úgy éreztem mintha túl közel kerültem volna a ropogó tábortűzhöz. Bőrömön éreztem, ahogy hideg lehelete végigszántja a nyakamat. Igéző szemei, mint a csokoládé, mintha azt mondták volna, hogy: Gyere közelebb! Add meg magad!, Ezt is tettem, egyre közelebb és közelebb húzódtam Jake arcához, majd lehunytam a szemem és mély levegőt véve az arcára helyeztem ajkaimat,lassan a szája felé tartottam, hogy lágy csókkal illessem.
- Elfogyott a pattoga… Ti meg mi a fészkes fenét csináltok? – hitetlenkedett Bella.
Gyorsan ellöktem magamtól Jake-t, de Ő ettől hátraesett.
- Jajj nagyon sajnálom!
Pár perccel később már mindenki ott téblábolt a konyhaajtóban és minket nézett.
- Mi történt itt? – kérdezte Billy.
- Semmi… - vágta rá Jacob, miközben felsegítettem.
- Semmi… csak megszakítottam a romantikus jelenetet – mondta Bella.
Charlie és Billy hirtelen szétnéztek, majd szó nélkül visszamentek. Testvérem magát nem zavartatva megcsinálta a kukoricát és visszatért, hogy bámulhassa a TV képernyőjét.
- Sajnálom! Nem akartam csak megijedtem.
- Ne aggódj! Ilyen könnyen nem tudsz a kórházba jutattni. – Mindketten felnevettünk.
Sajnálatos módon nem volt még egy ehhez hasonló pillanat az estébe átnyúló találkozásunkkor, hogy megpróbáljam megcsókolni, de talán legközelebb.
- Sziasztok! – mondta Jake – Robin! Remélem, majd meglátogatsz még valamikor!
Mindketten elpirultunk és Billy szájára kaján vigyor húzódott.
2010. február 27., szombat
2010. február 18., csütörtök
8. fejezet
8. fejezet
Nem szívesen tettem be a lábam a Cullen-házba. Főleg, hogy Bella 101% bizonyossággal megtudja, hogy a Cullenék mik is valójában. Miközben Bella jött segíteni kiszálláskor Emmett már ott állt a verandán. Edward odament hozzá. Nem értettem sokat a beszélgetésükből nagyon gyorsan beszéltek, de szerintem arra kérte meg, hogy hozza el Charlie kocsiját. Ezután mindketten eltűntek, de azt nem tudtam volna megmondani, hogy melyik irányba mentek. Edward pár pillanat múlva már ott is volt mellettünk és furcsán nézte eszeveszett erőlködésemet, hogy kijussak az autóból.
- Hadd segítsek! – mondta miközben Bella vállára tette kezét.
Ekkor a testvérem hátrált pár lépést, hogy helyet adjon a „hős lovagomnak”.
- Le a kezekkel! – emeltem fel a hangomat, mikor közelebb hajolt hozzám.
Erre a megnyilvánulásomra mindenki kicsődült a házból.
- Ne tedd magad nevetség tárgyává. Ennyire nem lehetsz gyerekes. Megfoglak és beviszlek.
Lehetséges, hogy tényleg kicsit makacsul viselkedtem, de nem tehetek róla. Nem szóltam semmit csak hagytam, hogy Edward bevigyen a házba. A teste kőkemény volt, nem úgy, mint egy testépítőé, hanem mint egy kőszoboré. Kirázott a hideg, amikor a derekamon felcsúszott a felsőm és kezét odahelyezte. Önkéntelenül átkaroltam a nyakát, ezt már csak akkor vettem észre, amikor a nappaliban próbált lerakni a kanapéra. Carlisle már készenlétben várt rám. Kezében egy kézi táska, ami dagadt a gyógyszerektől és egyéb orvosi felszerelésektől. A nadrágomat puszta kézzel egy apró mozdulattal felhasította. Bella még nem jött be a házba és Edwardot sem véltem felfedezni a környéken.
Remélem nem együtt vannak és csöpögős dumával bombázzák egymást.
Letérdelt az ágy mellé, majd a táskájában matatott.
- Ugye nem vagy allergiás a jódra? – kérdezte Carlisle.
- Nem – mondtam lényegre törően.
Egy kisebb törölköző szerűségre öntött egy kicsit, majd a sebre helyezte azt. Pár másodperc múlva elvette és egy szemöldökcsipeszre hajazó eszközt vett elő.
- Szerencséd, hogy a golyót megállította a sípcsontod, különben be kellene, hogy vigyelek a kórházba. Most egy kis fájdalmat fogsz érezni.
Hirtelen éles fájdalom nyilallt a lábamba.
- Áú! – ordítottam fel a fájdalomtól.
- Mindjárt kész, csak pár másodperc.
Tényleg nagyon gyorsan dolgozott, de ez érthető is, mivel vámpír. Pár perc múlca már kötéssel díszelegtem a kanapén.
Alice jelent meg a kezében egy farmer. Olyasmi volt, mint az enyém, de már ránézésre tudtam, hogy tízszer drágább lehet. Átnyújtotta, majd amikor megláttam az árcédulát nem akartam elfogadni.
- Ezt nem fogadhatom el. Még az unokáimnak is törleszteni kellene. Nagyon köszönöm, de nem fogadhatom el.
- Ugyan már! Ki mondta, hogy vissza kell fizetned? – kérdezte Alice.
- A lelkiismeretem.
Bellát és Edwardot még mindig nem láttam sehol, de a Emmett az egyik pillanatban ott termett Rosalie mögött. Ekkor a lány arcára gyöngéd mosoly húzódott, majd a fiú a vállára tette kezét. Jasper Alice mellé lépett, majd a ökölbe szorított kézfejét kinyújtotta felém, és szépen lassan kinyitotta. Én odatartottam a markomat. Jasper kezembe csúsztatott két golyót, ami minden bizonnyal Charlie pisztolyába illett.
- Nagyon szépen köszönöm, de most sietnünk kell. – Elindultam bicegve az ajtó felé. - Lehetne egy kérdésem? – Fordultam vissza Carlisle felé.
- Hát persze!
- Neked nem Charlie-val kellene lenned? Mármint szerintem most öltek meg egy embert és Őt kellene vizsgálnod.
A többiek elkezdtek csodálkozni, de Carlisle rezzenéstelen arccal válaszolt.
- Már visszaértem. Siettem vissza, mert Alice mondta, hogy valami baj fog történni.
- És nagyon dühös a kocsi miatt? Észrevette, hogy nincs otthon a pisztoly? Mármint, nyilván észrevette, hogy nincs a helyén, de gyanakodott, hogy én vittem el?
- A kocsi miatt nem volt dühös, legalábbis akkor nem, mivel a barátját ölték meg. Bár lehetséges, hogy egy kicsit lehord érte. A fegyverről pedig megpróbáltam meggyőzni, hogy biztos máshová tette le, amikor elindult horgászni, szóval ha siessetek még éppen hazaértek.
