8. fejezet

8. fejezet

Nem szívesen tettem be a lábam a Cullen-házba. Főleg, hogy Bella 101% bizonyossággal megtudja, hogy a Cullenék mik is valójában. Miközben Bella jött segíteni kiszálláskor Emmett már ott állt a verandán. Edward odament hozzá. Nem értettem sokat a beszélgetésükből nagyon gyorsan beszéltek, de szerintem arra kérte meg, hogy hozza el Charlie kocsiját. Ezután mindketten eltűntek, de azt nem tudtam volna megmondani, hogy melyik irányba mentek. Edward pár pillanat múlva már ott is volt mellettünk és furcsán nézte eszeveszett erőlködésemet, hogy kijussak az autóból.
- Hadd segítsek! – mondta miközben Bella vállára tette kezét.
Ekkor a testvérem hátrált pár lépést, hogy helyet adjon a „hős lovagomnak”.
- Le a kezekkel! – emeltem fel a hangomat, mikor közelebb hajolt hozzám.
Erre a megnyilvánulásomra mindenki kicsődült a házból.
- Ne tedd magad nevetség tárgyává. Ennyire nem lehetsz gyerekes. Megfoglak és beviszlek.
Lehetséges, hogy tényleg kicsit makacsul viselkedtem, de nem tehetek róla. Nem szóltam semmit csak hagytam, hogy Edward bevigyen a házba. A teste kőkemény volt, nem úgy, mint egy testépítőé, hanem mint egy kőszoboré. Kirázott a hideg, amikor a derekamon felcsúszott a felsőm és kezét odahelyezte. Önkéntelenül átkaroltam a nyakát, ezt már csak akkor vettem észre, amikor a nappaliban próbált lerakni a kanapéra. Carlisle már készenlétben várt rám. Kezében egy kézi táska, ami dagadt a gyógyszerektől és egyéb orvosi felszerelésektől. A nadrágomat puszta kézzel egy apró mozdulattal felhasította. Bella még nem jött be a házba és Edwardot sem véltem felfedezni a környéken.
Remélem nem együtt vannak és csöpögős dumával bombázzák egymást.
Letérdelt az ágy mellé, majd a táskájában matatott.
- Ugye nem vagy allergiás a jódra? – kérdezte Carlisle.
- Nem – mondtam lényegre törően.
Egy kisebb törölköző szerűségre öntött egy kicsit, majd a sebre helyezte azt. Pár másodperc múlva elvette és egy szemöldökcsipeszre hajazó eszközt vett elő.
- Szerencséd, hogy a golyót megállította a sípcsontod, különben be kellene, hogy vigyelek a kórházba. Most egy kis fájdalmat fogsz érezni.
Hirtelen éles fájdalom nyilallt a lábamba.
- Áú! – ordítottam fel a fájdalomtól.
- Mindjárt kész, csak pár másodperc.
Tényleg nagyon gyorsan dolgozott, de ez érthető is, mivel vámpír. Pár perc múlca már kötéssel díszelegtem a kanapén.
Alice jelent meg a kezében egy farmer. Olyasmi volt, mint az enyém, de már ránézésre tudtam, hogy tízszer drágább lehet. Átnyújtotta, majd amikor megláttam az árcédulát nem akartam elfogadni.
- Ezt nem fogadhatom el. Még az unokáimnak is törleszteni kellene. Nagyon köszönöm, de nem fogadhatom el.
- Ugyan már! Ki mondta, hogy vissza kell fizetned? – kérdezte Alice.
- A lelkiismeretem.
Bellát és Edwardot még mindig nem láttam sehol, de a Emmett az egyik pillanatban ott termett Rosalie mögött. Ekkor a lány arcára gyöngéd mosoly húzódott, majd a fiú a vállára tette kezét. Jasper Alice mellé lépett, majd a ökölbe szorított kézfejét kinyújtotta felém, és szépen lassan kinyitotta. Én odatartottam a markomat. Jasper kezembe csúsztatott két golyót, ami minden bizonnyal Charlie pisztolyába illett.
- Nagyon szépen köszönöm, de most sietnünk kell. – Elindultam bicegve az ajtó felé. - Lehetne egy kérdésem? – Fordultam vissza Carlisle felé.
- Hát persze!
- Neked nem Charlie-val kellene lenned? Mármint szerintem most öltek meg egy embert és Őt kellene vizsgálnod.
A többiek elkezdtek csodálkozni, de Carlisle rezzenéstelen arccal válaszolt.
- Már visszaértem. Siettem vissza, mert Alice mondta, hogy valami baj fog történni.
- És nagyon dühös a kocsi miatt? Észrevette, hogy nincs otthon a pisztoly? Mármint, nyilván észrevette, hogy nincs a helyén, de gyanakodott, hogy én vittem el?
