2. fejezet

2. fejezet

A tornatanár nem szólt a ruhám miatt, és pólót kaptam kölcsön Bellától. Az órán Jessica és Bella közé álltam, mintha Jessica kicsit berágott volna rám még az el nem kezdődött kapcsolatunk legeslegelején, de nem törődtem vele.
- Nos, mivel új tagot köszönthetünk köreinkben ezért, ma Ő választ, hogy mit csináljunk órán!
Túlságosan is el voltam foglalva a VALÓSÁGOS könyvszereplőktől, hogy a tanárra tudjak koncentrálni. Csak akkor vettem észre, hogy rólam van szó, amikor elém lépett.
- Akkor mit szeretnél csinálni az órán? – kérdezte tőlem morcos tekintettel, ahogy egy vérbeli tesitanár szokta.
- Legyen röplabda. Régen játszottam már.
- Akkor Robin az egyik csapatkapitány és a testvére pedig a másik.
Láttam, hogy Bella előre lép, majd méregetni kezdi a többi lányt, hogy kit válasszon maga mellé, hogy ne veszítsen, és ne kelljen neki sokat dolgoznia, mivel mindenki tudja róla, hogy nem valami ügyes, sőt inkább kétbalkezes.
Testvére? Micsoda? Ez meg hogy lehet? Bella… az én… rokonom?!
Ő választott elsőnek. Jessicát választotta, mert gondolom kitört volna a harmadik világháború, ha nem őt választja először Bella. Én Angela mellett voksoltam. Ő olyan típus, akit mindig utoljára választanak, ezért is kezdtem vele, másrészt meg azért, mert csak az ő nevét tudom, de ez igazán mellékes. Utána sajnos a mutogatásra futotta tőlem, néha-néha Angela súgott, hogy kit érdemes szólítani és azokat a neveket bemondtam.
Mikor megvoltak a csapatok felfeszítettük a hálót és kezdődött a játék. Én nyitottam és Bellát állították jobb oldalra. Rá céloztam tudtam, hogy esélye sincs, hogy visszaüsse.
egy pont nekünk.
Talán túlzásba vittem a játékot. Egyre több indulat kavargott bennem. Előre tudtam a történet minden egyes apró részletét. Folyamatosan Bellát „tüzeltem” amikor rajtam volt a sor, hogy nyissak.
Te… te ringyó! Miért teszed tönkre Jacob életét? Miért játszol két férfi szerelmével? Miért szeretsz bele abba az ocsmány vámpírba?
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok futottak át az agyamon, amikor játszottunk.
- Hé, Robin! – szólt oda a tanár. Oda futottam hozzá – Most ülj le, bemegy helyetted a csere. Bella! Gyere te is.
Leültem a padra, majd nem sokkal később újdonsült testvérem is odatelepedett.
- Emlékeztem, hogy jó vagy a sportokban, de azt hittem kicsit gyengébben bánsz majd a nővéreddel. – Nevetett, mintha misem történt volna.
- Bocsi, igazán nem akartam, csak beleéltem magam – mondtam.
- És mikor költözöl be hozzánk? Már megvettettem Charlieval a matracod, amin aludni fogsz.
Én náluk fogok lakni? Az Ő szobájában ahol etyepetyézni fog majd a pasijával? Kösz, de nem!
- Öhm… hát akkor, majd ma átviszem a cuccaimat, de én szívesen elalszok a nappaliban, igazán nem akarok zavarni – nyöszörögtem össze-vissza.
- Hát, de miért? Tök jól elleszünk. Amúgy, majd ebédnél bemutatom a sulit és a klikkeket. Van egy elég érdekes család…
Jesszusom! A Cullenékre gondolhat biztos. Edwardra és a többiekre.
Edward… tud olvasni a gondolataimban… akkor már mindent tud rólam és, azt is tudja, hogy tudom mi történt, vagy mi fog történni.
Pánikrohamszerű érzésem támadt. Elkezdtem kapkodni a levegőt, mint valami őrült és izzadtság cseppek gördültek le a homlokomon.
- Robin! Jól vagy? – kérdezte Bella, miközben a hátamat kezdte el dörzsölni.
- I… igen, csak ki kell mennem a mosdóba. – Felálltam, majd se szó, se beszéd kirohantam a mosdóba és az arcomat kezdtem el mosni.
Pár perc múlva már ott volt Bella, hogy megnézze mi történt velem. Próbáltam a gondolataimat türtőztetni és nem gondolni semmi… semmi olyanra, amivel magamnak árthatnék. Az órára nem mentünk vissza az öltözőben ülve vártuk meg az utolsó 5 percet, majd visszaöltöztünk.
- És mi van azzal a furcsa családdal? Csak nem tetszik neked az egyik? – kérdeztem a hátralévő pár percben.
- Nem tudom… Én…én próbáltam közeledni hozzá és akkor azt hittem, hogy jóban vagyunk, de egyszerre csak megváltozott és egyre jobban kerülni kezdett és… és amikor hozzám szólt, akkor úgy éreztem, hogy árad belőle a gyűlölet irántam – mondta kétségbeesetten.