- Köszönök még egyszer mindent! – mondtam majd elindultam az ajtó felé.
- Állj meg! – szólt rám vagy inkább kiabált egy női hang.
Megfordultam, ahogy sejtettem, Rosalie volt az.
- Ha tudod, hogy meghalt egy ember miért nem tudtad megakadályozni? Miért kellett meghalnia? Ha te tényleg látod a jövőt, és nem csak szelektíven, mint Alice, akkor neked meg kellett volna akadályoznod! – förmedt rám.
- Rosalie! – próbálta megakadályozni Emmett a hirtelen dühkitörést.
- Hagyd csak! – mondtam, majd Rosalie aranybarna szemébe néztem. – Nos, nem jó a jövővel játszani, aminek meg kell történnie az meg is fog. Ha Őt megmentem meghalt volna helyette egy másik. Nincs értelme kijátszani a jövőt.
Mit csinálok Én!? Most ásom alá a saját célomat!
Ezen elmélkedve néztem magam elé.
Rosalie nem szólt semmit csak egy szempillantás alatt eltűnt, majd nem sokkal később Emmett is követte. Esme jött oda mellém, majd megsimogatta az arcomat.
- Ne törődj vele! Mindig ilyen volt és egy jó darabig ilyen is marad. – Mosolygott a bájos „anyuka”.
Kifelé indultam, amikor már Bella bent ült Edward kocsijában. Szerintem nemrég tudta meg, hogy valójában, micsodák Cullenék. Alice hirtelen ott termett mellettem, majd rátámaszkodva bicegtem el a kocsiig. Beültem, majd Alice-től „fájdalmas” búcsút vettem. Nem volt ínyemre, de mégis úgy gondoltam Edwardnak is meg kell köszönnöm, hogy elhozott és, hogy segített.
- Öhm… Edward…
A fiú tekintete a visszapillantó tükörben hirtelen rám szegeződött, szinte szuggerált.
- Igen? – kérdezte.
- Nos… csak meg akarom köszönni, hogy elhoztál ide minket.
- Nincs mit. – Ezzel lezártuk a társalgást és hazáig nem is beszéltünk.
Szinte száguldottunk az úton. Nagyon hamar hazaértünk. Charlie kocsija sértetlenül ott állt ahonnan elhoztuk. Edward nem szállt ki az autóból, de Bellára vetett pár szerelmes pillantást.
- Remélem, hamarosan találkozunk! – mondta.
- Szia! És még egyszer köszönünk mindent!
- Hello! – mondtam Bella után.
Felhúzta az ablakot, majd amilyen sebesen jöttünk, olyan lassan hajtott el a ház mellől, amikor kiért a látószögünkből már hallottam, hogy teljes gázzal hajt tovább. A pisztoly végig Bella kezében volt, szinte szorongatta.
- És most hova rakjuk? Úgy kell tennünk, mintha nem vette volna észre.
Testvérem előrehaladt, hogy kinyissa az ajtót. Miközben a kulccsal szórakozott átadta a fegyvert, így könnyebben hozzáfért a zárhoz. Kinyitotta, majd mindketten bementünk és azon kezdtünk agyalni hova rakjuk. Végül arra az elhatározásra jutottunk, hogy felakasszuk a fogasra és rátesszük az összes kabátot, ami létezik a világon. Amíg nem ért haza Charlie Bella összedobta a vacsorát én pedig közben Őt „boldogítottam”.
- Nos, most már te is tudod igaz?
- Ó, arra gondolsz, hogy vámpírok? – kérdezte enyhén cinikusan. – Mikor akartad ezt elmondani nekem? – förmedt rám.
- Sajnálom, de nem tehettem, mást nem mondhattam el, de próbáltalak lebeszélni Edwardról és megvédeni téged attól, hogy tudd mik is ők valójában.
- …Kik. – javított ki Bella.
Az este nem volt valami jó hangulatú, sokáig vártunk Charliera, de még hajnali egykor sem volt otthon, így elmentünk és lefeküdtünk Bellával, arra – nem – várva, hogy holnap lehordjanak minket – jobban mondva engem – a kocsi miatt.
Amíg próbáltam elaludni azon gondolkoztam, amit Rosalie-nek mondtam, még a Cullen-házban. Nem tudtam eldönteni, hogy mitévő legyek.
Egyrészt… tudom, hogy Bellának nagyon rossz lesz, ha Edward elhagyja, de másrészt viszont sokkal jobb csírájában elfojtani a bajt.
Nem szívesen tettem be a lábam a Cullen-házba. Főleg, hogy Bella 101% bizonyossággal megtudja, hogy a Cullenék mik is valójában. Miközben Bella jött segíteni kiszálláskor Emmett már ott állt a verandán. Edward odament hozzá. Nem értettem sokat a beszélgetésükből nagyon gyorsan beszéltek, de szerintem arra kérte meg, hogy hozza el Charlie kocsiját. Ezután mindketten eltűntek, de azt nem tudtam volna megmondani, hogy melyik irányba mentek. Edward pár pillanat múlva már ott is volt mellettünk és furcsán nézte eszeveszett erőlködésemet, hogy kijussak az autóból.
- Hadd segítsek! – mondta miközben Bella vállára tette kezét.
Ekkor a testvérem hátrált pár lépést, hogy helyet adjon a „hős lovagomnak”.
- Le a kezekkel! – emeltem fel a hangomat, mikor közelebb hajolt hozzám.
Erre a megnyilvánulásomra mindenki kicsődült a házból.
- Ne tedd magad nevetség tárgyává. Ennyire nem lehetsz gyerekes. Megfoglak és beviszlek.
Lehetséges, hogy tényleg kicsit makacsul viselkedtem, de nem tehetek róla. Nem szóltam semmit csak hagytam, hogy Edward bevigyen a házba. A teste kőkemény volt, nem úgy, mint egy testépítőé, hanem mint egy kőszoboré. Kirázott a hideg, amikor a derekamon felcsúszott a felsőm és kezét odahelyezte. Önkéntelenül átkaroltam a nyakát, ezt már csak akkor vettem észre, amikor a nappaliban próbált lerakni a kanapéra. Carlisle már készenlétben várt rám. Kezében egy kézi táska, ami dagadt a gyógyszerektől és egyéb orvosi felszerelésektől. A nadrágomat puszta kézzel egy apró mozdulattal felhasította. Bella még nem jött be a házba és Edwardot sem véltem felfedezni a környéken.
Remélem nem együtt vannak és csöpögős dumával bombázzák egymást.
Letérdelt az ágy mellé, majd a táskájában matatott.
- Ugye nem vagy allergiás a jódra? – kérdezte Carlisle.
- Nem – mondtam lényegre törően.
Egy kisebb törölköző szerűségre öntött egy kicsit, majd a sebre helyezte azt. Pár másodperc múlva elvette és egy szemöldökcsipeszre hajazó eszközt vett elő.
