5. fejezet

5. fejezet

Amikor felébredtem Bella már nem feküdt a helyén, ha jól hallottam, akkor a konyhában ténykedett valamit, lehet, hogy reggelit csinál, vagy mosogat. Felkeltem, majd kimentem a fürdőbe, hogy összeszedjem magam a tegnap esti – vagy inkább hajnali – kalandozás után a Cullenékkel. Megtámaszkodtam a csapon, a ball karommal, majd a másikkal kinyitottam a hideg vizes csapot. Kezemet alátartottam és arcomat kezdtem vele simogatni. Ez valamennyivel segített, hogy élénkebbnek tűnjek. A kötést levettem a fejemről, majd kidobtam a kukába. Lebattyogtam a lépcsőn és a konyha felé vettem az irányt. Bundás kenyér illata járta át az egész alsó szintet és számomra talán az egyik legkedvesebb hangot is meghallottam, amit egy tárgy kiadhat magából. A teáskanna sípolását.
- Jó reggelt Bella. Mikor keltél fel? – kérdeztem miközben hátratűrtem a hajam.
- Reggelt? Így ½ 12 tájékában?
- Hopsz, kicsit tovább aludtam a kelleténél, de ugye nem késtük le a La Push-i kirándulást? – kérdeztem reménykedve.
- Nem, még nem, de sietnünk kell, ha el szeretnénk menni, pontosabban szeretnél menni… Én még mindig azt hiszem, sokkal jobb lenne, ha itthon maradnánk. Amúgy is egy csomó házi van, amit meg kell csinálni.
- Jaj, már Bella! Ezt megbeszéltük. Megyünk és kész! Amúgy is… régen láttad Jacobot. – pontosan tudtam, hogy Bella mennyire le akar menni és csak engem akar megvédeni és a következményeket is tudtam. Ő kicsit kacérkodik Jacobbal, Jacob elmondja a legendákat, Bella elkezd kutatni és kitör a káosz. Nekem ezt meg kell állítanom. – Ja, és köszi a reggelit.
Az asztal már meg volt terítve. Ott gőzölgött a finom tea és mindkettőnk tányérján két-két szelet bundás kenyér. Leültem és jó nagyot haraptam az enyhén meleg finomságba. Bella is leült velem szembe, majd belekortyolt a teájába. Gyorsan bekapkodtam a kaját, majd felfutottam a lépcsőn és felöltöztem.
- Na, mehetünk! Majd elmosogatsz, amikor megjöttünk. – Rángattam Bellát, majd elzártam a vizet és a kocsi kulcs után kapkodtam.
A fogasról levettem a kabátjainkat és felhúztuk azokat. Bezártuk az ajtót és végre valahára elindulhattunk. Sokkal hosszabb útra számítottam. Legalábbis Bella nem ilyen rövidnek írta le, de lehetséges, hogy azért tűnt ilyen rövidnek, mert már nagyon izgultam Jacob miatt.
Mikor megérkeztünk a többiek már ott voltak és ránk vártak. Mike és Eric már szörfre készek voltak és szerintem engem vártak, de sajnos ki kell őket ábrándítanom, mert én a fejem miatt nem fogok belemenni a vízbe…
Kiszálltunk a kocsiból, majd köszöntöttük a többieket.
- Siess Robin! Nézd milyen jók a hullámok! – mondta fellelkesedve Mike.
- Bocsi fiúk, de a sebem miatt nem tudok veletek menni… - sajnálkoztam miközben a talajon heverő kavicsokat fixíroztam.
Nekidőltem Mike furgonjának, amiben Jessica és Angela ült. A lányok Bellával elbeszélgettek és valami olyasmit hallottam, hogy lefixálták a báli ruha vásárlásának pontos időpontját. Én meg csak vártam és vártam, hogy mikor tűnik fel a távolban Jacob.
Nem hittem a szememnek, amikor megláttam Jacobot a part mentén sétálgatni.
Jesszusom, ez Ő az… Most mit csináljak?
Gyorsan hátat fordítottam, majd kicsit elkezdtem magam csinosítani. A zsebembe rejtettem indulás előtt egy szájfényt és egy kisebb parfümmintát, gyorsan fújtam magamra belőle és a hajamat is megigazítottam a visszapillantó tükörbe.
Csak nyugalom Robin. Nem lesz semmi baj! Robin. Semmi hirtelen reakció.
- Áááá! Ez! Ő! Jujj! Jacob! – elkezdtem rohanni felé, majd a nyakába ugrottam.
- Robin mit csinálsz? – Nézett bambán Bella.
Jacob a hirtelen kapott plusz kilóktól elvesztette egyensúlyát, majd hátravágódott.
- Tudod, hogy sokkal cukibb vagy mint a filmben? – kérdeztem önkívületi állapotban.
Hajzuhatagom előre hullott Jacob arcára, aki elmosolyodott – talán a hajam csiklandozta – és vakítóan fehér fogain megcsillant a tengerről visszatükröződő napfény. A sötétbarna már majdnem fekete szemei teljesen ámulatba ejtettek. Arcom és fülem elkezdett égni – biztos elpirultam –, de szememet nem tudtam levenni róla, minden pillanatot ki akartam élvezni. Megérintettem hosszú, bársonyos barna haját, majd kicsit közelebb hajoltam és akkor… akkor… meghallottam Bella élményromboló hangját.
- Robin te mit csinálsz?
Gyorsan leugrottam Jacobról, majd leporoltam magam. Hátráltam pár lépést, majd hátraestem, mint az elöbb Jake karjai közt.
- Áú! Ez kicsit fájt!
- Várj segítek! – mondta Jacob, majd felhúzott.
- Bocsi, nem szoktam így megnyilvánulni. Amúgy szia Robin vagyok!
Jacob is felkelt és bemutatkozott.
- Én meg Jacob, de ahogy kivettem a viselkedésedből már tudod, hogy ki vagyok. – kacagott – Jól vagy? Mintha sántikálnál kicsit? Gyere, támaszkodj rám, majd visszaviszlek a kocsikhoz.
Nem tiltakoztam és kihasználtam az alkalmat.
- Még egyszer bocsánat. – Tűrtem el a hajamat az elnézéskérés közben.
- Semmi gond! Csak kicsit hirtelen ért… Bella mondta, hogy jössz! Szóval vártalak, de ennyire még nem készültem fel a fogadásodra. – próbálta elviccelni a dolgot.
Én is kacagásba törtem ki. Ezek után Jacob jobb oldalán haladtunk vissza a furgonig. Bella azt mondta, hogy a kocsijában van fásli, így elmente, hogy megkeressem. Hosszas keresés után sem találtam meg, de amikor visszamentem a többiekhez Bella és Jacob már a távolban sétáltak és elméletileg a quileute legendákról fecsegnek, és Bellában most tudatosul, hogy a leendő pasija egy vámpír. Jobbnak gondoltam, ha inkább nem megyek utánuk, úgyis megtudta volna előbb vagy utóbb, de talán eltudom, majd venni a kedvét a vámpíroktól, hiszen azok vérengző fenevadak…
Próbáltam valami értelmessel elütni az időt, amíg visszajönnek, Angelaval társalogtam, hogy Ericcel szeretne menni bálba, de Ő még nem hívta el és Bella azt javasolta neki, hogy hívja el ő a fiút.
- Jessica! Te kivel mész a bálba? – kérdeztem mintha nem tudnám.
- Engem Mike hívott meg, de tökre azt hittem, hogy Bellát fogja elhívni, de Hál’ Isten engem hívott, bár Edwardnak jobban örültem volna. – mondta rezzenéstelenül komoly arckifejezéssel.
- Értem, nagyon összeilletek. Örülök, hogy együtt mentek. – mondtam, hogy ezzel is előrelendítsem az idő múlását.
- Igen… szerintem is… - tette hozzá Jessica.
Jessica úgy látszik, általában megszerzi magának azt amit akar.
Vontam le a következtetést. Angelará tekintettem, aki a hullámokat követte a szemével és a két ügyetlen fiún néha-néha megállt a szeme.
Láttam Jacobékat visszafelé haladni. Bella agya már biztos kattoghat, hogy most mit csináljon, és szegény Jake pedig abban a hitben él, hogy Bella érez valamit iránta. Nem érdemli meg Jacob szeretetét…
Amíg vissza nem értek a lábamat kezdtem vizslatni, kicsit bedagadt, de nem annyira vészes.
- Azt hiszem Bella nem lesz jó a tartós együttélés veled. Éjszaka átragad a balszerencséd rám. – mondtam közbeszólva a beszélgetésükbe, amikor már hallótávolságon belül voltak.
- Az meglehet. Ezt már én is észleltem. Igaz én nem szoktam vele együtt aludni. – Jake Bellára nézett szerelmes szemeivel és én irigykedve bámultam rá. Nem tudtam elhinni, hogy Őt szereti, de abban biztos voltam, hogy megszerzem magamnak bármi áron. Akár elmondom neki az egész jövőt. Én nem dobnám el magamtól, ahogy Bella fogja nem használnám ki…
- Robin! – Zökkentett ki Bella a gondolatmenetemből. – Lassan indulnunk kellene.
- Rendben! – Felálltam, majd Jacobhoz sántikáltam. – Örülök, hogy megismerhettelek.
- Én is nagyon örülök! Majd valamikor meglátogatlak titeket! – kacsintott rám.
Közelebb léptem és megöleltem és Jake is viszonozta az ölelésemet. Beszippantottam kellemes illatát, majd amikor engedett az ölelésén én eltávolodtam.
- Sziasztok! – mondtuk Bellával egyszerre, majd elindultunk a furgonhoz.
Beültünk és hazafelé tartottunk. Az út hosszabbnak tűnt, mint oda, pedig gyorsabban mentünk.
- Jessicáékkal megbeszéltük, hogy jövő héten megyünk, majd Port Angeles-be. Te is jössz ugye? Ruhákat kellene venni…
- Hát nem tudom… A lábammal mi lesz, majd meglátom, szívesen mennék…
… mivel meg kell, hogy védjelek, mert ha én nem teszem, Edward fogja.

