7. fejezet

7. fejezet.

Eljött a „várva-várt” csajos nap, amikor Port Angelesbe megyek karöltve Bellával, Angelával és Jessicával.
- Na, Bella?! Hogy érzed magad? El tudsz velünk jönni, mert mintha még mindig sántikálnál. Nem kellene megerőltetni magadat – mondta Jessica. Természetesen csak színtiszta jóindulat uralkodott felette és ezért akarta megóvni az épségemet.
- Igaza van Jessicának – javasolta Bella. Annyira befolyásolható szegény lány.
Tényleg sántítottam még egy kicsit, bár nem volt vészes, de ha akarja úgy is kikényszeríti, hogy ne menjek el velük.
- Lehetséges, hogy még pár napot pihentetnem kellene, de Bella ígérd meg nekem, hogy hozol nekem egy farmert és pár pólót.
- Rendben. – Mosolygott rám Bella.
- Akkor holnap találkozunk a buszmegállóban – mondta Angela, majd elindult hazafelé.
Mi is elindultunk Bella kocsija felé, majd beszálltunk és hazafelé vettük az irányt. Bekapcsoltam a rádiót és az eléggé akadozó adást hallgatva bámultam a sok zöldet. Még mindig nem tudtam felfogni, hogy itt minden négyzetméter zöld. A nap hátralévő része teljesen átlagosan telt el. Semmi gondom-bajom nem volt aminek nagyon is örültem. Nem kellett semmitől sem félnem, esetleg Bellát megvédenem, valami – vagy valaki – elől. Húgocskám valami sült húst készített. Kicsit ízetlen volt, de azon hamar tudtam segíteni egy kis chili és só. Sokáig fent voltam, mert néztem a TV-t. Péntek esténként, mindig szoktak adni valami jó kis horrort. A nappaliban aludtam el a film közben, de arra még emlékszek, hogy Charlie betakart és kikapcsolta a TV-t.
Másnap körülbelül 1 óra körül keltem, de Bella és Charlie már nem voltak otthon. Egy üzenetet találtam a hűtőre ragasztva.
Kaja a hűtőben, ágyazz be, kérlek és tegyél be egy mosást! Üdv Bella!
- Remek – fortyogtam magamban.
Előkaptam a kaját, majd bedobtam a mikróba és megmelegítettem. Kivettem, majd lehuppantam egy székre és elkezdtem enni, amit Bella alkotott. Elkezdtem elmélkedni azon, hogy az Alkonyat világában létezhetnek-e Twilight-fansite-ok? Otthagyva a kaját felfutottam, a géphez, majd bekapcsoltam. Körülbelül 10-15 percet kellet várnom, amíg elindult a gép. Megnyitottam a Google-t és beírtam, hogy „The Twilight Saga”.
Semmit nem dobott ki.
Most mással próbálkoztam: „Stephenie Meyer”.
Erre már kidobta a Burok című művét, de a Twilighttal kapcsolatban semmit.
Hát ez nem jött össze, pedig azt hittem, hogy most „lebuktathatom” ezt az egész… egész világot vagy nem tudom mit.
Kikapcsoltam a gépet, majd leültem az immár teljesen hideg kajámhoz és elkezdtem enni. A tányért bedobtam a mosogatóba, majd elkezdtem azon elmélkedni, hogy vajon Belláék jelenleg mit csinálhatnak és mi fog velük történni.
Körülbelül most fog Bella elmenni… JESSZUSOM! Bella bajban van! Valamit tennem kell! Nem hagyhatom, hogy találkozzon Edwarddal.
Elkezdtem kapkodni felhúztam a cipőm és kabátom, majd Charlie kocsijának kulcsát leakasztottam és indultam. Szemem sarkában megláttam az enyhe napfényben megcsillanó fegyvertokot, és gondolkozás nélkül felkaptam. Józan állapotban semmiképp nem csináltam volna ilyet, de a helyzet és idő szűke miatt gyorsan kellett döntenem…
Bezártam az ajtót, majd beugrottam a kocsiba. Először fel akartam kapcsolni a szirénát, de arra gondoltam, hogy jobb feltűnés nélkül – már amennyire lehet egy rendőrautóval – áthúzni a városon. A fegyvert beraktam a kesztyűtartóba, hogy meg ne lássa senki. Indítottam a kocsit, majd beletapostam a gázba. Átvágtam a városon, hogy időben odaérjek. Körülbelül két óra alatt értem be Port Angelesbe. Előkerestem a mobilomat, majd felhívtam Bellát, hogy hol van és, hogy ne mozduljon semerre.
- Bella! Maradj ott, ahol vagy! Ne mozdulj semerre. Mindjárt ott vagyok! – Lecsaptam a telefont.
Amikor odaértem Bellának se híre se hamva nem volt.