- A kocsi miatt nem volt dühös, legalábbis akkor nem, mivel a barátját ölték meg. Bár lehetséges, hogy egy kicsit lehord érte. A fegyverről pedig megpróbáltam meggyőzni, hogy biztos máshová tette le, amikor elindult horgászni, szóval ha siessetek még éppen hazaértek.
- Köszönök még egyszer mindent! – mondtam majd elindultam az ajtó felé.
- Állj meg! – szólt rám vagy inkább kiabált egy női hang.
Megfordultam, ahogy sejtettem, Rosalie volt az.
- Ha tudod, hogy meghalt egy ember miért nem tudtad megakadályozni? Miért kellett meghalnia? Ha te tényleg látod a jövőt, és nem csak szelektíven, mint Alice, akkor neked meg kellett volna akadályoznod! – förmedt rám.
- Rosalie! – próbálta megakadályozni Emmett a hirtelen dühkitörést.
- Hagyd csak! – mondtam, majd Rosalie aranybarna szemébe néztem. – Nos, nem jó a jövővel játszani, aminek meg kell történnie az meg is fog. Ha Őt megmentem meghalt volna helyette egy másik. Nincs értelme kijátszani a jövőt.
Mit csinálok Én!? Most ásom alá a saját célomat!
Ezen elmélkedve néztem magam elé.
Rosalie nem szólt semmit csak egy szempillantás alatt eltűnt, majd nem sokkal később Emmett is követte. Esme jött oda mellém, majd megsimogatta az arcomat.
- Ne törődj vele! Mindig ilyen volt és egy jó darabig ilyen is marad. – Mosolygott a bájos „anyuka”.
Kifelé indultam, amikor már Bella bent ült Edward kocsijában. Szerintem nemrég tudta meg, hogy valójában, micsodák Cullenék. Alice hirtelen ott termett mellettem, majd rátámaszkodva bicegtem el a kocsiig. Beültem, majd Alice-től „fájdalmas” búcsút vettem. Nem volt ínyemre, de mégis úgy gondoltam Edwardnak is meg kell köszönnöm, hogy elhozott és, hogy segített.
- Öhm… Edward…
A fiú tekintete a visszapillantó tükörben hirtelen rám szegeződött, szinte szuggerált.
- Igen? – kérdezte.
- Nos… csak meg akarom köszönni, hogy elhoztál ide minket.
- Nincs mit. – Ezzel lezártuk a társalgást és hazáig nem is beszéltünk.
Szinte száguldottunk az úton. Nagyon hamar hazaértünk. Charlie kocsija sértetlenül ott állt ahonnan elhoztuk. Edward nem szállt ki az autóból, de Bellára vetett pár szerelmes pillantást.
- Remélem, hamarosan találkozunk! – mondta.
- Szia! És még egyszer köszönünk mindent!
- Hello! – mondtam Bella után.
Felhúzta az ablakot, majd amilyen sebesen jöttünk, olyan lassan hajtott el a ház mellől, amikor kiért a látószögünkből már hallottam, hogy teljes gázzal hajt tovább. A pisztoly végig Bella kezében volt, szinte szorongatta.
- És most hova rakjuk? Úgy kell tennünk, mintha nem vette volna észre.
Testvérem előrehaladt, hogy kinyissa az ajtót. Miközben a kulccsal szórakozott átadta a fegyvert, így könnyebben hozzáfért a zárhoz. Kinyitotta, majd mindketten bementünk és azon kezdtünk agyalni hova rakjuk. Végül arra az elhatározásra jutottunk, hogy felakasszuk a fogasra és rátesszük az összes kabátot, ami létezik a világon. Amíg nem ért haza Charlie Bella összedobta a vacsorát én pedig közben Őt „boldogítottam”.
- Nos, most már te is tudod igaz?
- Ó, arra gondolsz, hogy vámpírok? – kérdezte enyhén cinikusan. – Mikor akartad ezt elmondani nekem? – förmedt rám.
- Sajnálom, de nem tehettem, mást nem mondhattam el, de próbáltalak lebeszélni Edwardról és megvédeni téged attól, hogy tudd mik is ők valójában.
- …Kik. – javított ki Bella.
Az este nem volt valami jó hangulatú, sokáig vártunk Charliera, de még hajnali egykor sem volt otthon, így elmentünk és lefeküdtünk Bellával, arra – nem – várva, hogy holnap lehordjanak minket – jobban mondva engem – a kocsi miatt.
Amíg próbáltam elaludni azon gondolkoztam, amit Rosalie-nek mondtam, még a Cullen-házban. Nem tudtam eldönteni, hogy mitévő legyek.
Egyrészt… tudom, hogy Bellának nagyon rossz lesz, ha Edward elhagyja, de másrészt viszont sokkal jobb csírájában elfojtani a bajt.