4. fejezet

4. fejezet

Új otthonomban ébredtem fel a kanapén feküdve. Bellát hallottam a konyha felől beszélgetni valakivel.
Ez Edward?
Robin felébredt, most jobb lesz, ha megyek – mondta számomra alig hallhatóan.
De honnét tudta, hogy felébredtem?
A kifelé siető fiút láttam meg, miközben feltápászkodtam. Égető szemekkel nézett rám, mintha valami nagyon rosszat tettem volna. Igaz, elég nagy bajt kavartam az iskolai jelenettel, de arról igazán nem én tehettem, hogy a padlóra csurgattam a véremet és ettől „begerjedt” pár rokona. Mikor Bella megjelent mögötte levette rólam a tekintetét.
Viszlát! Remélem, hamar felépülsz Robin – mondta, majd eltűnt a szemem elől.
Gondolom beült a Volvójába és elviharzott…
- Mit keresett itt Edward? – kérdeztem talán túl ingerülten.
- Csak Ő hozott haza, meg hozott be. Nem volt semmi olyan, amire te gondolsz. Kérsz egy kis teát? Éppen az előbb főztem.
- Ó, akkor, majd megköszönöm neki… - dünnyögtem.
- Ne kezd megint ezt a hisztérikus vitádat Robin… Kérsz teát vagy nem?
- Igen, kérek – mondtam miközben duzzogva kimentem a konyhába.
Ekkor vettem csak észre, hogy kötés van a fejemen. Kerestem egy tükröt és megnéztem.
- Nem is olyan vészes ez a kötés. – Forgolódtam, hogy hátulról is láthassam magam.
- Robin szerintem nem kellene, elmennünk holnap La Pushba. Nem hiszem, hogy jót tenne neked – mondta miközben letette a bögrét elém.
- Hát, de életemben először láthatnám Jacobot. Érted te ezt Bella? – ugrottam fel a helyemről.
Jesszusom! Mit csinálok már megint? Jobban járnék, ha megint elájulnék…
- Miért vagy annyira oda Jacobért? Egyszer említettem csak neked az egyik e-mailemben, de még nem is láttad. Jobban mondva láttad, csak akkor még kisbaba volt és az is csak fényképen volt, amit Apu küldött, még Phoenixbe.
- Igen, de azt mondtad, hogy nagyon jó fej meg minden. Szóval… biztos helyes lehet. Nem gondolod?
- Túl fiatal mindkettőnkhöz…
- Egyáltalán nem fiatal… és amúgy is a kor nem számít.
Bella nem szólt semmit, leült mellém, majd belekortyolt a teájába.
- Lassan elmegyek fürdeni és neked sem ártana korán lefeküdni! – mondta miközben az órát leste a falon.
- Hova akarsz te lefeküdni 8 órakor? Bella stréber lettél vagy mi? Éledj már fel egy kicsit… Látom teljesen megzakkantál, amióta nem találkoztunk, de majd én megnevellek.
Bella nem szólt semmit, csak fejét ingatva elmosta a poharát, majd elindult a fürdő felé.
- Komolyan mondtam, hogy feküdj le hamar, mert még a végén feldobod a lábad a sok vérzésedben.
- Pff… Rendben, de csak most az egyszer fekszek le ilyen korán… Érted? – Elindultam Bella után, majd amíg Bella fürdött bekapcsoltam a gépét és nagy nehezen küldtem Phil-éknek egy e-mailt.
- Na, mehetsz fürdeni, de vigyázz el ne csússz, és be ne verd a fejed, mert kicsit kifröcsköltem a vizet.
- Rendben…
Fürdés közben ügyeltem, hogy a kötésem nehogy vizes legyen. Többé-kevésbé sikeresen végrehajtottam az „akciót”. Mikor kimentem már Bella bent feküdt az ágyában.
- Na és akkor most fellövöd a pizsit?
- Ha te így hívod, akkor igen… - mondta rezzenéstelen arccal. Rosszabb volt, mint egy kémiafelelés.
Lefeküdtem a matracomra, majd elfordultam Bella ágyától és mély álomba merültem.
- Robin, Robin ébredj fel! – rázott fel valaki az álmomból – Kérlek! Beszélnem kell veled.
- Mi van hagyjá’ má’ Bella, ha korán lefeküdtünk, akkor legalább szombaton had aludjak egy kicsit tovább…
- Nem Bella vagyok, hanem Edward.
Felpattantak a szemeim, majd felültem.
Edward? De mit akarhat tőlem? Jelen esetben Bellát kellene meglesnie, nem engem zaklatnia az éjszaka közepén…
- Hogyan jutottál be? – kérdeztem bevetve minden színészi tehetségemet.
- Ne játszd az agyad, tudok mindent… Olvastam a gondolataidban…
- Miről beszélsz? – Próbáltam tettetni az ártatlant.
De akkor miért pont most akar lekapcsolni? Miért nem jött ide rögtön…
Nem szólt semmit. Megragadta a karomat, majd kiugrott velem az ablakon. Kirázott a hideg a fagyos testétől. Sikítani akartam, de nem jött ki hang a torkomon a meglepettségtől. Hirtelen már az erdőben találtam magam és száguldottunk a fák között. Meg szerettem volna kérdezni, hogy hova visz, de a szembe áramló levegő miatt ez képtelenség volt. Az egyik pillanatban hatalmas fényár tűnt fel előttünk, amitől a szememet önkénytelenül is be kellett hunynom. Pár másodperc alatt megszoktam az erős fényt, majd kinyitottam a szemem és elém tárult a Cullen család mesébe illő modern villája vagy inkább egy apartmanja. Edward letett a hátáról, majd elindult befelé. Én a meglepettségtől és ijedtségtől megdermedve álltam a háztól úgy tizenöt méterre.
- Gyere! – mondta Edward rezzenéstelen arccal.
Azon gondolkoztam, hogy mi lesz velem, ha nem csinálom azt, amit mond és elfutok a másik oldalra. Hamar feladtam ezt a gondolatmenetet, mert nem tudtam eldönteni, hogy Edward most tud olvasni a gondolataimban vagy sem. Elindultam a hatalmas ház felé, majd ismét megbámultam azt. Felléptem a verandára, majd Edward kitárta előttem az ajtót, és beléptem. Amikor beléptem szememet ismét zavarta a nagy fény és fehérség. A falak nagyon világos színűek voltak, talán tört fehérek, de ha jobban belegondolok, inkább sima fehér. A tört fehér nem vakít ennyire.
Először Esmét láttam meg, aki jött üdvözölni.
- Szia, Robin! – köszöntött bájos és meleg hangon, de azért megtartotta a két méter távolságot.
Nos, lehetett volna rosszabb a fogadtatás. Arra számítottam, hogy kikötve kínoznak majd vagy valami hasonló, bár még azt se tudom mit követtem el, amiért ide kerültem. Carlisle jelent meg felesége mellett, akinek átkarolta a derekát.
- Üdv Robin! Kérlek, fáradj erre. – mondta majd mutatta az irányt.
Mögöttem jöttek mind a hárman, majd megpillantottam az asztalt, azt az asztalt ahol Bella fogja szavazatra kényszeríteni a Culleneket. Ott ült mindenki, már a fogadó bizottságom is helyet foglalt csak én álltam ott tétován. Nem néztem rájuk csak lefelé tekintgettem és a cipő nélküli lábamat néztem. Kicsit hideg volt ahhoz, hogy egy szál selyemhálóingben száguldozzon az ember odakint éjszaka. Egy hideg kéz érintette meg a vállamat. Ismét kirázott a hideg.
- Ne aggódj, nem akarunk bántani, csak beszélni szeretnénk veled – mondta egy csengettyűre hajazó hang a hátam mögül.
Hátranéztem, majd meglátta Alice-t és elkezdett tolni az egyik ülőhelyre. Leültem, majd Alice is lecsüccsent a helyére.
- Nos, azért hoztunk ide…
- Raboltatok el – vágtam bele Edward szavába.
- Most ne civakodjatok – szólt közbe Carlisle. – Azért hoztunk ide, mert szeretnénk tudni, hogy te ki is vagy valójában. Arra már rájöttünk, hogy jövőbelátó vagy.
Miről beszélnek ezek? Jövőbe látó? ÉN?
- Ezt nem értem. Miért lennék én jövőbe látó?
- Edward… tud olvasni az emberek gondolataiban, így a tiédben is… részben…
- Nem kellene minden titkunkat elárulni neki – fortyogott Rosalie.
- Szerintem már mindent tud – mondta Emmett mosolyra húzódó szájjal.
- Mi az, hogy részben? – Ránéztem Carlisle-ra miközben a társaság vitázott.
- Csak akkor látja a gondolataidat, amikor alszol, így nagyrészt csak az álmaidat látja.
Most már értem.
Bevillant, azaz álom, amit akkor álmodtam, amikor Edward felébresztett. Volturival álmodtam. Amikor Jane idejött, hogy elintézze Victoriát, csak későn érkezett. Ezért hisznek jövőbelátónak.
- Értem… Nos, ha már úgy is rájöttetek, akkor elmondom az igazat.
Minden szempár rám szegeződött, majd elkezdtem nagy halványan és felületesen mesélni a „jövőről”.
- Téged a Volturi küldött? – kérdezte Jasper amikor elmondtam a ködös jövőt.
- Nem… nem a Volturi küldött. Szerintetek egy lélegző embert küldenének ide? Akkor már rég vámpír lennék, ha Ők küldtek volna. De most szeretnék haza menni. Charlie minden reggel benéz a szobába, és ha nem talál ott, akkor nagy bajba kerülök, de még előtte szeretnék Edwarddal beszélni… Négyszemközt.
Edward felállt, majd kikísért és a többiek halk susmusolásba kezdtek. Megálltunk a verandán, majd felé fordultam és a szemébe néztem.
- Bellát, hagyd békén… úgyis el fogod hagyni és összetöröd a szívét.
Hamar lezavartam a beszélgetést és nem vártam választ, de szerintem ő nem is akart választ adni. Elment a garázsba, majd kiállt a kocsijával és azzal vitt egészen hazáig. A kocsiban nem szóltunk egymáshoz.
- Köszönöm – mondtam mikor az ablakomon keresztül akart távozni.