- Aj Bella, hogy miért nem tudsz elülni a seggeden öt kibaszott percig – morgolódtam magamban.
Kinyitottam a kesztyűtartót és a pisztolyt óvatosan a kabátom alá rejtettem. Kiugrottam a kocsiból, majd bezártam. Elkezdtem futni, de az eszeveszett rohanásban teljesen eltévedtem, az így is ismeretlen környéken. Próbáltam felidézni a könyv e részét, de semmi nem jutott eszembe. Megálltam egy pillanatra, és elkezdtem forogni. (Nem úgy, mint egy őrült körbe-körbe, hanem szépen lassan, hogy fel tudjam mérni a területet.) A hátam mögül egy lány sikolyát hallottam, nem teljesen kivehetően. Nem tudtam rendesen felismerni, de kicsi annak az esélye, hogy egy és ugyanazon időben két lányt próbálnak megerőszakolni. Elindultam a hang felé a fegyvert erősen szorongatva. Megláttam öt vagy hat férfi „bűvkörében” Bellát, aki próbálja kivédeni a taperoló barmokat.
- A… azonnal hagyjátok békén és… és tűnjetek ide – mondtam nem túl meggyőzően.
- Na, nézettek oda fiúk, megjött a szőke herceg… nő, aki vörös fehér lován. – Nevettek fel egyszerre a züllött alakok.
Óvatosan elővettem a fegyvert és kivettem a tokjából. Remegő kézzel tartottam a férfiak felé. A félhomályban nem igazán tudtam kivenni az arckifejezésüket, de a hangokból láttam, hogy kicsit meghökkentek.
- Elhoztad a játék pisztolyodat te kis Vörös?
- Ne szórakozz velem, mert megbánod. – Próbáltam erőteljesen mondani, hogy ne tűnjön fel nekik a félelmem.
- Miért mit teszel? Lefröcskölsz a játékszereddel?
Felemeltem a pisztolyt és a levegőbe lőttem egyet. Hatalmasat szólt, szerintem felébreszthetett mindenkit, aki egy kilométeres körzeten belül aludt. A nagy erő, ami a lövés hatására keletkezett megrántotta a kezemet. Alig bírtam tartani a kezemben a védekező eszközömet. Rátettem a másik kezemet, hogy le ne dobjam, de az megégette a kezemet. A pisztolyt kidobtam a kezéből, majd az a földre zuhant és ekkor önmagától elsült. A golyó lábamba fúródott, pontosítva a vádlimba. Összeestem a fájdalomtól, de Bella azonnal jött segíteni. Felállított, majd beletette a tokjába a fegyvert és beletette a táskájába, hogy meg ne lássa senki. Óriási fényár vakította el a szememet, egy kocsi volt az. Ha minden igaz Edward gurult be kicsit megkésve. Mikor lekapcsolta a világítást, az alakok már eltűntek az éjszaka sötétjében. Nehéz volt megszokni újra a homályt. Odamentem Bella mellé.
- Gyere, menjünk! Jessicaék ott várnak az étterem előtt.
- Hé! Várjatok. – Futott utánunk Edward. – Nem esett bajotok.
- Nem nincs semmi bajunk, de azért kösz – mondtam miközben Bellára támaszkodva bicegtem a kocsi felé.
- Robin! – mondta Bella miközben megállt. – Edward apja orvos. El tudja látni a sebedet. Felhívom Jessicát, hogy elmentem előbb, mert fájt a fejem.
- És a kocsival mi lesz? – kérdeztem.
- Majd Emmett eljön érte és elviszi.
Nem volt mit tenni, tényleg jobb ha Carlisle lát el, mint a kórházban.
Így legalább nem fog az egész család engem szidni meg minden és mondhatom azt, hogy csak felhorzsoltam a lábam, azért sántítok.
- Rendben.
Visszafordultunk a Volvóhoz, majd elindultunk felé. Én hátulra ültem, hogy a lábamat fel tudjam rakni a hátsó ülésre.
Bella a kezével a fűtést próbálta lekapcsolni, amikor egyszerre nyúltak oda. Hirtelen szétpattantak a kezeik. Nem akartak megszólalni miattam, de tudtam, hogy legszívesebben most kérdésözönt zúdítana Bella Edwardra. Az út nagyon lassan telt el a nagy némaságban. Arra gondoltam kellene kapcsolni valami zenét, de belegondoltam, hogy milyen Edward ízlése és inkább hagytam ezt a dolgot, mert nem vagyok oda a klasszikus zenéért, mint a többi lány. Engem nem hat meg a csöpögős duma és a tánctudás. Folyamatosan a visszapillantó tükörben néztem Edward tekintetét. Tényleg eléggé megbabonázó volt, de én akkor sem dőlök be az ilyen bociszemeknek. Körülbelül két és fél óra alatt odaértünk a Cullen-rezidenciához.