- Szerencséd, hogy a golyót megállította a sípcsontod, különben be kellene, hogy vigyelek a kórházba. Most egy kis fájdalmat fogsz érezni.
Hirtelen éles fájdalom nyilallt a lábamba.
- Áú! – ordítottam fel a fájdalomtól.
- Mindjárt kész, csak pár másodperc.
Tényleg nagyon gyorsan dolgozott, de ez érthető is, mivel vámpír. Pár perc múlca már kötéssel díszelegtem a kanapén.
Alice jelent meg a kezében egy farmer. Olyasmi volt, mint az enyém, de már ránézésre tudtam, hogy tízszer drágább lehet. Átnyújtotta, majd amikor megláttam az árcédulát nem akartam elfogadni.
- Ezt nem fogadhatom el. Még az unokáimnak is törleszteni kellene. Nagyon köszönöm, de nem fogadhatom el.
- Ugyan már! Ki mondta, hogy vissza kell fizetned? – kérdezte Alice.
- A lelkiismeretem.
Bellát és Edwardot még mindig nem láttam sehol, de a Emmett az egyik pillanatban ott termett Rosalie mögött. Ekkor a lány arcára gyöngéd mosoly húzódott, majd a fiú a vállára tette kezét. Jasper Alice mellé lépett, majd a ökölbe szorított kézfejét kinyújtotta felém, és szépen lassan kinyitotta. Én odatartottam a markomat. Jasper kezembe csúsztatott két golyót, ami minden bizonnyal Charlie pisztolyába illett.
- Nagyon szépen köszönöm, de most sietnünk kell. – Elindultam bicegve az ajtó felé. - Lehetne egy kérdésem? – Fordultam vissza Carlisle felé.
- Hát persze!
- Neked nem Charlie-val kellene lenned? Mármint szerintem most öltek meg egy embert és Őt kellene vizsgálnod.
A többiek elkezdtek csodálkozni, de Carlisle rezzenéstelen arccal válaszolt.
- Már visszaértem. Siettem vissza, mert Alice mondta, hogy valami baj fog történni.
- És nagyon dühös a kocsi miatt? Észrevette, hogy nincs otthon a pisztoly? Mármint, nyilván észrevette, hogy nincs a helyén, de gyanakodott, hogy én vittem el?
- A kocsi miatt nem volt dühös, legalábbis akkor nem, mivel a barátját ölték meg. Bár lehetséges, hogy egy kicsit lehord érte. A fegyverről pedig megpróbáltam meggyőzni, hogy biztos máshová tette le, amikor elindult horgászni, szóval ha siessetek még éppen hazaértek.
- Köszönök még egyszer mindent! – mondtam majd elindultam az ajtó felé.
- Állj meg! – szólt rám vagy inkább kiabált egy női hang.
Megfordultam, ahogy sejtettem, Rosalie volt az.
- Ha tudod, hogy meghalt egy ember miért nem tudtad megakadályozni? Miért kellett meghalnia? Ha te tényleg látod a jövőt, és nem csak szelektíven, mint Alice, akkor neked meg kellett volna akadályoznod! – förmedt rám.
- Rosalie! – próbálta megakadályozni Emmett a hirtelen dühkitörést.
- Hagyd csak! – mondtam, majd Rosalie aranybarna szemébe néztem. – Nos, nem jó a jövővel játszani, aminek meg kell történnie az meg is fog. Ha Őt megmentem meghalt volna helyette egy másik. Nincs értelme kijátszani a jövőt.
Mit csinálok Én!? Most ásom alá a saját célomat!
Ezen elmélkedve néztem magam elé.
Rosalie nem szólt semmit csak egy szempillantás alatt eltűnt, majd nem sokkal később Emmett is követte. Esme jött oda mellém, majd megsimogatta az arcomat.
- Ne törődj vele! Mindig ilyen volt és egy jó darabig ilyen is marad. – Mosolygott a bájos „anyuka”.
Kifelé indultam, amikor már Bella bent ült Edward kocsijában. Szerintem nemrég tudta meg, hogy valójában, micsodák Cullenék. Alice hirtelen ott termett mellettem, majd rátámaszkodva bicegtem el a kocsiig. Beültem, majd Alice-től „fájdalmas” búcsút vettem. Nem volt ínyemre, de mégis úgy gondoltam Edwardnak is meg kell köszönnöm, hogy elhozott és, hogy segített.
- Öhm… Edward…
A fiú tekintete a visszapillantó tükörben hirtelen rám szegeződött, szinte szuggerált.
- Igen? – kérdezte.
- Nos… csak meg akarom köszönni, hogy elhoztál ide minket.
- Nincs mit. – Ezzel lezártuk a társalgást és hazáig nem is beszéltünk.
Szinte száguldottunk az úton. Nagyon hamar hazaértünk. Charlie kocsija sértetlenül ott állt ahonnan elhoztuk. Edward nem szállt ki az autóból, de Bellára vetett pár szerelmes pillantást.
- Remélem, hamarosan találkozunk! – mondta.
- Szia! És még egyszer köszönünk mindent!
- Hello! – mondtam Bella után.
Felhúzta az ablakot, majd amilyen sebesen jöttünk, olyan lassan hajtott el a ház mellől, amikor kiért a látószögünkből már hallottam, hogy teljes gázzal hajt tovább. A pisztoly végig Bella kezében volt, szinte szorongatta.
- És most hova rakjuk? Úgy kell tennünk, mintha nem vette volna észre.
Testvérem előrehaladt, hogy kinyissa az ajtót. Miközben a kulccsal szórakozott átadta a fegyvert, így könnyebben hozzáfért a zárhoz. Kinyitotta, majd mindketten bementünk és azon kezdtünk agyalni hova rakjuk. Végül arra az elhatározásra jutottunk, hogy felakasszuk a fogasra és rátesszük az összes kabátot, ami létezik a világon. Amíg nem ért haza Charlie Bella összedobta a vacsorát én pedig közben Őt „boldogítottam”.
- Nos, most már te is tudod igaz?
- Ó, arra gondolsz, hogy vámpírok? – kérdezte enyhén cinikusan. – Mikor akartad ezt elmondani nekem? – förmedt rám.
- Sajnálom, de nem tehettem, mást nem mondhattam el, de próbáltalak lebeszélni Edwardról és megvédeni téged attól, hogy tudd mik is ők valójában.
- …Kik. – javított ki Bella.
Az este nem volt valami jó hangulatú, sokáig vártunk Charliera, de még hajnali egykor sem volt otthon, így elmentünk és lefeküdtünk Bellával, arra – nem – várva, hogy holnap lehordjanak minket – jobban mondva engem – a kocsi miatt.
Amíg próbáltam elaludni azon gondolkoztam, amit Rosalie-nek mondtam, még a Cullen-házban. Nem tudtam eldönteni, hogy mitévő legyek.