3. fejezet

3. fejezet

Sikeresen túléltem az első napot és Bella elkísért a motelbe, hogy elhozzam az ott maradt gitáromat.
- Ruhákat nem is hoztál magaddal? – kérdezte Bella furcsa tekintettel.
- De hoztam, csak a reptéren elkeveredtek és azóta is várom, hogy megkapjam – találtam ki a hazugságot.
- Hát akkor valamikor elmegyünk és veszünk neked pár ruhát. Bár nem vagyok az a vásárolgatós fajta, de ezt már úgy is tudod. – Mosolygott Bella.
Miközben Charlie háza felé tartottunk eszembe jutott, hogy nem is olyan rég az érkezésem előtt történhetett a kocsis incidens Bellával.
- Úgy hallottam, hogy volt valami baleseted. Ez igaz? – Néztem rá mit sem sejtő tekintettel.
- Hát igen volt, de nem történt semmi, mert Edward megmentette az életemet. Azt ne kérdezd meg, hogy hogyan, de egyszerűen csak ott termett és saját életét kockáztatva ugrott közém és a kocsi közé – mesélte elaléltan.
- Milyen lovagias egy fiú – dörmögtem az orrom alatt – de azért neki nem esett baja ugye?
- Hihetetlen, de egy karcolás sem volt rajta, pedig a kocsi neki ment és volt rajta egy hatalmas horpadás is.
Nem akartam ismételten könyörögni neki, hogy kerülje el, de messziről, de valahogy el kell magyaráznom neki, hogy ha ebbe belemegy, teljesen felfordul az élete.
Mikor megérkeztünk kicsit tartottam a találkozástól Charlieval, mivel már egyszer találkoztunk és akkor nem úgy sült el, ahogyan kellett volna. Kikászálódtam a kocsiból, majd megigazítottam magam, hogy a második benyomás kicsivel jobban sikerüljön, mint az első. Gitárral a hátamon elindultunk, majd kopogás nélkül beléptünk – bár ez érthető, mivel Bella itt lakik -, levettem a csizmámat, majd beljebb mentünk.
- Hello Charlie! Bocsánat, hogy a múltkor csak úgy leléptem, csak nem ismertelek meg. Reneé azt mondta, hogy egy idősödő pocakos és morcos férfira számítsak. Nem igazán tudja leírni az embereket. – Vakartam zavartan a homlokomat.
- Semmi baj Robin – mondta unottan egy szelet pizza felett gubbasztva – Gyertek egyetek, amíg meleg. A matracodat pedig felvittem Bella szobájába.
- Nagyon szépen köszönöm, hogy így váratlanul is, de befogadsz.
Nem szólt semmit, csak felállt az asztaltól, majd kidobta a pizza szélét és elmosta a tányérját. Letettem a gitáromat az ajtónak támasztva és leültünk enni Bellával. Charlie elvonult TV-t nézni. Gondolom baseball meccset nézte, mint általában.
Mikor befejeztük a vacsorát felmentünk a szobába és én felhúztam az ágyneműmet, majd Bella után elmentem fürdeni.
Mikor már mind ketten feküdtünk elkezdtünk beszélgetni mindenféléről és ismételten Cullenék került terítékre.
- Nem tudom leírni, azt az érzést, amit iránta érzek. Annyira meg tud babonázni a tekintetével és szinte már kívánom a jelenlétét. Mintha nem tudnék…
- De hát nem is ismered – vágtam a szavába – Alig tudsz róla valamit. Olyan sötét és titokzatos az egész családjával együtt. És szerinted miért nincs barátnője? Lehet, hogy… meleg.
Bella szemei elkerekedtek az érvelések hallatára.
- Robin, én még soha nem éreztem ilyen szenvedélyt más iránt, eddig azt se tudtam, hogy mi a szerelem, de most teljesen más. Ha nem lesz az enyém, abba… abba belehalok.
- Ez csak tini szerelem, majd elfelejted.
- Miért ellenzed ennyire ezt a kapcsolatot? Nem is ismered. Lehet, hogy tök rendes.
- Dehogyis nem… De te nem ismered.
- Honnan ismernéd már? Hiszen ma láttad először.
- Amúgy meg milyen kapcsolatról beszélsz Bella? Kétszer beszélt veled aztán ennyi. El se hívott randira vagy valami.
- Mert biztos félénk, de mit tudsz róla? Mit nem mondasz el?
Pár pillanatra néma csend szállt le közénk és valami jó kifogást akartam találni, de valahogy nem jutott eszembe semmi.
- Én… én nagyon álmos vagyok. Majd, holnap beszélünk. Jó éjt!
- De… - nem szólt semmit elterült az ágyon és a plafont kezdte szuggerálni.
A vitánk ezennel lezárult, legalábbis mára. Nem nagyon tudtam aludni, próbáltam elfoglalni magamat valamivel, de nem nagyon ment.
Körülbelül hajnali három lehetett, amikor egy halk neszt hallottam az ablak felől. Nem nagyon törődtem vele, de amikor egy kicsit gondolkoztam eszembe jutott, hogy Edward rendszeres éjszakai látogatója volt Bellának.
Gyorsan felültem, majd az ablakhoz futottam, hogy elzárjam a menekülés útját, de amikor elértem volna valaki – Edward – félrelökött és bevertem a fejem az ágy sarkába. Nem mérlegeltem a helyzetet, hogy egy vámpírral szembeszállni nekem nem valami jó ötlet. Legalábbis nagy hátránnyal indultam neki a küzdelemnek.
- Robin. Mi történt? – Riadt fel álmából Bella.