A következő órám, pontosabban óránk nyelvtan volt. Könyv híján kénytelen voltam Bella könyvét nézegetni. Hamar elrepült az idő, a tanár egész órán azt próbálta kifejteni, hogy milyen fontosa vessző az egész világ nyelvtanában. Jót kacagtam rajta magamban. Azon csodálkoztam, hogy miért nem láttam eddig egy Cullen-t sem. Már mindenkivel találkoztam, akik a könyvben viszonylag fontosak, mint Mike, Eric XYZ, de a vámpírok ide se tolták a képüket. Nem akartam belegondolni, hogy miattam, bemagyaráztam magamnak valami egyszerű, de jó okot, hogy miért nincsenek itt. Biztos vadásznak.
Tudtam, hogyha így lenne Bella tudta volna, de akkor is jó volt ezt hinni.
***
Az ebédidő hamar eljött. Folyamatosan cikázott a szemem jobbra-balra. Egyik pillanatban észrevettem, Cullenéket. Mindegyik ott volt saját valójában. Ha belegondolok Rosalie volt az a karakter, aki leginkább emlékeztetett az őt alakító színésznőre. Nem tudtam levenni a szemem róluk. Alice picike volt és aranyos, mint egy balerina pontosan olyan, ahogy Bella leírta. Jasper szótlanul ült kedvese mellett, mint valami védőszent, akit nem lát senki, de a szeméből olyan erős szenvedés sugárzott, hogy szinte átragadt mindenkire. Na és Emmett arcán ott ült az a bátor, harcra kész tekintett egy bohókás vigyorral megspékelve, de Edwardot nem láttam sehol.
- Hé, lányok! – kiáltott távolból Eric – Lejöttök, hétvégén La Push?
- Robin mit szólsz hozzá? – Bökött meg Bella.
Csak most vettem le a tekintetemet a vámpírokról.
- Tessék? Mit kérdeztél? Kicsit elkalandoztam. – Mosolyogtam vissza a többiekre.
- Nem akarsz, lejönni La Pushba hétvégén? Jó buli lesz. Szörfözünk, meg minden – mondta Mike.
- De… nagyon szívesen. Jó bulinak hangzik. – Letelepedtem Angela és Jessica közé.
- Na, én elmegyek, valami kajáért kilyukad a gyomrom. Hozzak neked valamit Robin?
- Egy szendvicset hozhatsz nekem, ha megteszed. – Néztem rá Bellára.
Nővérkém – vagy húgom még magam sem tudom – elment és addig Jessica közelebb húzódott mellém és elkezdett velem trécselni.
Látod ott azt a fiút Bella mellett? – mutatott a villájával Edwardra – Na, Ő Edward Cullen. Bella olyan nyomi, semmi extra nincs benne… Kis jelentéktelen senki. én bezzeg Edward minden egyes kívánságát teljesíteném, beleértve természetesen a legextrémebbeket. Ezerszer inkább hozzám illik egy ilyen dögös pasi, mint hozzá.
- Aha… – mondtam miközben végig őket figyeltem és felidéztem minden egyes mondatukat.
- Jaj! Ugye nem mondod vissza neki? De azért te sem gondolod, hogy ők összeillenének.
- Ugyan, én nem mondom vissza. – Felálltam, majd elindultam feléjük.
Félúton megakadtam, Edward tekintete megtalált, próbáltam az agyamat kitisztítani, de valahogy egyre erősebbek lettek az emlékképek a jövőből. Előre léptem párat és már ott is álltam Bella mellett.
- Sziasztok! Bocsi, hogy megzavarom a beszélgetést. Te vagy Edward? Én Robin vagyok – ugrottam oda közéjük abban a bizonyos „Mi van, ha nem én vagyok a hős, Bella?” pillanatban – Csak szólni akartam, hogy a szendvicsbe ne legyen tojás. Mostanában nem rajongok érte. – Hirtelen csak ez jutott eszembe.
Edward szúrós tekintettel mért végig. Kicsit ijesztő volt, mintha keresne rajtam valamit, de nem tudtam rájönni, hogy mit.
- Üdvözöllek Robin. Köszöntelek a forksi lakosok körében. Remélem, remekül fogod érezni magad ebben a kis közösségben.
Mindig ilyen régimódi vagy? Rosszabb, mint a nagyanyám. Mindegy! Gyere Bella, majd éhen halok. – Próbáltam mit sem törődni vele és Bellát magam után húzva meneteltem az asztalunkhoz.
- Öhm, akkor, majd később találkozunk – mondta miközben ráncigáltam a csökönyös szerelmes kiscsajt.
- Rendben. – Fordult hátra Bella.
- Ez az a fiú, akiről beszéltél? – kérdeztem félútón az asztal felé.
- Igen ő az. Miért? Valami baj van vele?
- Pontosan. Nem illik hozzád. Neked most a tanulásra kell koncentrálnod nem a pasikra – mondtam egymás után a hülyébbnél hülyébb zagyvaságokat.
- Ezt pont te mondod, aki él-hal a pasikért?! – vágta a fejemhez.
Ettől a kifogástól féltem a legjobban.
- De… de én teljesen más vagyok. Én sosem törődtem a tanulással, de neked itt a nagy lehetőség. Sőt, még az egyetemre is gondolnod kell, mindjárt itt van az érettségi is. Gondolj bele mennyi zűrzavaros ügy. Ebbe nem fér bele egy vámp… egy pasi – soroltam a kifogásokat, majd szembefordultam vele – Kérlek Bella. A kedvemért ne találkozz vele – könyörögtem miközben mélyen a szemébe néztem.

Ezer hála Rileey-nak, aki segített egy-két dologban!:D