Egyrészt… tudom, hogy Bellának nagyon rossz lesz, ha Edward elhagyja, de másrészt viszont sokkal jobb csírájában elfojtani a bajt.
2010. február 9., kedd
7. fejezet
7. fejezet.
Eljött a „várva-várt” csajos nap, amikor Port Angelesbe megyek karöltve Bellával, Angelával és Jessicával.
- Na, Bella?! Hogy érzed magad? El tudsz velünk jönni, mert mintha még mindig sántikálnál. Nem kellene megerőltetni magadat – mondta Jessica. Természetesen csak színtiszta jóindulat uralkodott felette és ezért akarta megóvni az épségemet.
- Igaza van Jessicának – javasolta Bella. Annyira befolyásolható szegény lány.
Tényleg sántítottam még egy kicsit, bár nem volt vészes, de ha akarja úgy is kikényszeríti, hogy ne menjek el velük.
- Lehetséges, hogy még pár napot pihentetnem kellene, de Bella ígérd meg nekem, hogy hozol nekem egy farmert és pár pólót.
- Rendben. – Mosolygott rám Bella.
- Akkor holnap találkozunk a buszmegállóban – mondta Angela, majd elindult hazafelé.
Mi is elindultunk Bella kocsija felé, majd beszálltunk és hazafelé vettük az irányt. Bekapcsoltam a rádiót és az eléggé akadozó adást hallgatva bámultam a sok zöldet. Még mindig nem tudtam felfogni, hogy itt minden négyzetméter zöld. A nap hátralévő része teljesen átlagosan telt el. Semmi gondom-bajom nem volt aminek nagyon is örültem. Nem kellett semmitől sem félnem, esetleg Bellát megvédenem, valami – vagy valaki – elől. Húgocskám valami sült húst készített. Kicsit ízetlen volt, de azon hamar tudtam segíteni egy kis chili és só. Sokáig fent voltam, mert néztem a TV-t. Péntek esténként, mindig szoktak adni valami jó kis horrort. A nappaliban aludtam el a film közben, de arra még emlékszek, hogy Charlie betakart és kikapcsolta a TV-t.
Másnap körülbelül 1 óra körül keltem, de Bella és Charlie már nem voltak otthon. Egy üzenetet találtam a hűtőre ragasztva.
Kaja a hűtőben, ágyazz be, kérlek és tegyél be egy mosást! Üdv Bella!
- Remek – fortyogtam magamban.
Előkaptam a kaját, majd bedobtam a mikróba és megmelegítettem. Kivettem, majd lehuppantam egy székre és elkezdtem enni, amit Bella alkotott. Elkezdtem elmélkedni azon, hogy az Alkonyat világában létezhetnek-e Twilight-fansite-ok? Otthagyva a kaját felfutottam, a géphez, majd bekapcsoltam. Körülbelül 10-15 percet kellet várnom, amíg elindult a gép. Megnyitottam a Google-t és beírtam, hogy „The Twilight Saga”.
Semmit nem dobott ki.
Most mással próbálkoztam: „Stephenie Meyer”.
Erre már kidobta a Burok című művét, de a Twilighttal kapcsolatban semmit.
Hát ez nem jött össze, pedig azt hittem, hogy most „lebuktathatom” ezt az egész… egész világot vagy nem tudom mit.
Kikapcsoltam a gépet, majd leültem az immár teljesen hideg kajámhoz és elkezdtem enni. A tányért bedobtam a mosogatóba, majd elkezdtem azon elmélkedni, hogy vajon Belláék jelenleg mit csinálhatnak és mi fog velük történni.
Körülbelül most fog Bella elmenni… JESSZUSOM! Bella bajban van! Valamit tennem kell! Nem hagyhatom, hogy találkozzon Edwarddal.
Elkezdtem kapkodni felhúztam a cipőm és kabátom, majd Charlie kocsijának kulcsát leakasztottam és indultam. Szemem sarkában megláttam az enyhe napfényben megcsillanó fegyvertokot, és gondolkozás nélkül felkaptam. Józan állapotban semmiképp nem csináltam volna ilyet, de a helyzet és idő szűke miatt gyorsan kellett döntenem…
Bezártam az ajtót, majd beugrottam a kocsiba. Először fel akartam kapcsolni a szirénát, de arra gondoltam, hogy jobb feltűnés nélkül – már amennyire lehet egy rendőrautóval – áthúzni a városon. A fegyvert beraktam a kesztyűtartóba, hogy meg ne lássa senki. Indítottam a kocsit, majd beletapostam a gázba. Átvágtam a városon, hogy időben odaérjek. Körülbelül két óra alatt értem be Port Angelesbe. Előkerestem a mobilomat, majd felhívtam Bellát, hogy hol van és, hogy ne mozduljon semerre.
- Bella! Maradj ott, ahol vagy! Ne mozdulj semerre. Mindjárt ott vagyok! – Lecsaptam a telefont.
Amikor odaértem Bellának se híre se hamva nem volt.
- Aj Bella, hogy miért nem tudsz elülni a seggeden öt kibaszott percig – morgolódtam magamban.
Kinyitottam a kesztyűtartót és a pisztolyt óvatosan a kabátom alá rejtettem. Kiugrottam a kocsiból, majd bezártam. Elkezdtem futni, de az eszeveszett rohanásban teljesen eltévedtem, az így is ismeretlen környéken. Próbáltam felidézni a könyv e részét, de semmi nem jutott eszembe. Megálltam egy pillanatra, és elkezdtem forogni. (Nem úgy, mint egy őrült körbe-körbe, hanem szépen lassan, hogy fel tudjam mérni a területet.) A hátam mögül egy lány sikolyát hallottam, nem teljesen kivehetően. Nem tudtam rendesen felismerni, de kicsi annak az esélye, hogy egy és ugyanazon időben két lányt próbálnak megerőszakolni. Elindultam a hang felé a fegyvert erősen szorongatva. Megláttam öt vagy hat férfi „bűvkörében” Bellát, aki próbálja kivédeni a taperoló barmokat.
- A… azonnal hagyjátok békén és… és tűnjetek ide – mondtam nem túl meggyőzően.
- Na, nézettek oda fiúk, megjött a szőke herceg… nő, aki vörös fehér lován. – Nevettek fel egyszerre a züllött alakok.
Óvatosan elővettem a fegyvert és kivettem a tokjából. Remegő kézzel tartottam a férfiak felé. A félhomályban nem igazán tudtam kivenni az arckifejezésüket, de a hangokból láttam, hogy kicsit meghökkentek.
- Elhoztad a játék pisztolyodat te kis Vörös?
- Ne szórakozz velem, mert megbánod. – Próbáltam erőteljesen mondani, hogy ne tűnjön fel nekik a félelmem.
- Miért mit teszel? Lefröcskölsz a játékszereddel?