- Csak elestem, amikor WC-re akartam menni, semmi gond. Aludj nyugodtan. – Nagy nehezen felálltam, majd kimentem a fürdőbe megnézni, hogy mennyire dagadt meg a fejem.
Bella visszahuppant az ágyba, majd aludt tovább. Mikor kiértem a fürdőbe megláttam, hogy csurom vér a fejem, bár a vörös hajamban nem nagyon látszott meg. Kezembe kaptam egy törölközőt és rátettem a vérző sebre. Égő érzést éreztem miközben óvatosan rányomtam a fürdőlepedőt. A vérzés nehezen állt el, körülbelül fél óráig tartott. Utána gyengéden, csak tiszta vízzel megmostam a hajamat, majd belecsavartam egy törölközőbe és visszamentem a szobába. Ránéztem az órára.
Nem sokára négy óra és én egy szemhunyásnyit nem aludtam. Gyorsan ráhuppantam a matracomra, majd amikor lehajtottam a fejem már el is nyomott az álom.
***
Másnap reggel Bella ébresztett fel kezében egy bögre gőzölgő teával.
- Ó, nagyon szépen köszönöm. – Felültem, megfogtam a bögrét, majd belekortyoltam.
- Láttam a véres törölközőt. Ennyire beverted a fejed?
- Á, nem fájt annyira. – mondtam miközben levettem a fejemről az ismét véres fürdőlepedőt.
Megittam a teát, majd gyorsan felöltöztünk és elindultunk az iskolába.
- Apukád, hogy van? Jól megy neki a baseball? – kérdezte Bella vezetés közben.
Mi?! Apu? Mi a fenéről beszél most Bella?Baseball… baseball…. hogyan jön ide a baseball?
Kezdtem pánikba esni.
- Öhm… Meg van.
- Kicsit bővebben nem tudnád kifejteni? Nagyon régen beszéltem Phillel.
Tényleg… PHIL! Ő baseballozik. Ő lenne az apám? De hát ez, hogy lehet?
- Most… nyertek… kettő meccset, ha jól tudom, bár nem nagyon követtem figyelemmel a baseball-os eseményeket.
Bella nem mondott rá semmit, csak az útra koncentrált.
- Na és La Pushban fogsz szörfözni? – kérdezte Bella.
- Nagyon szívesen megtenném, de a fejemmel nem hiszem, hogy kellemes érzés lenne belemenni a hideg és sós vízbe.
- Ja ez igaz.
Éppen, hogy beértünk az iskolába. Rohantunk a terem felé. A tanár Hál’ Isten késett, így nem kaptunk igazolatlant.
A tanár 10 perccel később érkezett, majd elkezdte az matematika órát. Az óra után Jessicával beszélgettünk, hogy valamikor le kellene ugrani Port Angelesbe ruhát venni. Ők báli ruhát vesznek, majd én pedig utcai ruhákat. Mivel most is Bellától kaptam kölcsön pár ruhát, de az ő ruhatára sem valami nagy, így nem bírnánk sokáig.
Hamar elment a nap és próbáltam nem arra gondolni, hogy minden bizonnyal holnap találkozni fogok Jacob Black-kel La Pushban.
Hamar elment a többi óra is. Mikor elérkezett az ebéd ideje iszonyatos tömeg várt ránk. Beálltunk a sor végére, majd lassan vártuk, hogy ránk kerüljön a sor.
- Na és téged már elhívott valaki a bálba? – kérdeztem Bellát, hogy gyorsabban teljen az idő.
- Nos, volt pár kérő, de nemet mondtam nekik…
- Csak nem Edwardra vársz, hogy talán meghív? – célozgattam.
- Nem erről van szó Robin, akadj már le erről a témáról. Tudod jól, hogy mennyire rossz táncos vagyok.
- Jó-jó… és kik voltak azok, akik meghívtak?
- Eric és Mike is meghívott…
- De… Mike nem Jessicával megy? – kérdeztem úgy mintha nem tudtam volna az egész sztorit elejétől a végéig.
- Nos, ez így van, de csak azért megy vele, mert én javasoltam neki…
- Ó, értem… - mondtam elgondolkodva, azon, hogy körülbelül mikor szakítanak… majd.
Ismételten néma csend szállt ránk. Valami jó témáról akartam beszélni, de sajnos nem jutott eszembe semmi, amit nem lehet egy szavas válaszokkal lepasszolni. A sor a vártnál gyorsabban haladt, tíz perc alatt már elfogyott a tömeg háromnegyede. Innen már be lehetett látni az ebédlőbe és észrevettem, hogy a Cullen család már ott ül a szokásos asztaluknál és csak vannak, néha-néha szólnak egymáshoz egy szót, de általánosságban csak a tömeget nézik.
- Állj le te barom! – kiabálta egy lány, aki egy fiút kergetett.
A fiú eszeveszettül lökdöste a sort, majd amikor elért hozzánk engem is eltaszított az útból. Én elestem, majd bevertem a fejem a padlóba. A sebem, amit tegnap éjszaka szereztem Edwardtól felszakadt, majd a járólapon egy kisebb vértócsa alakult ki. Hirtelen rengetegen lettek körülöttem, mindenki rám szegezte a tekintetét, de a lábak között láttam, hogy Jasper nem tudja magán uralkodni és felém ront, de Edward Emmettel sikeresen megfogták. Ha valaki rendesen koncentrált hallhatta volna a vámpírok mellkasából feltörő halk morajt.
- Hátra, hátra emberek hagyjatok levegőt Robinnak – mondta egy hirtelen fel nem ismerhető tanári hang.
Sohasem voltam valami finnyás lány, de most valahogy émelygés fogott el. Azt hittem kidobom a taccsot, de valahogy elájultam mielőtt ez megtörténhetett volna, talán jobb is.