Felemeltem a pisztolyt és a levegőbe lőttem egyet. Hatalmasat szólt, szerintem felébreszthetett mindenkit, aki egy kilométeres körzeten belül aludt. A nagy erő, ami a lövés hatására keletkezett megrántotta a kezemet. Alig bírtam tartani a kezemben a védekező eszközömet. Rátettem a másik kezemet, hogy le ne dobjam, de az megégette a kezemet. A pisztolyt kidobtam a kezéből, majd az a földre zuhant és ekkor önmagától elsült. A golyó lábamba fúródott, pontosítva a vádlimba. Összeestem a fájdalomtól, de Bella azonnal jött segíteni. Felállított, majd beletette a tokjába a fegyvert és beletette a táskájába, hogy meg ne lássa senki. Óriási fényár vakította el a szememet, egy kocsi volt az. Ha minden igaz Edward gurult be kicsit megkésve. Mikor lekapcsolta a világítást, az alakok már eltűntek az éjszaka sötétjében. Nehéz volt megszokni újra a homályt. Odamentem Bella mellé.
- Gyere, menjünk! Jessicaék ott várnak az étterem előtt.
- Hé! Várjatok. – Futott utánunk Edward. – Nem esett bajotok.
- Nem nincs semmi bajunk, de azért kösz – mondtam miközben Bellára támaszkodva bicegtem a kocsi felé.
- Robin! – mondta Bella miközben megállt. – Edward apja orvos. El tudja látni a sebedet. Felhívom Jessicát, hogy elmentem előbb, mert fájt a fejem.
- És a kocsival mi lesz? – kérdeztem.
- Majd Emmett eljön érte és elviszi.
Nem volt mit tenni, tényleg jobb ha Carlisle lát el, mint a kórházban.
Így legalább nem fog az egész család engem szidni meg minden és mondhatom azt, hogy csak felhorzsoltam a lábam, azért sántítok.
- Rendben.
Visszafordultunk a Volvóhoz, majd elindultunk felé. Én hátulra ültem, hogy a lábamat fel tudjam rakni a hátsó ülésre.
Bella a kezével a fűtést próbálta lekapcsolni, amikor egyszerre nyúltak oda. Hirtelen szétpattantak a kezeik. Nem akartak megszólalni miattam, de tudtam, hogy legszívesebben most kérdésözönt zúdítana Bella Edwardra. Az út nagyon lassan telt el a nagy némaságban. Arra gondoltam kellene kapcsolni valami zenét, de belegondoltam, hogy milyen Edward ízlése és inkább hagytam ezt a dolgot, mert nem vagyok oda a klasszikus zenéért, mint a többi lány. Engem nem hat meg a csöpögős duma és a tánctudás. Folyamatosan a visszapillantó tükörben néztem Edward tekintetét. Tényleg eléggé megbabonázó volt, de én akkor sem dőlök be az ilyen bociszemeknek. Körülbelül két és fél óra alatt odaértünk a Cullen-rezidenciához.
Eljött a „várva-várt” csajos nap, amikor Port Angelesbe megyek karöltve Bellával, Angelával és Jessicával.
- Na, Bella?! Hogy érzed magad? El tudsz velünk jönni, mert mintha még mindig sántikálnál. Nem kellene megerőltetni magadat – mondta Jessica. Természetesen csak színtiszta jóindulat uralkodott felette és ezért akarta megóvni az épségemet.
- Igaza van Jessicának – javasolta Bella. Annyira befolyásolható szegény lány.
Tényleg sántítottam még egy kicsit, bár nem volt vészes, de ha akarja úgy is kikényszeríti, hogy ne menjek el velük.
- Lehetséges, hogy még pár napot pihentetnem kellene, de Bella ígérd meg nekem, hogy hozol nekem egy farmert és pár pólót.
- Rendben. – Mosolygott rám Bella.
- Akkor holnap találkozunk a buszmegállóban – mondta Angela, majd elindult hazafelé.
Mi is elindultunk Bella kocsija felé, majd beszálltunk és hazafelé vettük az irányt. Bekapcsoltam a rádiót és az eléggé akadozó adást hallgatva bámultam a sok zöldet. Még mindig nem tudtam felfogni, hogy itt minden négyzetméter zöld. A nap hátralévő része teljesen átlagosan telt el. Semmi gondom-bajom nem volt aminek nagyon is örültem. Nem kellett semmitől sem félnem, esetleg Bellát megvédenem, valami – vagy valaki – elől. Húgocskám valami sült húst készített. Kicsit ízetlen volt, de azon hamar tudtam segíteni egy kis chili és só. Sokáig fent voltam, mert néztem a TV-t. Péntek esténként, mindig szoktak adni valami jó kis horrort. A nappaliban aludtam el a film közben, de arra még emlékszek, hogy Charlie betakart és kikapcsolta a TV-t.
Másnap körülbelül 1 óra körül keltem, de Bella és Charlie már nem voltak otthon. Egy üzenetet találtam a hűtőre ragasztva.
Kaja a hűtőben, ágyazz be, kérlek és tegyél be egy mosást! Üdv Bella!
- Remek – fortyogtam magamban.
Előkaptam a kaját, majd bedobtam a mikróba és megmelegítettem. Kivettem, majd lehuppantam egy székre és elkezdtem enni, amit Bella alkotott. Elkezdtem elmélkedni azon, hogy az Alkonyat világában létezhetnek-e Twilight-fansite-ok? Otthagyva a kaját felfutottam, a géphez, majd bekapcsoltam. Körülbelül 10-15 percet kellet várnom, amíg elindult a gép. Megnyitottam a Google-t és beírtam, hogy „The Twilight Saga”.
Semmit nem dobott ki.
Most mással próbálkoztam: „Stephenie Meyer”.
Erre már kidobta a Burok című művét, de a Twilighttal kapcsolatban semmit.
Hát ez nem jött össze, pedig azt hittem, hogy most „lebuktathatom” ezt az egész… egész világot vagy nem tudom mit.
Kikapcsoltam a gépet, majd leültem az immár teljesen hideg kajámhoz és elkezdtem enni. A tányért bedobtam a mosogatóba, majd elkezdtem azon elmélkedni, hogy vajon Belláék jelenleg mit csinálhatnak és mi fog velük történni.
Körülbelül most fog Bella elmenni… JESSZUSOM! Bella bajban van! Valamit tennem kell! Nem hagyhatom, hogy találkozzon Edwarddal.