2. fejezet

2. fejezet

A tornatanár nem szólt a ruhám miatt, és pólót kaptam kölcsön Bellától. Az órán Jessica és Bella közé álltam, mintha Jessica kicsit berágott volna rám még az el nem kezdődött kapcsolatunk legeslegelején, de nem törődtem vele.
- Nos, mivel új tagot köszönthetünk köreinkben ezért, ma Ő választ, hogy mit csináljunk órán!
Túlságosan is el voltam foglalva a VALÓSÁGOS könyvszereplőktől, hogy a tanárra tudjak koncentrálni. Csak akkor vettem észre, hogy rólam van szó, amikor elém lépett.
- Akkor mit szeretnél csinálni az órán? – kérdezte tőlem morcos tekintettel, ahogy egy vérbeli tesitanár szokta.
- Legyen röplabda. Régen játszottam már.
- Akkor Robin az egyik csapatkapitány és a testvére pedig a másik.
Láttam, hogy Bella előre lép, majd méregetni kezdi a többi lányt, hogy kit válasszon maga mellé, hogy ne veszítsen, és ne kelljen neki sokat dolgoznia, mivel mindenki tudja róla, hogy nem valami ügyes, sőt inkább kétbalkezes.
Testvére? Micsoda? Ez meg hogy lehet? Bella… az én… rokonom?!
Ő választott elsőnek. Jessicát választotta, mert gondolom kitört volna a harmadik világháború, ha nem őt választja először Bella. Én Angela mellett voksoltam. Ő olyan típus, akit mindig utoljára választanak, ezért is kezdtem vele, másrészt meg azért, mert csak az ő nevét tudom, de ez igazán mellékes. Utána sajnos a mutogatásra futotta tőlem, néha-néha Angela súgott, hogy kit érdemes szólítani és azokat a neveket bemondtam.
Mikor megvoltak a csapatok felfeszítettük a hálót és kezdődött a játék. Én nyitottam és Bellát állították jobb oldalra. Rá céloztam tudtam, hogy esélye sincs, hogy visszaüsse.
egy pont nekünk.
Talán túlzásba vittem a játékot. Egyre több indulat kavargott bennem. Előre tudtam a történet minden egyes apró részletét. Folyamatosan Bellát „tüzeltem” amikor rajtam volt a sor, hogy nyissak.
Te… te ringyó! Miért teszed tönkre Jacob életét? Miért játszol két férfi szerelmével? Miért szeretsz bele abba az ocsmány vámpírba?
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok futottak át az agyamon, amikor játszottunk.
- Hé, Robin! – szólt oda a tanár. Oda futottam hozzá – Most ülj le, bemegy helyetted a csere. Bella! Gyere te is.
Leültem a padra, majd nem sokkal később újdonsült testvérem is odatelepedett.
- Emlékeztem, hogy jó vagy a sportokban, de azt hittem kicsit gyengébben bánsz majd a nővéreddel. – Nevetett, mintha misem történt volna.
- Bocsi, igazán nem akartam, csak beleéltem magam – mondtam.
- És mikor költözöl be hozzánk? Már megvettettem Charlieval a matracod, amin aludni fogsz.
Én náluk fogok lakni? Az Ő szobájában ahol etyepetyézni fog majd a pasijával? Kösz, de nem!
- Öhm… hát akkor, majd ma átviszem a cuccaimat, de én szívesen elalszok a nappaliban, igazán nem akarok zavarni – nyöszörögtem össze-vissza.
- Hát, de miért? Tök jól elleszünk. Amúgy, majd ebédnél bemutatom a sulit és a klikkeket. Van egy elég érdekes család…
Jesszusom! A Cullenékre gondolhat biztos. Edwardra és a többiekre.
Edward… tud olvasni a gondolataimban… akkor már mindent tud rólam és, azt is tudja, hogy tudom mi történt, vagy mi fog történni.
Pánikrohamszerű érzésem támadt. Elkezdtem kapkodni a levegőt, mint valami őrült és izzadtság cseppek gördültek le a homlokomon.
- Robin! Jól vagy? – kérdezte Bella, miközben a hátamat kezdte el dörzsölni.
- I… igen, csak ki kell mennem a mosdóba. – Felálltam, majd se szó, se beszéd kirohantam a mosdóba és az arcomat kezdtem el mosni.
Pár perc múlva már ott volt Bella, hogy megnézze mi történt velem. Próbáltam a gondolataimat türtőztetni és nem gondolni semmi… semmi olyanra, amivel magamnak árthatnék. Az órára nem mentünk vissza az öltözőben ülve vártuk meg az utolsó 5 percet, majd visszaöltöztünk.
- És mi van azzal a furcsa családdal? Csak nem tetszik neked az egyik? – kérdeztem a hátralévő pár percben.
- Nem tudom… Én…én próbáltam közeledni hozzá és akkor azt hittem, hogy jóban vagyunk, de egyszerre csak megváltozott és egyre jobban kerülni kezdett és… és amikor hozzám szólt, akkor úgy éreztem, hogy árad belőle a gyűlölet irántam – mondta kétségbeesetten.