Elkezdtem kapkodni felhúztam a cipőm és kabátom, majd Charlie kocsijának kulcsát leakasztottam és indultam. Szemem sarkában megláttam az enyhe napfényben megcsillanó fegyvertokot, és gondolkozás nélkül felkaptam. Józan állapotban semmiképp nem csináltam volna ilyet, de a helyzet és idő szűke miatt gyorsan kellett döntenem…
Bezártam az ajtót, majd beugrottam a kocsiba. Először fel akartam kapcsolni a szirénát, de arra gondoltam, hogy jobb feltűnés nélkül – már amennyire lehet egy rendőrautóval – áthúzni a városon. A fegyvert beraktam a kesztyűtartóba, hogy meg ne lássa senki. Indítottam a kocsit, majd beletapostam a gázba. Átvágtam a városon, hogy időben odaérjek. Körülbelül két óra alatt értem be Port Angelesbe. Előkerestem a mobilomat, majd felhívtam Bellát, hogy hol van és, hogy ne mozduljon semerre.
- Bella! Maradj ott, ahol vagy! Ne mozdulj semerre. Mindjárt ott vagyok! – Lecsaptam a telefont.
Amikor odaértem Bellának se híre se hamva nem volt.
- Aj Bella, hogy miért nem tudsz elülni a seggeden öt kibaszott percig – morgolódtam magamban.
Kinyitottam a kesztyűtartót és a pisztolyt óvatosan a kabátom alá rejtettem. Kiugrottam a kocsiból, majd bezártam. Elkezdtem futni, de az eszeveszett rohanásban teljesen eltévedtem, az így is ismeretlen környéken. Próbáltam felidézni a könyv e részét, de semmi nem jutott eszembe. Megálltam egy pillanatra, és elkezdtem forogni. (Nem úgy, mint egy őrült körbe-körbe, hanem szépen lassan, hogy fel tudjam mérni a területet.) A hátam mögül egy lány sikolyát hallottam, nem teljesen kivehetően. Nem tudtam rendesen felismerni, de kicsi annak az esélye, hogy egy és ugyanazon időben két lányt próbálnak megerőszakolni. Elindultam a hang felé a fegyvert erősen szorongatva. Megláttam öt vagy hat férfi „bűvkörében” Bellát, aki próbálja kivédeni a taperoló barmokat.
- A… azonnal hagyjátok békén és… és tűnjetek ide – mondtam nem túl meggyőzően.
- Na, nézettek oda fiúk, megjött a szőke herceg… nő, aki vörös fehér lován. – Nevettek fel egyszerre a züllött alakok.
Óvatosan elővettem a fegyvert és kivettem a tokjából. Remegő kézzel tartottam a férfiak felé. A félhomályban nem igazán tudtam kivenni az arckifejezésüket, de a hangokból láttam, hogy kicsit meghökkentek.
- Elhoztad a játék pisztolyodat te kis Vörös?
- Ne szórakozz velem, mert megbánod. – Próbáltam erőteljesen mondani, hogy ne tűnjön fel nekik a félelmem.
- Miért mit teszel? Lefröcskölsz a játékszereddel?
Felemeltem a pisztolyt és a levegőbe lőttem egyet. Hatalmasat szólt, szerintem felébreszthetett mindenkit, aki egy kilométeres körzeten belül aludt. A nagy erő, ami a lövés hatására keletkezett megrántotta a kezemet. Alig bírtam tartani a kezemben a védekező eszközömet. Rátettem a másik kezemet, hogy le ne dobjam, de az megégette a kezemet. A pisztolyt kidobtam a kezéből, majd az a földre zuhant és ekkor önmagától elsült. A golyó lábamba fúródott, pontosítva a vádlimba. Összeestem a fájdalomtól, de Bella azonnal jött segíteni. Felállított, majd beletette a tokjába a fegyvert és beletette a táskájába, hogy meg ne lássa senki. Óriási fényár vakította el a szememet, egy kocsi volt az. Ha minden igaz Edward gurult be kicsit megkésve. Mikor lekapcsolta a világítást, az alakok már eltűntek az éjszaka sötétjében. Nehéz volt megszokni újra a homályt. Odamentem Bella mellé.
- Gyere, menjünk! Jessicaék ott várnak az étterem előtt.
- Hé! Várjatok. – Futott utánunk Edward. – Nem esett bajotok.
- Nem nincs semmi bajunk, de azért kösz – mondtam miközben Bellára támaszkodva bicegtem a kocsi felé.
- Robin! – mondta Bella miközben megállt. – Edward apja orvos. El tudja látni a sebedet. Felhívom Jessicát, hogy elmentem előbb, mert fájt a fejem.
- És a kocsival mi lesz? – kérdeztem.
- Majd Emmett eljön érte és elviszi.
Nem volt mit tenni, tényleg jobb ha Carlisle lát el, mint a kórházban.
Így legalább nem fog az egész család engem szidni meg minden és mondhatom azt, hogy csak felhorzsoltam a lábam, azért sántítok.
- Rendben.
Visszafordultunk a Volvóhoz, majd elindultunk felé. Én hátulra ültem, hogy a lábamat fel tudjam rakni a hátsó ülésre.
Bella a kezével a fűtést próbálta lekapcsolni, amikor egyszerre nyúltak oda. Hirtelen szétpattantak a kezeik. Nem akartak megszólalni miattam, de tudtam, hogy legszívesebben most kérdésözönt zúdítana Bella Edwardra. Az út nagyon lassan telt el a nagy némaságban. Arra gondoltam kellene kapcsolni valami zenét, de belegondoltam, hogy milyen Edward ízlése és inkább hagytam ezt a dolgot, mert nem vagyok oda a klasszikus zenéért, mint a többi lány. Engem nem hat meg a csöpögős duma és a tánctudás. Folyamatosan a visszapillantó tükörben néztem Edward tekintetét. Tényleg eléggé megbabonázó volt, de én akkor sem dőlök be az ilyen bociszemeknek. Körülbelül két és fél óra alatt odaértünk a Cullen-rezidenciához.
2010. február 6., szombat
Díj - Köszönet!
1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte.
2. A logót ki kell tennem a blogomba.
3. Be kell linkelnem azt, akitõl kaptam.
4. Írni kell magamról 7 dolgot.
5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak.
6. Be kell linkelnem õket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.
Szeretném megköszönni: Carlie-nak!
7 dolog magamról:
- Imádok olvasni!
- Kedvenc tantárgyam az Irodalom, ezen is belül a Görög eposzok, mítoszok.
- Zárkózott vagyok.
- Utálom, ha valaki kétszínű és hazug.
- Álmom, hogy megírjam életem első könyvét. (Nem az a célom, hogy kiadják vagy ilyesmi, csak legyen kitartásom megírni azt.)
- Imádok a legjobb barátommal elmélkedős témáról beszélni!:P
- Imádok moziba járni a legjobb barátommal!
A 7 oldal akiknek küldöm:
Klajcsiií
Linda
Doo88
Mitchie
Nettyke
Vampire Nori
Anyíta
2010. február 3., szerda
6. fejezet
6. fejezet
- Bella… ne kezd el megint a hisztidet – mondtam egy gyenge pillanatomban, amikor testvérem szemében az látszott, hogy mindjárt megörül a szerelemtől.