A következő órám, pontosabban óránk nyelvtan volt. Könyv híján kénytelen voltam Bella könyvét nézegetni. Hamar elrepült az idő, a tanár egész órán azt próbálta kifejteni, hogy milyen fontosa vessző az egész világ nyelvtanában. Jót kacagtam rajta magamban. Azon csodálkoztam, hogy miért nem láttam eddig egy Cullen-t sem. Már mindenkivel találkoztam, akik a könyvben viszonylag fontosak, mint Mike, Eric XYZ, de a vámpírok ide se tolták a képüket. Nem akartam belegondolni, hogy miattam, bemagyaráztam magamnak valami egyszerű, de jó okot, hogy miért nincsenek itt. Biztos vadásznak.
Tudtam, hogyha így lenne Bella tudta volna, de akkor is jó volt ezt hinni.
***
Az ebédidő hamar eljött. Folyamatosan cikázott a szemem jobbra-balra. Egyik pillanatban észrevettem, Cullenéket. Mindegyik ott volt saját valójában. Ha belegondolok Rosalie volt az a karakter, aki leginkább emlékeztetett az őt alakító színésznőre. Nem tudtam levenni a szemem róluk. Alice picike volt és aranyos, mint egy balerina pontosan olyan, ahogy Bella leírta. Jasper szótlanul ült kedvese mellett, mint valami védőszent, akit nem lát senki, de a szeméből olyan erős szenvedés sugárzott, hogy szinte átragadt mindenkire. Na és Emmett arcán ott ült az a bátor, harcra kész tekintett egy bohókás vigyorral megspékelve, de Edwardot nem láttam sehol.
- Hé, lányok! – kiáltott távolból Eric – Lejöttök, hétvégén La Push?
- Robin mit szólsz hozzá? – Bökött meg Bella.
Csak most vettem le a tekintetemet a vámpírokról.
- Tessék? Mit kérdeztél? Kicsit elkalandoztam. – Mosolyogtam vissza a többiekre.
- Nem akarsz, lejönni La Pushba hétvégén? Jó buli lesz. Szörfözünk, meg minden – mondta Mike.
- De… nagyon szívesen. Jó bulinak hangzik. – Letelepedtem Angela és Jessica közé.
- Na, én elmegyek, valami kajáért kilyukad a gyomrom. Hozzak neked valamit Robin?
- Egy szendvicset hozhatsz nekem, ha megteszed. – Néztem rá Bellára.
Nővérkém – vagy húgom még magam sem tudom – elment és addig Jessica közelebb húzódott mellém és elkezdett velem trécselni.
Látod ott azt a fiút Bella mellett? – mutatott a villájával Edwardra – Na, Ő Edward Cullen. Bella olyan nyomi, semmi extra nincs benne… Kis jelentéktelen senki. én bezzeg Edward minden egyes kívánságát teljesíteném, beleértve természetesen a legextrémebbeket. Ezerszer inkább hozzám illik egy ilyen dögös pasi, mint hozzá.
- Aha… – mondtam miközben végig őket figyeltem és felidéztem minden egyes mondatukat.
- Jaj! Ugye nem mondod vissza neki? De azért te sem gondolod, hogy ők összeillenének.
- Ugyan, én nem mondom vissza. – Felálltam, majd elindultam feléjük.
Félúton megakadtam, Edward tekintete megtalált, próbáltam az agyamat kitisztítani, de valahogy egyre erősebbek lettek az emlékképek a jövőből. Előre léptem párat és már ott is álltam Bella mellett.
- Sziasztok! Bocsi, hogy megzavarom a beszélgetést. Te vagy Edward? Én Robin vagyok – ugrottam oda közéjük abban a bizonyos „Mi van, ha nem én vagyok a hős, Bella?” pillanatban – Csak szólni akartam, hogy a szendvicsbe ne legyen tojás. Mostanában nem rajongok érte. – Hirtelen csak ez jutott eszembe.
Edward szúrós tekintettel mért végig. Kicsit ijesztő volt, mintha keresne rajtam valamit, de nem tudtam rájönni, hogy mit.
- Üdvözöllek Robin. Köszöntelek a forksi lakosok körében. Remélem, remekül fogod érezni magad ebben a kis közösségben.
Mindig ilyen régimódi vagy? Rosszabb, mint a nagyanyám. Mindegy! Gyere Bella, majd éhen halok. – Próbáltam mit sem törődni vele és Bellát magam után húzva meneteltem az asztalunkhoz.
- Öhm, akkor, majd később találkozunk – mondta miközben ráncigáltam a csökönyös szerelmes kiscsajt.
- Rendben. – Fordult hátra Bella.
- Ez az a fiú, akiről beszéltél? – kérdeztem félútón az asztal felé.
- Igen ő az. Miért? Valami baj van vele?
- Pontosan. Nem illik hozzád. Neked most a tanulásra kell koncentrálnod nem a pasikra – mondtam egymás után a hülyébbnél hülyébb zagyvaságokat.
- Ezt pont te mondod, aki él-hal a pasikért?! – vágta a fejemhez.
Ettől a kifogástól féltem a legjobban.
- De… de én teljesen más vagyok. Én sosem törődtem a tanulással, de neked itt a nagy lehetőség. Sőt, még az egyetemre is gondolnod kell, mindjárt itt van az érettségi is. Gondolj bele mennyi zűrzavaros ügy. Ebbe nem fér bele egy vámp… egy pasi – soroltam a kifogásokat, majd szembefordultam vele – Kérlek Bella. A kedvemért ne találkozz vele – könyörögtem miközben mélyen a szemébe néztem.

Ezer hála Rileey-nak, aki segített egy-két dologban!:D

1. fejezet

1. fejezet

Mikor felébredtem egy házban találtam magam. Egy rendőr volt ott mellettem, aki vizes ruhával törölgette a fejemet eléggé ügyetlenül.
- Hál’ Istennek, hogy felébredtél – hálálkodott az ég felé emelve tekintetét.
- Öhm… Engem Robinnak hívnak. – Miközben próbáltam felülni, a fejembe hírtelen szúró fájdalom tört, ami ismét visszaszédített a – szerintem ősrégi – kanapéra.
- Az én nevem Charlie. A rendőrkapitány vagyok – mondta a göndör hajú pasas.
- Jaj! El fogok késni a gitárórámról? El kell jutnom Brooklynba.
A férfi furán nézett rám. Mintha az elmegyógyintézetből szabadultam volna.
- Brooklynba a newy yorki Brooklynba? Téged az erdőben találtunk. Ájultan és egyedül.
- Milyen erdőben? Ahol én lakok ott nincs is erdő, csak parkok.
- Te pontosan hol laksz, mivel mindenkit ismerek a városban? – kérdezte, mintha még életében nem látott volna fehér embert.
- New Yorkban mindenkit ismer? Azt megnézném! – Kacagtam fel a kijelentésre egy picit, de rögtön abbahagytam, mert a rendőr nem volt valami mókás hangulatában.
- Nem New Yorkban vagy Kislány! El kellene, hogy vigyelek a kórházba szerintem beverhetted a fejed.
- Ó, nem kell, hívok egy taxit és majd felhívom anyukámat már biztos vár és aggódhat. – Felálltam és a fejembe ismét szúró fájdalom csapott, de nem törődve semmivel, az ajtó felé vettem az irányt.
- Várj! Itt van a gitárod és egy borítékkal. – szólt utánam Charlie kapitány.
Visszafutottam felkaptam cuccaimat, majd ismét a kijárat felé kacsintgattam.
– Nem szeretnél még maradni? Nyugodtan maradj, csak nekem el kell mennem, dolgozni, de a lányom hamarosan hazajön. Éppen a barátnőjénél van.
- Nem, amúgy sem szeretnék zavarni, de nagyon köszönöm, hogy segített! Viszlát! Remélem, még találkozunk, bár nem hiszem, hogy itt NY-ben sűrűn találkoznak az emberek csak úgy véletlenül. – Intettem egyet, majd kiléptem.
Becsuktam magam mögött az ajtót, majd körülnéztem, hogy a város melyik részén is vagyok pontosan. A szemeim elkerekedtek, amikor megláttam a lepukkant – New Yorkhoz képest – falucskát, ahova kerültem. Arcomat megfújta a hideg, csípős szél, ami még rátett egy lapáttal a meglepettségemre, amit inkább ijedtségnek neveznék. Gyorsan a kilincs után kaptam, majd berohantam a házba.
- Uram?! Hol vagyok? – Néztem rémült szemekkel a férfira, aki a slusszkulcsot a kezében tartva igyekezett a bejárati ajtó felé.
- Forksban. Hol máshol? – mondta enyhén cinikusan, majd félmosolyra húzódott a szája.
Gitárom kiesett a kezemből. Charlie… Forks… Phoenix… Charlie lánya…
- Lehetne egy kérdésem? – Válaszra nem várva azonnal feltettem. – A lányát nem úgy hívják, hogy Bella?
- De, úgy hívják, de te ezt honnét tudod?
Mit mondjak neki. Robin, te agyalágyult vörös liba, miért nem gondolkozol?! Szemeimet össze-vissza forgattam, majd eszembe jutott egy elég hihető történet.
- Nos, Én új vagyok a városban, most költöztem ide és hallottam pár diákról az iskolából – mekegtem a mondókámat, de ha Ő az a Charlie, akire gondolok, akkor könnyen beveszi a hazugságot, de most, hogy jobban megnézem egyáltalán nem olyan, mint a filmben. Bár Billy Burke jó Charlie, de most, hogy láttam az igazit…
- Ó, akkor köszöntelek a városban. Remélem, még látjuk egymást, de most tényleg sietek.
Felkaptam a gitárt, majd elindultam az ajtó felé és be akartam csukni az ajtót, de Charlie is jött utánam. A zsebében megcsörrent a telefon.
- Bella!? Kicsit késel? De ne maradj sokáig. Holnap iskola.
Elindultam, de amikor elment visszamentem a házhoz és alaposan megnéztem „A Házat”, amiben a történet egy része játszódik.
Fogalmam sincs hogyan kerültem ide, de most el kell mennem keresni egy szállást és utána beiratkozni az iskolába, mielőtt lebukok, mellesleg ruhákat is kell szereznem.
A városban találtam egy takaros motelt, amiben megszállhattam. Abból a pénzből fizettem, amit abban a borítékban találtam, amit Charlienál hagytam.
Felmentem a bérelt szobámba. Kitártam az ajtót és egy eléggé régi, de rendezett környezet tárult elém. Szép takaros ágy, mellette egy zöld kanapé, azzal szemben pedig egy kicsi TV. A fürdőbe éppen hogy beláttam, de szépen csempézett volt és nem volt penészes egyáltalán. Beléptem, levettem a cipőm, majd a gitáromat az elég rozzant kanapé mellé fektettem le és óvatosan a zipzárt kezdtem el húzni. Nem is mertem belegondolni, hogy akár összetörhetett a gitárom. Felnyitottam a fedelét, és Hál’ Istennek nem történt semmi baja. Kivettem a helyéről és kezembe kaptam, a húrokat lefogtam és az egyik kedvenc számomat kezdtem el játszani.
***
Másnap reggel a rozzant kanapén ébredtem kezemben a gitárommal, amit úgy szorongattam, mint a legféltettebb kincsemet. Ránéztem az ősrégi vekkerre és még csak 7:22 volt. Bementem a fürdőbe és kicsit megigazítottam magam, mintha friss és üde lettem volna, pontosan olyan, mint egy reklámarc.
Elindultam – kivételesen gitár nélkül – az iskola felé, de közben rájöttem, hogy nem tudom, hogy hol van az iskola. Körülnéztem egy öreg néni ballagott éppen egy vegyesbolt felé. Átrohantam az utón dacolva a „hű de hatalmas” forgalommal.
- Elnézést! Kérem, meg tudná mondani, hogy merre van a forksi gimnázium? – Lágyan megérintettem a vállát, mintha egy ókori váza lenne.