Nem szólt semmit, ismét a matek tankönyv fölé görnyedt, majd a ceruzájával kezdett el szórakozni.
- De… olyan elérhetetlen és ettől még vonzóbb lesz számomra. Minden egyes percben szenvedek amikor nem látom a tekintetét.
Azt hittem, hogy csak túldramatizálja a helyzetet, de sokkal makacsabb, mint ahogy gondoltam.
- És honnét tudod, hogy Ő viszont szeret? …csak azt ne mond, hogy megérzed. – Karjaimat összefontam.
Nem szólt semmit, csak felállt és kiment a fürdőben, majd magára zárta az ajtót és hallottam, ahogy zokogni kezdett.
- Ne legyél már ennyire gyerekes. A sírás nem fog megoldani semmit… Egy pasi nem érdemli meg, hogy sírjál érte… Főleg nem Ő.
Bella nem szólt semmit csak tovább szipogott. Körülbelül, úgy képzelem el, hogy a padlón fekszik összegömbölyödve, mint egy sündisznó és remeg a sírástól.
- Bella kérlek, ne csináld ezt! Gyere ki különben… különben betöröm az ajtót! Ismersz, én mindenre képes vagyok.
- HAGYJÁL BÉKÉN! – jött az igencsak nemleges válasz.
Nekidőltem az ajtónak, majd szépen lassan lecsúsztam és fejemet az ajtóba vertem. Ránéztem a közelben lévő órára.
- Hamarosan megjön Charlie és akkor Ő úgy is be fog rontani hozzád… tik-tak tik-tak…
Eszembe jutott valami, ezért gyorsan felpattantam és elindultam Bella szobájába és keresgélni kezdtem a polcok között. Sikeresen beszereztem a kellékeket és visszamentem a fürdő elé. Egy papírlapot csúsztattam be az ajtó alatt és a zárba helyezett kulcsot egy ceruzával próbáltam kipiszkálni a zárból.
- Ezaz! – sikítottam örömömben, amikor tompán megcsendült a kulcs a papíron.
Elkezdtem kihúzni a lapot, de sajnos a kulcs megakadt… Nem volt elég hely, hogy ki tudjam húzni.
A francba! Pedig már majdnem bejutottam.
Eszembe jutott még egy filmes trükk, így ismét felpattantam. Nagy nehezen találtam egy hullámcsatot, majd visszamentem a fürdő elé. A hullámcsatot széthajlítottam, majd a zárba dugva próbáltam kinyittatni az ajtót.
- A filmekben ez sokkal könnyebben szokott menni… Mekkora átverés.
Gondolkoztam, hogy milyen módszereket láttam a filmekben, de semmi nem jutott eszembe.
- Bella kérlek, gyere ki abból a kibaszott fürdőből már! – ordítottam az ajtó előtt.
- Minek?! Hogy megint papolj nekem, hogy milyen rossz lesz nekem Edward mellett.
- Bella ne haragudj, de van valami, amit nem mondhatok el neked! Hamarosan úgy is meg fogod tudni és akkor rájössz, hogy miért nem mondhatom el ezt neked…
Szerintem elég drámai hatást értem el, mivel Bella abbahagyta a szipogást és a felvette a kulcsot a földről és a zárba helyezte.
- De miért nem mondhatod el nekem Robin? Mit tudsz te a Cullenékről?
- Bella… Ne most… Rendeljünk egy pizzát! Mit szólsz hozzá?
Nem szólt semmit, csak a szobája felé vette az irányt. Elé álltam, mint egy barikád.
- Ne szórakozz már Robin! Gyere folytassuk a matekozást.
- Most nem… - Megfogtam a kezét, majd a lépcsőn leráncigálva egészen a konyháig húztam, ahol a hűtőre tűzött lapra tekintettem. – Fogd a kezedbe a telefont, diktálom a számot.
Bella nem szólt semmit, csak csinálta, amit mondtam.
- Sonkás-kukoricásat rendelj!
Miután megrendelte a pizzát ismét karon fogtam, majd a nappali felé vettem az irányt.
- Mit szólnál, ha közben néznénk egy DVD-t?
- Felőlem… - mondta unottan.
- Ha ilyen leszel egész hátralévő életedben esküszöm kiköltözök az erdőbe egy sátorba.
Apró mosoly húzódott testvérem arcára, majd lehuppant a kanapéra.
- Na, mit nézzünk?
- Mondjuk… a Rómeó és Júliát!
- Pff… ilyen helyzetben valami jó kis thrillert kell nézni. – Leguggoltam és megnéztem a nem valami változatos DVD arzenált.
- PÁNIKSZOBA? – Gyorsan kikaptam a DVD-t és a szereplő listát kezdtem el vizslatni.
Jodie Foster… Forest Whitaker… KRISTEN STEWART… Uh… ez érdekes lesz…
Bella nem szólt semmit a különös reakciómra, csak pislogott párat. Betettem a DVD-t, és lekuporodtam mellé. Egész végig őt figyeltem, hogy nem veszi észre saját magát a képernyőn, de nem csinált semmit.
Biztos a rövid, szőkés haj és zöld szem miatt nem tűnik fel neki.
Körülbelül huszonöt perc telt, amikor megérkezett a pizza. Kifutottam, majd kifizettem és a gőzölgő finomsággal.
- Pont ez kell nekünk! – mondtam, majd felnyitottam a dobozt.
Filmnézés közben elmajszoltuk a pizzát, majd a vége felé megérkezett Charlie is.
- Sziasztok Lányok!
- Szia Charlie! – Teljesen egyszerre mondtuk ki ezért teljesen úgy hangzott, mint a Charlie angyalaiban. Felkuncogtunk.
- Látom eléggé lányos délutánotok volt. Van még nekem egy kis pizza?
- Igen van! Hagytunk neked két szeletet. – Bella kinyújtotta karját amiben a dobozt tartotta és várta, hogy Charlie elvegye.
Bejött, majd átvette a maradékot.
- Charlie! Láttad már a Pánikszobát? Nem hasonlít valakire ez a színésznő? Olyan ismerős a tekintete csak a haj meg szem lenne kicsit más!
- Igen láttam, de még egyszer sem vettem észre, hogy hasonlítana valakire ez a lány.
Tuti, hogy a drogos tekintet miatt. Eléggé torz itt Kristen arca… Jól alakít ebben a filmben. De akkor sem értem, hogy miért nem veszi észre senki ezen a világon! Jobban mondva csak Forkson belül…
Már csak tíz perc volt hátra a filmből. Ez az idő is hamar eltelt. Miután vége lett felmentünk és még egy kicsit gyötörtük magunkat a matekkal.
(Szerzői megjegyzés: Ha esetleg van itt valaki, aki nem látta még a Pánikszobát, csak ajánlani tudom! Jó kis film!:P)
- Bella… ne kezd el megint a hisztidet – mondtam egy gyenge pillanatomban, amikor testvérem szemében az látszott, hogy mindjárt megörül a szerelemtől.