- Persze kedveském! Menjen itt egyenes és utána kétszer balra. – Mosolygott rám a néni.
- Nagyon szépen köszönöm! Remélem, még összefutunk.
Nem is volt olyan messze, mint gondoltam. Nagyon furcsa érzés kapott el, amikor beléptem az ajtaján. Hátra néztem a vállam fölött, és akkor láttam meg a piros Chevrolet Chevy-t, amint beparkol. Bella kiszállt belőle, és lehajtott fejjel nem törődve a rá tapadó szempárokkal előre indult. Előre futottam, nem akartam találkozni vele. Fogalmam sincs miért, de nem. Pedig csak egy átlagos diáknak nézett volna. Később vettem észre, hogy engem is ugyanúgy követnek a szemek. Kicsit frusztrált a tudat, hogy mindenki engem bámul.
Megpróbáltam valakit megszólítani, hogy elmondja, merre találom az igazgatói irodát, de mindenki lenézően – vagy félénken, bár ez száz emberből egy volt – tekintett rám.
Becsöngettek, mindenki eszeveszett rohanásba kezdett a termébe, gondolom, nem akarnak késni a félév közepén. A folyosók kiürültek és észrevettem a jelzőfeliratokat, amik segítenek az újonnan jött diákoknak.
Elindultam a zöld nyilak irányába és egyszer csak megláttam egy szépen kidolgozott bükkfából készült ajtót, melyen az igazgatónő neve díszelgett. Óvatosan kopogtam, majd invitáló szavakat nem hallva hosszas várakozás után sem benyitottam. Rögtön megpillantottam a hatalmas ezüstszínű íróasztal mögött gubbasztó negyvenes éveiben járó nőt.
- Jó napot kívánok! Nem akarok zavarni, csak most költöztem a városba és szeretnék beiratkozni az iskolába, ha ez lehetséges. – Csendesen behajtottam az ajtót, hogy ne zavarjam meg a körülöttem honoló csendet és nyugalmat.
- Kérem, foglaljon helyet Ms. …
- Reynolds – segítettem ki az igazgatónőt.
- … Ms. Reynolds.
Leültem az egyáltalán nem kényelmes fém retro székre hajazó „műalkotásra”.
- Hogyan szólíthatom? Jobban szeretem a leendő és jelenlegi diákokat a keresztnevükön szólítani. – Rákönyökölt az asztalára, majd mélyen a szemembe nézett, mintha valami átkot szórt volna rám. Teljesen megbabonázott sötétbarna pillantásával.
- Öhm… Szólítson csak Robinnak – mondtam kicsit megkésve.
- Nos, honnan jöttél Robin?
Fogalmam sem volt mit kellene felelnem erre a kérdésre ismételten – mint Charlienál – elkezdtem forgatni a szememet és a számba harapta.
Nem tudom, hogy honnét jött az ötlet, de azt éreztem, hogy Floridát kell mondanom.
- Meg tudnád mutatni a személyes okirataidat?
A levegő körülöttem hirtelen nagyon meleg lett. Izzadtságcsepp gördült végig a halántékomon, majd végig a nyakamon, be a pamut pulcsimba, ami gyorsan felszívta a cseppet. Felálltam, majd elkezdtem tapogatni a farmerből készült rövidnadrágom – bár enyhén hideg volt ahhoz, hogy ilyenbe koslassak Forksban – zsebeit. A jobb oldali farzsebemben éreztem valami négyszögletű dolgot. Belenyúltam, majd kivettem egy fekete pénztárcát. Kinyitottam és benne volt minden fontos iratom. Kivettem a személyimet és a diákigazolványomat, majd átnyújtottam az igazgatónőnek.
Szűz Anyám! Ez meg hogy történhetett? Megmertem volna esküdni, hogy nincsenek nálam az irataim.
- Nos, Robin, ezennel felvételt nyert a forksi gimnáziumba. – Felállt és pár papírt kapkodott össze és fénymásolt le. – Mindjárt odaadom az iskola térképét, az órarendjét és a házirendet.
Átvettem a papírokat, megköszöntem azokat és kiléptem az ajtón.
Az első órára már nincs értelme bemenni, de a második tesi. Remélem, ebben a ruhában enged majd tesizni a tanár, nem akarom rögtön igazolatlannal kezdeni.
A térképet kémlelve indultam el a még mindig nyugodt folyosókon, hogy ne a rám meredő szemek közt kelljen kóvályognom.
Sikeresen elértem a tornateremhez és az öltözőket is megtaláltam. Leültem egy kényelmes fotelbe, majd vártam, hogy kicsengessenek. Hamar eltelt az idő, pedig még húsz perc még vissza volt.
Kicsengettek. Ismét tömegnyomor alakult ki a szűk átjárókon és én próbáltam bejutni az öltözőbe. Lassan ráeszméltem, hogy Bellával fogok egy osztályba járni és óráink nagy része is ugyanaz lesz. Azzal nyugtattam magam, míg nem találkozunk, hogy úgy sem ismerne meg, hiszen életében nem látott, csak én ismerem őt.
Beözönlött a sok lány. Belépett Jessica és mögötte pedig Angela. Nagyon zavarba jöttem a látványuktól, de ők rám se hederítettek.
A csaj-csorda végén ott lépegetett Bella. Az a Bella, aki nemsokára rájön a titokra, aki Olaszországban fog küzdeni a Volturi ellen, aki Jacob életét teljesen tönkreteszi.
Néztem, ahogy lehajtott fejjel félénken toporog valami helyet keresve magának. Megpillantott, majd rám mosolygott. Meglepődtem, hogy ennyire közvetlen az új iskolájában.
- Szia, Robin! Egész nap téged kerestelek. Már találkoztál Charlieval? Mintha rád illett volna a leírása, az „eltévedt lányról”. – Lehajolt a fejemmel egy vonalba és két puszi mellett lágyan magához ölelt.
Köpni-nyelni nem tudtam az meglepettségtől. Az ölelést nem tudtam viszonozni, mert mintha megfagyott volna bennem a vér, egy pillanatra kihagyott a szívem.
- Szorítasz nekem egy kis helyet?
- Öhm… izé… szia… Bella. I… igen eléggé ködös volt az agyam akkor. Igen találkoztam vele, de nem mutatkoztam be neki. Kicsit berezeltem. – Arrébb húzódtam, hogy le tudjon mellém ülni.
Honnét ismerhet engem? Mi történik velem? Mi ez az egész?