Nem szólt semmit, ismét a matek tankönyv fölé görnyedt, majd a ceruzájával kezdett el szórakozni.
- De… olyan elérhetetlen és ettől még vonzóbb lesz számomra. Minden egyes percben szenvedek amikor nem látom a tekintetét.
Azt hittem, hogy csak túldramatizálja a helyzetet, de sokkal makacsabb, mint ahogy gondoltam.
- És honnét tudod, hogy Ő viszont szeret? …csak azt ne mond, hogy megérzed. – Karjaimat összefontam.
Nem szólt semmit, csak felállt és kiment a fürdőben, majd magára zárta az ajtót és hallottam, ahogy zokogni kezdett.
- Ne legyél már ennyire gyerekes. A sírás nem fog megoldani semmit… Egy pasi nem érdemli meg, hogy sírjál érte… Főleg nem Ő.
Bella nem szólt semmit csak tovább szipogott. Körülbelül, úgy képzelem el, hogy a padlón fekszik összegömbölyödve, mint egy sündisznó és remeg a sírástól.
- Bella kérlek, ne csináld ezt! Gyere ki különben… különben betöröm az ajtót! Ismersz, én mindenre képes vagyok.
- HAGYJÁL BÉKÉN! – jött az igencsak nemleges válasz.
Nekidőltem az ajtónak, majd szépen lassan lecsúsztam és fejemet az ajtóba vertem. Ránéztem a közelben lévő órára.
- Hamarosan megjön Charlie és akkor Ő úgy is be fog rontani hozzád… tik-tak tik-tak…
Eszembe jutott valami, ezért gyorsan felpattantam és elindultam Bella szobájába és keresgélni kezdtem a polcok között. Sikeresen beszereztem a kellékeket és visszamentem a fürdő elé. Egy papírlapot csúsztattam be az ajtó alatt és a zárba helyezett kulcsot egy ceruzával próbáltam kipiszkálni a zárból.
- Ezaz! – sikítottam örömömben, amikor tompán megcsendült a kulcs a papíron.
Elkezdtem kihúzni a lapot, de sajnos a kulcs megakadt… Nem volt elég hely, hogy ki tudjam húzni.
A francba! Pedig már majdnem bejutottam.
Eszembe jutott még egy filmes trükk, így ismét felpattantam. Nagy nehezen találtam egy hullámcsatot, majd visszamentem a fürdő elé. A hullámcsatot széthajlítottam, majd a zárba dugva próbáltam kinyittatni az ajtót.
- A filmekben ez sokkal könnyebben szokott menni… Mekkora átverés.
Gondolkoztam, hogy milyen módszereket láttam a filmekben, de semmi nem jutott eszembe.
- Bella kérlek, gyere ki abból a kibaszott fürdőből már! – ordítottam az ajtó előtt.
- Minek?! Hogy megint papolj nekem, hogy milyen rossz lesz nekem Edward mellett.
- Bella ne haragudj, de van valami, amit nem mondhatok el neked! Hamarosan úgy is meg fogod tudni és akkor rájössz, hogy miért nem mondhatom el ezt neked…
Szerintem elég drámai hatást értem el, mivel Bella abbahagyta a szipogást és a felvette a kulcsot a földről és a zárba helyezte.
- De miért nem mondhatod el nekem Robin? Mit tudsz te a Cullenékről?
- Bella… Ne most… Rendeljünk egy pizzát! Mit szólsz hozzá?
Nem szólt semmit, csak a szobája felé vette az irányt. Elé álltam, mint egy barikád.
- Ne szórakozz már Robin! Gyere folytassuk a matekozást.
- Most nem… - Megfogtam a kezét, majd a lépcsőn leráncigálva egészen a konyháig húztam, ahol a hűtőre tűzött lapra tekintettem. – Fogd a kezedbe a telefont, diktálom a számot.
Bella nem szólt semmit, csak csinálta, amit mondtam.
- Sonkás-kukoricásat rendelj!
Miután megrendelte a pizzát ismét karon fogtam, majd a nappali felé vettem az irányt.
- Mit szólnál, ha közben néznénk egy DVD-t?
- Felőlem… - mondta unottan.
- Ha ilyen leszel egész hátralévő életedben esküszöm kiköltözök az erdőbe egy sátorba.
Apró mosoly húzódott testvérem arcára, majd lehuppant a kanapéra.
- Na, mit nézzünk?
- Mondjuk… a Rómeó és Júliát!
- Pff… ilyen helyzetben valami jó kis thrillert kell nézni. – Leguggoltam és megnéztem a nem valami változatos DVD arzenált.
- PÁNIKSZOBA? – Gyorsan kikaptam a DVD-t és a szereplő listát kezdtem el vizslatni.
Jodie Foster… Forest Whitaker… KRISTEN STEWART… Uh… ez érdekes lesz…
Bella nem szólt semmit a különös reakciómra, csak pislogott párat. Betettem a DVD-t, és lekuporodtam mellé. Egész végig őt figyeltem, hogy nem veszi észre saját magát a képernyőn, de nem csinált semmit.
Biztos a rövid, szőkés haj és zöld szem miatt nem tűnik fel neki.
Körülbelül huszonöt perc telt, amikor megérkezett a pizza. Kifutottam, majd kifizettem és a gőzölgő finomsággal.
- Pont ez kell nekünk! – mondtam, majd felnyitottam a dobozt.
Filmnézés közben elmajszoltuk a pizzát, majd a vége felé megérkezett Charlie is.
- Sziasztok Lányok!
- Szia Charlie! – Teljesen egyszerre mondtuk ki ezért teljesen úgy hangzott, mint a Charlie angyalaiban. Felkuncogtunk.
- Látom eléggé lányos délutánotok volt. Van még nekem egy kis pizza?
- Igen van! Hagytunk neked két szeletet. – Bella kinyújtotta karját amiben a dobozt tartotta és várta, hogy Charlie elvegye.
Bejött, majd átvette a maradékot.
- Charlie! Láttad már a Pánikszobát? Nem hasonlít valakire ez a színésznő? Olyan ismerős a tekintete csak a haj meg szem lenne kicsit más!
- Igen láttam, de még egyszer sem vettem észre, hogy hasonlítana valakire ez a lány.
Tuti, hogy a drogos tekintet miatt. Eléggé torz itt Kristen arca… Jól alakít ebben a filmben. De akkor sem értem, hogy miért nem veszi észre senki ezen a világon! Jobban mondva csak Forkson belül…
Már csak tíz perc volt hátra a filmből. Ez az idő is hamar eltelt. Miután vége lett felmentünk és még egy kicsit gyötörtük magunkat a matekkal.
(Szerzői megjegyzés: Ha esetleg van itt valaki, aki nem látta még a Pánikszobát, csak ajánlani tudom! Jó kis film!:P)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
